Csak a súlyzókat nem lopták el a konditeremből
Táplálék kiegészítők, vitaminok és némi aprópénz tűnt el, a súlyzókhoz nem nyúltak. Kétszázezer forint a kár, a rendőrség nyomoz.„Auschwitz Album": kiállítás nyílik a TÁSI-ban
A megnyitón beszédet mond dr. Stark András pszichiáter; a rendezvény fővédnöki teendőit Gonda Tibor alpolgármester látja el - közölte Pánics György városházi sajtóreferens.Baráti sajtóreggeli: a TAKA kikérte, ki fedezte a költségeket
"Ezúton tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Társaság a Közérdekű Adatokért felperes és a Pécs Holding Zrt. alperes között Varga Péter vezérigazgató személyi juttatásai tárgyában indított perben a Baranya Megyei Bíróság a mai napon helybenhagyta a Pécsi Városi Bíróság ítéletét, melyben kötelezte az alperest a vezérigazgató munkaszerződésének, 2007.és 2008. évekre vonatkozó prémiumkiírásának, valamint az általa használt cégautó beszerzéséről szóló szerződés kiadására.Egyben tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a TAKA kikérte Tóth Bertalan alpolgármestertől azt az információt, hogy...Kőhegyi István átvette...

Lökdösődés, köpködés...
Az asszony rokona is beszállt a támadásba, tőle a rendőrök egy kést foglaltak le. Az asszonyt végül megbilincselték, mert nem hagyta abba a garázdaságot.Kamionok fordultak keresztbe

Meteorológia: délutánra...
Kedden főleg a nap első felében várható havazás, leginkább az ország nyugati felében. Csak néhány centiméter hó eshet, nagyobb havazás csak foltokban fordulhat elő. Budapesten is 3-4...Chameleon Turné 2009:...
Helyszín a ház már-már legendássá vált kisterme, a Billentyű Klub. Ezen az estén igazi buli-hangulatot teremtenek a "kaméleonok" a jazz-rock műfaj ismert és kevésbé ismert...Traffipax kedden Pécsett és...
15.00 - 15.30 óráig Pécs Bacsó B. út08.30 - 09.15 óráig Pécs Aidinger J. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Siklósi út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Maléter P. út11.30 - 12.15 óráig 58. sz. fkl....Hamis húszezreseket hoztak forgalomba Baranyában
A három, húszas és a harmincas éveiben járó elkövető autóval járta a községeket, s különböző boltokban szeszesitalt, cigarettát vásárolt, mindezért pedig fénymásolt bankjegyekkel fizetett. Volt, ahol csak a pénzt váltották fel, hogy a hamis bankók helyett igazit kapjanak. Amikor a boltosok rájöttek, átverték őket, a férfiak már messze jártak - mondta el Zsobrák Péter.Hozzátette: a négy férfit végül lakossági bejelentésre fogták el, pénzhamisítás miatt indult ellenük eljárás, egyikük már előzetes letartóztatásba került.A szóvivő az ügyről több részletet nem közölt, így egyelőre nem...Feró: „Szívesen politizálnék még"

Spájzolnak a szocik: milliárdos futam

Könyvbemutató: Hölgyek...

Pécsi Vízmű: irodalmi...
"A Pécsi Vízmű a víz világnapjához kapcsolódóan irodalmi pályázatot hirdet általános iskolás gyerekek számára két korosztályban. A pályázatra 1-4., illetve 5-8. osztályos gyerekektől...Áramért mászott át a...
Két hónapig főzött, mosott, világított más kontójára, mígnem lebukott. A tulajdonos szólt a rendőröknek, akik követték a vezetéket, egészen a házáig. A gyanúsított rögtön beismerte...Tubes: törvénymódosítás a...

Világsztárokkal közeledik a...
A fesztivál fő törekvése, hogy bemutassa a világ, s benne elsősorban Európa és hazánk tradicionális kulturális és művészeti értékeinek javát, továbbá teret nyújtson a jelen és a jövő...Többmilliót érő papagájokat...
Harminc év tenyésztői munka veszett kárba, a gondozó néhány napja vette észre, hogy eltűntek. A rendőrök a madarakat és a tetteseket is keresik. Lopás miatt indult nyomozás.Baranyába jöhet a világ egyik legjobb színtársulata
Bérczes László, a szervező budapesti Bárka Színház rendezője elmondta, hogy a társulattal múlt év őszén kezdtek tárgyalásokat a Szentivánéji álom magyarországi bemutatásáról. Azért esett a választás erre a darabra, mert ez az egyetlen Shakespeare-mű, amely szabadban, mindenféle jelmez és díszlet nélkül, azaz kevés anyagi ráfordítással előadható - írta az Új DN.A Royal Shakespeare Company fellépése csak akkor lehetséges, ha a darabot még a nyáron is műsorukon tartják, s a szervezőknek sikerül összegyűjteniük az előadáshoz szükséges hét-nyolcmillió forintot. Utóbbira a fesztivál...Egész nap havazhat: nyugaton 15 centi is eshet
Az éjszaka megkezdődött havazás a nap folyamán fokozatosan vonul majd kelet felé. A meleg front kelet felé húzódása után az esti órákban egy hidegfront érkezik, amely újabb, de nem ennyire intenzív havazást hoz, akkor már inkább csak hózáporokra kell számítani - mondta Tóth Katalin.A nyugati országrészben legalább tizenöt, keleten hét centiméter hóra kell készülni, Budapesten 4-5 centiméterre számítanak a meteorológusok - tette hozzá.Erős széllökések nem várhatók, így valószínűleg hótorlaszok sem alakulnak majd ki az utakon - mondta a meteorológus.Közterek és parkok: szerdán lakossági fórum
"A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programban nagyon fontosnak tartjuk a lakosság folyamatos és teljes körű tájékoztatását, ezért fórumot tartunk Pécs-Kelet központi területeinek megújításról, amely a „Közterek és parkok újjáélesztése" kulcsprojekt II. ütemében valósul meg. Időpont: 2009. február 25., 17.00 óraHelyszín: Pákolitz István Közösségi Ház (Pécs, Komját Aladár u. 2.)A fórumot tartják:Molnár Ferenc, a 3. sz. választókerület önkormányzati képviselőjeBókay Endre, országgyűlési képviselőRuzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht. ügyvezető...
« Előző
49221 | 49248 | 49275 | 49302 | 49329 | 49356 | 49383 | 49410 | 49437 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...