Egyházi szertartások Húsvét idején

2009. április 10. péntek 18:09

Egyházi szertartások Húsvét idején
A katolikusok számára délelőtt fél kilenckor zsolozsmaénekléssel veszi kezdetét Nagyszombat a Bazilikában - mondta el Garadnay Balázs, püspöki helynök a Pécsi Újság.hu-nak.

Szintén e napon este 20 órától tűzszenteléssel kezdődik a Húsvéti Vigília szertartása. A mise keretében három felnőttet keresztel meg Mayer Mihály megyéspüspök (képünkön jobbról), majd feltámadási körmenettel ér véget a mise.

Húsvétvasárnap, ugyanitt az ünnepi rendnek megfelelően tartanak ünnepi szentmiséket reggel nyolctól, gyermekmisét fél tíztől, valamint 18 órai kezdettel. A húsvéthétfői szertartásokon részt venni kívánókat ugyanezek a kezdési időpontot várják.

A pécsi evangélikusok Húsvét ünnepén, vasárnap három alkalommal vehetnek részt a Németh Zoltán által tartott istentiszteleten reggel nyolckor, délelőtt tíz órakor, valamint 18 órától az egyház Dischka Győző utca 4-6- szám alatt található templomában. Húsvéthétfőn ugyanitt Vasrányi Ferenc délelőtt 10-től és este hat órától tart istentiszteletet.

A református egyház pécsi hívői Húsvétvasárnap valamint az azt követő hétfőn délelőtt fél kilenctől, 10 órától, majd este hattól vehetnek részt istentiszteleten a Szabadság úti Református templomban. Mint azt Peterdi Dániel, református lelkipásztor kiemelte, vasárnap este hattól külön kelyhes úrvacsoraosztással emlékeznek.


EQM-összeállítás - Fotó: MTI-archív