Húsz fok, napsütés: mi kell még egy szép vasárnaphoz?
Estére a gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően legfeljebb fátyolfelhők lesznek felettünk, melyek holnap akár szűrhetik is a nap fényét, majd a déli óráktól nyugat felől vastagszik a felhőzet. Késő délutántól a csapadék esélye is nő - kisebb (saras) eső helyenként előfordulhat. Holnap napközben már csaknem országszerte élénk, az északnyugati harmadban erős lesz a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között valószínű, az északi völgyekben és a Nyírségben gyenge fagy is lehet, a Dunántúlon viszont ennél pár fokkal enyhébb lehet...
Szili Katalin: a felvidékiek kitelepítése máig ható figyelmeztetés
A kitelepítésre emlékezés segít abban, hogy az utókor soha ne felejtse el, milyen fájdalmas következményekkel járhat, amikor egy közösség bűnössé kikiáltása megfosztja az embereket otthonaiktól, a szülőföldtől - mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából tartott rendezvényen szombaton Budapesten. A Rákóczi Szövetség által szervezett megemlékezésen Szili Katalin közölte, az emléknap arra hívja fel a figyelmet, hogy "ne felejtkezzünk meg azokról a férfiakról és nőkről, gyermekekről, idősekről, akiknek a...
A meleggel és az esővel szaharai por is érkezik
Nagyobb koncentrációban szaharai por érkezik Magyarország fölé, a jövő hét első napjaiban elszórtan saras eső is eshet - írta a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán szombaton. Azt írták, az egyre inkább déliesre forduló áramlással nemcsak melegebb - és vasárnaptól nedvesebb - levegő érkezik, hanem nagyobb koncentrációban szaharai eredetű por is.A fölénk áramló por és nedvesség következtében már vasárnap délutántól nyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet, valamint helyenként csapadék is előfordulhat.A jövő hét első napjaiban erősen felhős időre számíthatunk elszórtan...
A MÁV már nagyon készül az...
Elkezdték a nyári felkészülést a vasútnál, ezért volt szükség vágányzári munkákra a Balaton északi partján ezen a héten -...
Földrengés volt a...
Szombat reggel 3,3 magnitúdójú földrengés volt a magyar-szerb-román hármashatár közelében - közölte HUN-REN Földfizikai és...
Húsvét előtt:...
Vasárnap kezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására...
Kitör a tavasz: húsz fok,...
Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyok időszakosan össze is állhatnak, majd estére nagyrészt kiderül az...
Több mint hatezer...
A rendőrök 6017 sebességtúllépést mértek a Speedmarathon elnevezésű, huszonnégy órás, országos sebességellenőrző akcióban -...
Komoly kárt tettek a...
A hét első felében sokfelé voltak kemény fagyok, amik jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben, írta a HungaroMet Zrt....
Orbán Viktor: az árrésstop újabb termékekre szóló kiterjesztésén dolgozik a kormámy
Azért küldték az EP-képviselőket Brüsszelbe a magyar emberek, hogy ott Magyarország érdekeit képviseljék. Én mindig harcolok a magyarok érdekeiért, és sikerült az uniós pénzek felét hazahozni - fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban. A miniszterelnök elmondta, az ellenfél soriban tűnnek fel olyanok, akiket EP-képviselőként Brüsszelbe küldtek. - Ez egy szégyellnivaló dolog - véleményezte a Tisza Párt politikusának, Kollár Kingának a botrányát a kormányfő. Mint jelezte, még büszkék is arra, hogy minél rosszabb az...
Vers mindenkinek a költészet napján - József Attila: Születésnapomra
Százhúsz éve, 1905. április 11-én született József Attila. Születésnapja egyben a magyar költészet napja is. József Attila: SzületésnapomraHarminckét éves lettem én -meglepetés e költemény csecse becse:ajándék, mellyel meglepeme kávéházi szegleten magam magam.Harminckét évem elszelelts még havi kétszáz sose telt. Az ám, Hazám!Lehettem volna oktató,nem ily töltőtoll koptató szegény legény.De nem lettem, mert Szegedeneltanácsolt az egyetem fura ura.Intelme gyorsan, nyersen érta „Nincsen apám" versemért, a hont kivontszablyával óvta ellenem.Ideidézi...
