Megtaláltuk Pécs egyetlen talponülőjét, a Platánt, ahonnan senkit nem vittek kórházba kiszáradással

Felnőttek szülői felügyelet nélkül is felkereshetik. Mint egy játszóház nagyfiúknak, nagyjából ilyen szerepet tölt be a Platán söröző, Pécsett, a Nagy Jenő utcában. Ahol békés a hétköznapi lét, balhé csak a legritkább esetben akad, bár kizárni semmit sem lehet. Több évtizede működik az egység, egy panelház földszintjén. A vendégek, meg a pultosok már-már egy „rossz" családot alkotnak, gyakran szeretetben, ritkán perpatvarok mentén. Miközben azért fogy az alkohol is, mivel az üzletnek is kell egy „motor".

A népi képzőművészet remekműve a Platán söröző bejáratánál látható. Közvetlenül a lábrács mellett, egy műkőbe cipőtalppal „beletaposott" négylevelű lóhere terül el ott.

Nem annyira belemagyarázás a motívum. Mindenki elképzelheti, hányan tették már oda a lábukat, ha a növény formája markánsan kimélyült. Igaz, az egység korábbi törzsvendégei megtöltenének egy kisebb falusi parcellát, annyian távoztak innen az égi kocsmák pultjaihoz.

A berendezésben semmi különlegesség sincsen. Olyanok az asztalok, amik a normálisnál magasabbak, de a székek is ahhoz próbálnak igazodni. „Talponülő" ez, még akkor is, ha ilyen szó nem nagyon létezett korábban a magyar nyelvben. Amúgy az ülőalkalmatosságok rém kényelmetlenek, de ez sem elrettentő erő sokak számára.

A pult pompásan betölti a teret, hét lábon áll. Állítólag komoly belsőépítész tervezte. Olyan, mint egy óceánjáró parancsnoki hídja. Csak onnan, mögüle nem a világ végtelen óceánjait lehet látni, hanem egy parkolót, egy taxiállomást, kissé távolabb meg egy buszmegállót.

A környéken a teret nemrég felújították, bár azért így sem lett belőle nagy látványosság. De az omladozó lépcsőt kívül elbontották, biztonsági korlátot szintén építettek szorgos kezek. Oda le lehet láncolni a bringákat, mint faluhelyen, a kisbolt mellett, a krimó szomszédságában.

Kerthelyiség is létezik, igaz, kert nélkül. De a dohányosok áldják érte az üzemeltetőket. Nem kell cigivel a kezükben álldogálniuk, míg mérgezik a tüdejüket. Műanyag székeken foglalhatnak helyet. Jó idő esetén meg lehet csodálni pár arra kerekező, skandináv egyetemista leányt is, hogy valami feldobja hangulatot. Mert a ki-bekanyarodó autók nem villanyozzák fel az agyakat. Legfeljebb, ha valaki tilosba hajt, az egyirányú utcában.

A Platánban a belrend szinte tökéletes, a személyzet ad a tisztaságra. Sok rongyot elkoptatnak, még a rezet is suvickolják rendszeresen. Ha az illemhelyen „áradás" van, az is csupán átmeneti állapot, de leginkább a vendégeknek róható fel.

Kialakult törzsasztalok vannak, bár azért azok átjárhatóak. Jellemző a politikai szekértáborok szerinti tagozódás, szóváltás mégis csak ritkán alakul ki.

A legnagyobb asztallapnál egy olyan szellemi kör szokott gyülekezni, ahol bevett módi a kulturált beszélgetés, a témaválasztás. De csak egy bizonyos időpontig, mert utána már mindenki kulturális sznob, nyelvzseni, közéleti megmondó, spotszakember.

A fradisták siratóasszonyokat meghazudtolóan tudnak jajveszékelni, miközben futballban rendre nyerik a magyar bajnoki címeket. A sportfogadás legnagyobb - gyakran vesztes - mágusai szent ereklyeként szokták mutogatni szelvényeiket. Amik aztán rengetegszer a szemetesben végzik, egy nap, vagy pár óra elteltével.

Az árak viszonylagosan magasak, legalábbis a fogyasztók szerint. Ezt a nézetet a kiszolgálók nem osztják, de ez egy ilyen, örökké kibékíthetetlen ellentét. A barikádnak nem azonos oldalán „harcolnak" a felek. Ám legalább a kávéjuk olyan, ami miatt érdemes még azoknak is betérni, akik alkoholt eddig csak képen láttak. Széles a választék, ízes bombák kerülnek a poharakba, mézzel, fahéjjal, tejszínhabbal, cukorral, bármi mással.

A kiszolgálás gyors, bár azért az forgalomfüggő. Szomjan még senki sem halt, kiszáradással onnan a mentők még egyetlen embert sem vittek el a közeli klinikára. Aki viszont megbontja a rendet, az számíthat egy erőteljes leteremtésre. Van ennek magyar megfelelője is, ám attól a közismert szótól most tekintsünk el, a 18-as karika hiányában.

Néha a hölgyek olyan hangot ütnek meg, amit egy légiós őrmester is megirigyelhetne. Ha ez nem így lenne, úgy bizony a banda hamar elkanászodna, az meg nem helyes egy napközi otthonban.

Pucz Péter - Fotó: Löffler Péter