A kórusolimpiától a Pécs Cantatig

2009. április 12. vasárnap 19:40

A kórusolimpiától a Pécs Cantatig
Bár a nagyszabású, egy 2010-ben megrendezendő kórusolimpia megrendezéséről már tavaly nyáron le kellett mondaniuk a pécsieknek, ám úgy tűnik, hogy egy kisebb léptékű, de mégis nemzetközi színvonalú kórusrendezvényre azért sor kerülhet: a Pécs Cantaton a tervek szerint ezer énekes lépne fel.

Nem volt egyszerű az út a Pécs Cantat megszervezésének lehetőségéig: mint ismeretes, az EKF-vezetés egy esztendeje azért nem támogatta a 18 ezer énekest felvonultató kórusolimpia megrendezését, mert sokallta a költségeket - az esemény büdzséje 1,5 milliárdra rúgott volna, s ennek mintegy kétharmadát jegyeladásokból akarták biztosítani. A kulturális főváros programból így ez a rendezvény kimaradt.

A helyi kórusélet meghatározó alakja, a Bartók Béla Férfikar Liszt-díjas karnagya, Lakner Tamás az elutasítás után egy európai kórusbajnokság megszervezését szerette volna nyélbe ütni - a korábbi elképzeléshez képest feleannyi szereplővel. Kiderült azonban, hogy ezen tervével sem lelt támogatókra. 

Az ötletgazda ezért tovább kurtította elképzeléseit, míg végül egy ezer énekes felvonultatását lehetővé tévő fesztivál megrendezésére nyílt mód a Pécsi Kulturális Központ által megszervezendő Pécs Cantat keretén belül.

Lakner szerint az esemény szerkezete az európai rendezvények felépítését követi majd: egy-egy műhelyben különféle darabok előadására lesz módjuk a kórustagoknak, esténként pedig koncerteket adnak - mindehhez az Europa Cantat nemzetközi szervezet is kapcsolódik

A tervek szerint olyan különlegességet is kínál majd a tervezett program, miszerint az itt élők és a turisták az esemény ideje alatt, esténként, együtt énekelhetnek a közel ezer fellépővel. Az esteken a Pannon Filharmonikusok mellett más pécsi zenekarok is adnának kíséretet. Előreláthatólag jövő nyáron rendezik meg a fesztivált, augusztus 5.-e és 22.-e között.

A program előkészítésére idén hatmilliót költenek a szervezők, az összeget elsősorban  marketingre fordítják majd. Az összköltségvetés 81 millióra rúg, ebből 50 milliót várhatóan EKF-forrásokból biztosítanak, a fennmaradó összeget pedig szponzorációs pénzekből, illetve a részvételi díjakból fedeznék.

B. M. - Fotó: Dittrich Éva