Megújul a pécsi Régészeti Múzeum állandó kiállítása
2009. április 01. szerda 09:42
Nagy Erzsébet, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeti osztályvezetője az MTI-nek elmondta: az 1970-es évek elején berendezett és a megye történetét az őskortól a népvándorlás koráig mintegy 1200 tárgyon keresztül bemutató tárlatról e hónap keddjein minden kérdés feltehető a látogatók rendelkezésére álló régészeknek, muzeológusoknak.
Indoklása szerint a kiállításnak azért "intenek búcsút", hogy kiegészítsék, megújíthassák azt az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs között épülő szakaszán végzett ásatások leleteivel. De nemcsak a kiállítás, hanem a múzeumi épület is megújul a Norvég Alaphoz benyújtott megyei önkormányzati pályázatnak köszönhetően.
Hargitai János, a baranyai közgyűlés kereszténydemokrata elnöke elmondta: a pályázat túl van az utolsó egyeztetésen, így jó esély van rá, hogy rövid időn belül kedvező döntés születik az egymilliárd forintos beruházás támogatásáról.
A politikus korábban beszámolt arról, hogy a napjainkra meglehetősen rossz állapotba került Széchenyi téri Régészeti Múzeumot 2010-re a Hagyományok Házává szeretnék átalakítani; addig az épület a tervek szerint teljes rekonstrukción esne át és új funkciókkal is bővülne.
A jövőben a régészeti kiállítás mellé helytörténeti és természettudományi gyűjtemény kerülne, amelyeket a kor követelményeinek megfelelően interaktív elemekkel mutatnának be a látogatóknak.
Emellett irodát nyitna itt az örökségvédelemmel és a kézműves hagyományok őrzésével foglalkozó Porta Speciosa Egyesület, továbbá a Magyar Műemlék és Épületgondozó Alapítvány, lehetőséget adva örökségvédők, kézművesek oktatására, képzésére.
A Hagyományok házának kialakítása nem tartozik a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program beruházásai közé, de illeszkedik a rendezvénysorozat szellemiségéhez, a rekonstrukcióra váró épület pedig közel van az ókeresztény emlékhelyekhez.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Árokba hajtott egy teherautó...
- Minden buszra és vonatra vonatkozik a...