Búcsú Tasnádi Pétertől - GALÉRIA

Fiatalok vertek meg egy hajléktalant Pécsett
Az elkövetőket a helyszín közelében elfogták a rendőrök, ellenük súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Az egyik gyanúsított egy fiatal férfi, másik pedig egy fiatalkorú fiú.Enyhítették a gyilkos vállalkozó büntetését
A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa a 33 éves Horváth Róbertet emberölésben mondta ki bűnösnek, az ügyben korábban eljárt Baranya Megyei Bírósággal ellentétben azonban nem találta bizonyíthatónak, hogy tettét előre kitervelten és különös kegyetlenséggel követte volna el.A bíró megjegyezte: a bűncselekmény motívumát nem sikerült feltárni, ennek hiánya ugyanakkor nem feltétele a büntetőjogi felelősség megállapításának.A tényállás szerint a férfi Komlón közös asztalosipari vállalkozást működtetett barátjával, akivel a cég minden bevételét szenvedélyükre, az autóversenyzésre...Polgárőrök vigyáznak az...
A férfit és családját egy előzetes letartóztatásban lévő uzsorás bátyja fenyegette meg a napokban egy áruház parkolójában azzal, hogy éjszaka "csomagot kap", vagyis bombát...Ma vesznek végső búcsút...
A temetésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Tóth Bertalan, Pécs alpolgármestere és az elhunyt családjának képviselője mond beszédet. A búcsúztatáson részt vesz Szili Katalin, az...Traffipax pénteken Pécsett...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Táncsics M. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Siklósi út10.30 - 11.15 óráig 57-es fkl. út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig Keleti elkerülő...Mohácsi pedofil-gyanú: nem...
"Tájékoztatásul közlöm, hogy a Független Hírügynökség által közölt hír, miszerint a szemérem elleni erőszakkal gyanúsított mohácsi pedagógus beismerő vallomást tett volna, valótlan....A PK Zrt. a...

Alapítványokat szüntethet...

Nyáron indul az EKF-promóció

Pénteken délben temetik Tasnádi Pétert
Tasnádi Péter gyászszertartása pénteken lesz pécsi köztemetőben. Délelőtt 11 órától a polgármester ravatalánál bárki búcsút vehet a városvezetőtől - mondta el a Független Hírügynökségnek Papp Judit a város jegyzője.A szertartás 12 órakor kezdődik. Itt elhangzanak a beszédek, majd a ravatalozóból vállon átviszik a polgármester koporsóját a sírhelyre, ahol a négy történelmi egyház képviselője közösen vesz végső búcsút Tasnádi Pétertől. A katolikusokat Mayer Mihály megyés püspök, a reformátusokat Peterdi Dániel püspökhelyettes, az evangélikusokat Németh Zoltán vezető lelkész,...PNSZ: A hazugság természetrajza

Matyi lehet a Zsolnay...

„Közönségtalálkozó" a pécsi...
Február 7.-étől minden szombaton 14 és 17 óra között az Akvárium-Terráriumban közönségtalálkozót tartanak a pécsi páviánbébivel, Mukival - tudatta közleményében Szatyor Miklós, az...Idős nőt gázolt halálra a...
A mentősök kórházba vitték az asszonyt, de nem lehetett megmenteni az életét. A rendőrség szakértők segítségével vizsgálja a baleset körülményeit, a sofőr ellen eljárás indult.Polgármestert választ két...
Sósvertike esetében, Kelemen Árpád, a község polgármesterének halála, Pécsudvardon pedig a település első emberének lemondása miatt kerül sor a voksolásra.Közös regionális...
Feigli Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökének indoklása szerint a belvárosi, frekventált helyen található irodától a két ügynökség, valamint a pécsi és az eszéki...Sikeres volt a pécsi...
A kiállítás Tiziano 2005-ben előkerült, Mária gyermekével és Szent Pállal című képét mutatja be. Magyarországon ez az első alkalom, hogy vidéken mutatják be az elmúlt több mint fél...Juhász István ízléstelennek tartja

Ismét elítélték Baranya volt rendőrfőkapitányát
A bíróság a nyugalmazott dandártábornokot hat rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalásban találta bűnösnek, egy év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtotta, melynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette.Az ügyész, valamint a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért, így a döntés nem jogerős.A tényállás szerint a nyugdíjazása után ügyvédként is tevékenykedő Ernyes Mihály 2006 májusa és az év októbere között összesen mintegy 1,7 millió forintot kért kölcsön barátaitól, ismerőseitől és ügyfeleitől annak tudatában, hogy a tartozásokat anyagi helyzete miatt nincs...Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig 66-os fkl. út István aknai elágazó09.30 - 10.15 óráig Pécs 192 km. Szelvény10.30 - 11.15 óráig Pécs-Hírd 6. sz. fkl. út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Komlói út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Hársfa út14.00 - 14.45 óráig Pécs Zsolnay V. út15.00 - 15.30 óráig Pécs Bacsó B. út
« Előző
49410 | 49437 | 49464 | 49491 | 49518 | 49545 | 49572 | 49599 | 49626 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Ismét nemzetközi tangóünnepet...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...