Csúszhat a tettyei kreatívház
2009. április 12. vasárnap 19:40

A Dél-dunántúli Regionális Operatív Program 50 százalékos támogatásával készülő projekt tervezett végső átadási határideje október 20-a. Mint azt Löffler Györgytől, a majdani komplexum működtetésére alakult Kreatív Start Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, az építkezés rendben folyik, „de lehet, hogy csúszunk pár hónapot".
Elmondása szerint folyamatosan tartják a kapcsolatot a pályázatírókkal és a támogató szervezettel, „ők úgy támogatnak bennünket, ahogy a munka készül, a készültségnek megfelelően".
A volt kesztyűgyár üzemcsarnoka helyén épülő, mintegy 250 millió forintos fejlesztés során öt emeleten és több mint 1000 négyzetméternyi területen, irodákkal, oktatóteremmel rendelkező helyiségekkel várják a kreatív iparban érdekelt vállalkozások jelentkezését.
Az inkubátorház használatbavételének feltétele, hogy a tervezett beruházás 500 méteres körzetében kellő mennyiségű parkolóhelyet kell kialakítani. Mivel azonban az ingatlan környékén nem áll rendelkezésre parkolásra alkalmas terület, ezért arra a célra a Majtényi F. u. 37. szám alatti ingatlan lenne a legmegfelelőbb.
Ennek érdekében az ott lévő - a Pécs Holding Zrt. tulajdonában álló - épületegyüttest a Kreatív Start Kft. lakásvisszapótlással megvásárolta, úgy, hogy június 30-ig legalább 19 millió 200 ezer forint forgalmi értékben 3 darab másfél szobás összkomfortos lakást kell ingatlancserével visszapótolnia az önkormányzatnak, valamint meg kell fizetnie a majdnem 4 millió forintnyi áfát.
EQM - Illusztráció: kikk.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Mire elindul, máris 40 percet késik...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...