Kampány a Pollack igazgatója ellen
2009. április 02. csütörtök 11:11

Az iskolában szerdán fórumot tartottak, amelyen felszínre került még egy s más.
A rendezvényt azzal az indokkal hívták össze, hogy az igazgatójelöltek - akik közül az önkormányzat valószínűleg a dolgozók támogatását élvezőt kéri fel a posztra - beszámolhassanak programjaikról, s válaszolhassanak a felmerülő kérdésekre. Az állásra a jelenlegi igazgatón, Horváth Istvánon kívül két helyettese és egy külső személy jelentkezett.
A szervezők azt is szerették volna, hogy a jelenlegi vezető magyarázatot adjon pályázatának és jelenlegi állásának jogszerűtlenségét érintő, a tantestületben szállongó pletykákra. Egy tavalyi belső ellenőrzés jelentése szerint ugyanis az igazgató nem rendelkezik a poszt ellátásához szükséges végzettséggel. E dokumentum szerint a beosztásra való megbízás jogszerűségének kérdését veti fel a végzettség hiánya.
Az igazgató elmondta: egy évvel kinevezése után sikerült elfogadtatnia a végzettségeit, amelyek a jogszabályok szerint elegendőek a poszthoz. Korábban a szükséges papírok beszerzésére kötelezte az önkormányzat, ám - mint szerinte bebizonyosodott - nem volt szükséges a kinevezésekor még kért tanári egyetemi diploma.
Még nyilvánosságra sem került az első belső ellenőrzés, egy újabb indult az intézményben néhány hónappal ezelőtt egy névtelen bejelentés után - feltehetően a tantestületből tette meg ezt valaki, hiszen "igazgatóválasztási kampányfinis" készülődött. A feljelentő(k) azt sérelmezték, hogy az intézményben jogszerűtlenségek történnek: például, hogy "tanulók vettek részt az igazgató máriagyűdi hétvégi házának vakolásában", s egyéb hibákat is felróttak neki.
Az igazgató szerint a jelentés pár héten belül készül el, így annak részletes tartalmát és megállapításait még nem ismeri.
Beszámolt azonban róla, hogy tudomása szerint valóban jogszerűtlenségeket tártak fel. Szerinte mindegyik alapja az a törvényi változás, amely szerint az iskola nem teljesíthet külső megrendeléseket, mint amilyenek a máriagyűdi munkálatok voltak, de a diákok által nála végzett munkákról szerződések, útnyilvántartások állnak rendelkezésére.
A rendezvényen elmondott szavaiból az tűnt ki, hogy egy jól felépített, a politikai világból kölcsönzött lejáratókampány főszereplőjévé vált, amely szerinte csak egyetlen módon végződhet: ha most visszavonja pályázatát.
Továbbra is állítja azonban: jogszerű volt kinevezése, s mostani indulása is.
Megkerestük dr. Papp Juditot, a város címzetes főjegyzőjét de ő nem tudta (még) megerősíteni lapunknak, hogy lennének-e problémás ügyek.
Elmondta ugyanakkor: a belső vizsgálat eredménye egy-két héten belül nyilvános lesz, ám ennek tárgyát sem mondhatja el addig, amíg nem kerül az önkormányzat pénzügyi bizottsága elé. Hozzátette: az igazgató kinevezése szerinte jogszerű volt.
Képünkön: egy rajzverseny résztvevői a Pollack szakközépiskolában.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Nem kell félni az ártalmatlan...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Szomorú húsvétja volt egy pécsi...