Hurrá, húsz foknál is melegebb lehet pénteken napközben!
Reggelig csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor, északkeleten esetleg hószállingózás, hózápor. Péntek napközben az északkeleti, keleti harmadban, később nyugatabbra is növekvő eséllyel lehet számítani gyenge csapadékra - immár folyékony halmazállapotban. A nappali órákban sokfelé lesz erős, ma főként északkeleten, holnap elsősorban az Észak-Dunántúlon és a főváros környékén olykor viharos az északnyugati, északi szél, amely az éjszaka folyamán átmenetileg veszít erejéből. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon többnyire 1 és 5, keletebbre jobbára...
Emeli a kormány az...
Két ütemben emeli a 10 ezer fő alatti településeken dolgozó önkormányzati hivatali dolgozók bérét a kormány, kiterjeszti a...
A minőségi sonkát keresik a...
A vásárlói tudatosság erősödésével egyre nagyobb az igény a minőségi és a kisebb kiszerelésű sonkatermékekre a Nemzeti Agrárgazdaság Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége...Jogerősen hét év börtönre...
Jogerősen 7 év börtönbüntetésre ítélte Gyárfás Tamás korábbi médiavállalkozót, sportvezetőt és sportdiplomatát felbujtóként...
Gulyás Gergely: nem zárható...
A szerdai kormányülés után csütörtök délelőtt ismét Kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter...
Egyre melegebbre fordul, de...
Az éjszakai órákban az északi tájakon, holnap elszórtan fordulhat elő zápor, északkeleten hózápor, hódara-zápor is...
Nagyon sok furcsaságot...
A csapadékmennyiség és a középhőmérséklet együttes vizsgálata alapján az elmúlt 154 év legszokatlanabbja volt a tavalyi év,...
Újabb szolgáltatók döntöttek az önkéntes díjcsökkentés mellett
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felhívására a 4iG csoport távközlési vállalatai önkéntes díjcsökkentést hajtanak végre az inflációkövető díjkorrekcióval érintett lakossági tarifák esetében, a One Magyarország emellett új, kedvező árú ajánlatokat is bevezet lakossági ügyfelei számára - közölte a cég szerdán az MTI-vel. Azt írták, hogy a One márkanévhez tartozó vállalatok (One Magyarország Zrt., DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., AH Média Kereskedelmi Zrt.) 2026. július 1-jéig eltekintenek a lakosság számára nyújtott helyhez kötött internet, és televízió-, valamint...
Holnap és pénteken lehet beiratkozni az általános iskolákba
Az általános iskolákba az idén április 10-11-én lehet beiratkozni, az óvodai beiratkozás április 20-tól május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel. A hivatal emlékeztetett, hogy minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik. A tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel -...
Itt a bejelentés: mégsem emeli az árait a Magyar Telekom
Nem érvényesíti az inflációkövető díjkorrekciót a Magyar Telekom - közölte a cég az MTI-vel szerdán. A közlemény szerint "a magyar gazdaság fellendítése iránti elköteleződését kifejezve a Magyar Telekom nem hajtja végre a 3,7 százalékos inflációkövető díjkorrekciót fogyasztói körében és legalább 2026 első félévének végéig nem emeli a fogyasztók már meglévő csomagjainak havidíját". Emellett a korábbinál rugalmasabban kombinálható elemeket vezet be a mobil-portfólióban.Közölték: így a Lakossági Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) hatálya alá eső, havidíjas...
A rovat további témái
- Végre! Egy kicsit már melegebbre fordul az idő szerdán
- A banki díjak csökkentéséről állapodott meg Varga Mihály
- A szaktárca szerint brutális hatása volt az árrésstopnak
- Éjjel ismét fagy várható, nappal sem lesz melegünk
- Lesz elegendő tojás húsvétra, s addig már nem is drágul
- Országszerte fagyott hétfőre virradó éjszaka
« Előző
756 | 783 | 810 | 837 | 864 | 891 | 918 | 945 | 972 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Négy városból is riasztották a...

