Bartók- és Kodály-műhely pécsi kórusokkal
2009. április 02. csütörtök 17:25
A gálakoncert annak a műhelymunkának az eredménye és zárórendezvénye, amely során rangos pécsi kórusokkal és karnagyaikkal dolgozhatnak együtt a programra jelentkező hazai és külföldi, gyakorló és jövendő kórusvezetők.
A műsor alatt felcsendülnek Bartók Béla, Kodály Zoltán, Orbán György, Kocsár Miklós és Bárdos Lajos kórusművei. A négy pécsi énekkar reprezentálja a kórusirodalomban fellelhető típusok mindegyikét. Leány-/női-, férfi-, ifjúsági-, illetve felnőtt vegyes karok előadásában hangzanak el a darabok.
Idén újra részt vesznek a workshopon a linzi Anton Bruckner Privatuniversität hallgatói Kurt Dlouhy professzor vezetésével. A szakmai együttműködés abból a szempontból is különleges, hogy kiváló példát mutat a két Európa Kulturális Főváros közötti kulturális lehetőségek felfedezésére.
A művek koncerten történő megszólalása izgalmas szakmai élményt jelent. A vezénylő számára nagy kihívás, hogy tudja-e az együtteseket, nem a karnagyuk által korábban begyakorolt, hanem a saját elképzelése szerint irányítani. Kiderül, hogy sikerült-e a próbák alatt megfelelő kontaktust teremteni a kórussal és ki milyen előadói kvalitásokkal rendelkezik.
A szakmai munkát a külföldön is nagy sikerű pécsi kórusok karnagyai segítik: Kertész Attila, Lakner Tamás DLA, Tillai Aurél és Nagy Ernő. Közreműködik a Bartók Béla Leánykar, a Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikara, a Pécsi Kamarakórus és a Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának Laudate Kórusa.
Továbbá az est vendége a finnországi Tiirisma Leánykar, karnagy: Tuula Lehto. Az összkar Kodály Zoltán Horatii Carmen című darabját énekli Kurt Dlouhy professzor vezényletével.
Helyszín: Hotel Palatinus - Bartók terem
Időpont: 2009. április 5. 18.00
A koncertre a belépés ingyenes. Belépő kártyákat az Információs Irodán
(Széchenyi tér 1.), vagy a koncert előtt a helyszínen (a férőhelyek számától függően) igényelhetnek.
Forrás: Pécsi Kulturális Központ
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Szomorú húsvétja volt egy pécsi...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...