Drákói szigorra számíthatnak júniustól a drogdílerek
Kihirdették az új drogtörvényt, "júniustól nincs kímélet": vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre - közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos kedden a közösségi oldalára feltöltött videójában. Horváth László azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök március 1-jével rendelte el a kábítószer-kereskedők elleni "hajtóvadászatot", amire azért volt szükség, mert a dizájnerdrogok gyors terjedése különösen veszélyezteti a fiatalokat és immáron a gyerekeket is.Hangsúlyozta, a kábítószer súlyosan károsítja...
A bringások számára is számos változást hoz az új KRESZ
Készülőben van egy a kerékpárosok számára is számos újítást tartalmazó új KRESZ, amelynek középpontjában a közlekedésbiztonság áll - közölte Bói Loránd helyettes államtitkár a Bringázz a munkába! program keretében megrendezett Bringás reggeli V. kerületi, Kossuth téri helyszínén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, az új KRESZ szellemiségében egyformán fontosnak tart minden közlekedési eszközt."Mindenkinek megteremtjük a biztonságos közlekedés feltételeit, közlekedjen akár gyalogosan,...
Csípős éjszaka után kedden visszatér a napsütés
Estétől többfelé kiderül az ég, de helyenként - főként az északi, északnyugati tájakon - a gomolyok egy része megmaradhat, illetve felhőzet is képződhet, ami kedden fokozatosan majd gomolyosodik. Másutt is a sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható néhol záporral. Napközben olykor megélénkül az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a derült, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré is hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 15 és 20 fok között valószínű.
Az első magyar női...
Sokan úgy tudhatják, hogy az Országos Mentőszolgálatnál 2017 óta dolgozhatnak nők is mentőápolóként és gépkocsivezetőként,...
Orbán: ha felveszik...
Ukrajnával szomszédos országként úgy látjuk, ha felveszik Ukrajnát az Európai Unióba, felveszik a háborút is - közölte a...
Harminchat határsértőt...
Harminchat határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...
Jönnek a fagyosszentek:...
Jellemzően napos-gomolyfelhős, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten: egyes helyeken hajnalban akár 0 Celsius-fok...
Lottó, lottó, a heti...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Ha ilyen jégkrémet vett,...
Műanyag fóliadarab esetleges jelenléte miatt a Bocco Doro Kft. dubai csokoládé jégkrémet hívott vissza a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott ötös lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 4, 11, 73, 77, 875 találatos szelvény nem volt. A következő héten várható nyereményösszeg (egy nyertes esetén): 2,12 milliárd Ft
Vasárnap már ismét szükség lehet az esernyőkre
Éjjel még csak az ország északkeleti felén növekszik meg a felhőzet, ott elszórtan eső is várható, másutt túlnyomóan derült marad az ég. Vasárnap napközben ez a frontális felhőzet dél, délnyugat felé haladva átvonul az országon, mögötte észak felől gyorsan csökken a felhőzet, legtovább délnyugaton marad felhős az idő. A Dunától keletre elszórtan, a Dunántúlon csak helyenként várható eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél holnap északkeletire, északira fordul, megélénkül, a front mögött néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában...
Elismeréseket adtak át a mentők napja alkalmából
A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel. Közleményükben emlékeztettek arra, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szombaton ünnepli megalakulásának 77., a magyarországi szervezett életmentés elindulásának pedig 138. évfordulóját.Idézték Csató Gábort, az OMSZ főigazgatóját, aki az ünnep kapcsán kiemelte, hogy az életmentő alaptevékenység és az új alapellátási ügyeleti rendszer összekapcsolásával a...
Már csak pár napunk maradt...
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által összeállított dokumentum a legtöbb esetben minden...Megdőlt az országos hajnali...
Megdőlt az országos hajnali hidegrekord szombaton: a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson mínusz 4,4 Celsius-fokig...
Ilyen lesz az idei...
A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült kreációja...
Hűvös éj után napsütéses...
Szombaton általában sok napsütés valószínű gomolyfelhőkkel, az északkeleti tájak fölé azonban vastagabb felhőzet érkezik, ott...
Dobrev Klára úgy érzi,...
Itt az én időm, készen állok - írta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnökjelöltje pénteken a...
Orbán Viktor: a békéhez erő...
A miniszterelnök a közmédiának adott interjúban többek között a vatikáni pápaválasztásról, az ukrajnai háborúról és annak...
Pénteken talán már eltehetjük az esernyőket
Pénteken erőteljes felhőképződésre számíthatunk, a gomolyok délután jobban össze is állhatnak. Pénteken már nem valószínű csapadék. Napközben a többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet.
Fidesz-frakció: Gyurcsány lemondásával semmi sem változik
Gyurcsány Ferenc lemondásával semmi sem változik, a Demokratikus Koalíció (DK) ugyanúgy Brüsszel utasításait követi majd - kommentálta a Fidesz-frakció csütörtökön azt, hogy Dobrev Klára, a DK EP-képviselője bejelentette Gyurcsány Ferenc visszavonulását a közélettől. "Gyurcsány lemondásával semmi sem változik. A DK Dobrev Klárával az élen, ugyanúgy ukránbarát marad és Brüsszel utasításait követi, mint a Tisza Párt és Magyar Péter" - írta Facebook-oldalán a Fidesz-frakció.Dobrev Klára, a DK EP-képviselője csütörtökön közösségi oldalán jelentette be, hogy...
Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul - jelentette be csütörtökön Dobrev Klára, az ellenzéki párt EP-képviselője. A politikus Facebook-oldalán azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc végleg véget kíván vetni annak, hogy a "magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással...
A rovat további témái
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre, több mint ezer termékre is bevezetik az árrésszabályozást
- Harminchárom rab készül idén érettségi vizsgát tenni
- Még csütörtökön is hűvös, borongós napunk lesz
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az április
- Folytatódik az áresés, ezúttal a gázolaj lesz olcsóbb
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
« Előző
648 | 675 | 702 | 729 | 756 | 783 | 810 | 837 | 864 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- A diákjai lelkét és szívét is ápolta...
- Négy városból is riasztották a...

