Fegyelmivel fenyegették a miskolci MSZP-st – kilépett
Miskolc egykori alpolgármestere évekig a szocialista párt országgyűlési képviselője is volt. A politikus ellen fegyelmit akart indítani az MSZP helyi szervezete, amiért eltitkolta, hogy felesége indul a polgármesteri posztért. Fedor Vilmos úgy döntött, inkább kilép a pártból. Ezt az MSZP miskolci szervezete közölte. A párt közleményében kitér arra, hogy Fedor Vilmos felesége, Rózsa Edit az elmúlt napokban jelentette be, hogy indul Miskolc polgármesteri posztjáért."Rózsa Edit polgármester-jelöltsége sok mindenre jó, csak arra nem, hogy segítse a Miskolcot romlásba vezető...Ez is rezsicsökkentés: valamivel alacsonyabb lesz a villanyszámla
A múlt év őszihez képest 5,7 százalékkal kevesebb összeg szerepelhet szeptembertől a villanyszámlán - a rezsicsökkentésről februárban hozott törvénynek ez az előírása szeptember 1-jén lép hatályba. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a szolgáltató által a lakosságnak kibocsátott számlában - az augusztus 31-ét követő időszakban igénybe vett villamos energiáért - fizetendő összeg nem haladhatja meg a 2013. november 1-jén alkalmazott díjak 94,3 százalékát.Ennek a feltétele azonban az, hogy a fogyasztás - azonos árszabás mellett - azonos energia mennyiségre és azonos számú hónapra...
Lázár már az autóhiteleseknek is mentőövet dobna
A társadalom álláspontja szerint az ingatlan-devizahitelesek ügyének kell elsőbbséget élveznie, mivel őket otthonvesztés fenyegeti, de a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket - mondta Lázár János a Blikknek. A lap csütörtöki számában a Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: a kormány szándékában áll a devizahitelest mentő második ütem is, a forintosítás. Az autós devizahitelesek megsegítése szerinte azért is indokolt, mert az autóhitelesek előbb-utóbb éppúgy elveszítik az...
Három éven belül...
Immár a máltai szeretetszolgálat bevonásával folytatódik a miskolci nyomortelepek felszámolása, a program 2018-ra zárulhat le...
Budapestről indul újra az...
Budapestről indul újra az Orient Expressz utóda, és végállomása nem Isztambulban, hanem Teheránban lesz - mondta Zaránd György, a MÁV-Start értékesítési igazgatója a Magyar Nemzetnek. A...Újraélesztettek egy hatéves...
Újra kellett éleszteni egy hatéves kisfiút szerda délután a debreceni strandon, a gyerek jól van - közölte az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi orvos igazgatója az MTI érdeklődésére....Kétszáz kilós kenyeret...
A kétszáz egykilós krumplis kenyeret a székely Diószegi László vezetésével öt határon túli város pékmestere dagasztotta és...
Átadták Rubik Ernőnek és...
Rubik Ernő feltalálót és Kertész Imre írót a Magyar Szent István Renddel tüntette ki Áder János köztársasági elnök augusztus...
Jelentős mértékben...
A havi átlagos gyermekgondozási díj (gyed) 6,2 százalékkal nőtt 2012-2013-ban, ez a kisgyermeket nevelő családok számára 2009...
A nyugati polgárosodás gyarapítja értékeinket, mondja Áder
Áder János köztársasági elnök szerint az elmúlt ezer év nemzedékeinek sorsa azt taníthatta, hogy nekünk, magyaroknak az igazságunkat, az érdekeinket magunknak kell képviselnünk, és érdekeink gyakran csak mások érdekeivel együtt érvényesülhetnek. Az államfő szerdán, az augusztus 20-ai ünnepélyes zászlófelvonást követően, a budapesti Kossuth Lajos téren tartott állami rendezvényen azt mondta: "megtanulhattuk, hogy a minket megillető tiszteletet nekünk magunknak kell megkövetelnünk, miként azt is, hogy ezt a tiszteletet a másoknak megadott tisztelettel érdemelhetjük ki"....
Szijjártó szerint "a demokráciát nem tőlünk kell félteni"
Ha valaki úgy fogalmaz meg kritikát mással szemben, hogy azt semmilyen konkrétummal sem támasztja alá, akkor legkevésbé sem az európai értékek mentén cselekszik - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel, az európai ügyekért felelős német külügyi államminiszter nyilatkozatára reagálva. Szijjártó Péter hozzátette: Michael Roth homályos általánosságokra utalgató megszólalását nehéz nem politikailag motiváltnak tekinteni. "A demokráciát és az európai értékeket egészen biztosan nem tőlünk, közép-európai szabadságszerető népektől kell félteni...Levendulás-fehércsokis-barackos tortával támad a Honvédség
A Magyarország 2014-es tortájának választott Somlói revolúció, az ország idei cukormentes tortája, a Csokis kaland és a Magyar Honvédség Tihanyi fehércsokoládé tortájának ünnepélyes felvágásával nyitották meg a Magyar Ízek Utcáját a fővárosi Clark Ádám téren kedden. Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódó gasztronómiai vásár és programsorozat látogatói megkóstolhatják és meg is vásárolhatják a többfordulós verseny során legjobbaknak választott édességeket, amelyek hamarosan az ország cukrászdáiban is kaphatók lesznek.Magyarország tortáját a Magyar Cukrász Iparosok Országos...
Balog Zoltán: a diktatúrák...
A diktatúrák öröksége Európában egy közös, terhes örökség - jelentette ki a páneurópai piknik 25. évfordulóján a Konrad Adenauer Alapítvány és a Polgári Magyarországért Alapítvány által...A 1,5 milliárdos zárolás...
A költségvetési zárolás az Országos Rendőr-főkapitányságnál nem érinti a rendőrség mindennapi működését - írta a Magyar...
Kell még néhány dolog a...
Csökkentik az áramhálózati alapdíjat szeptember elsejétől, de még további intézkedésre lesz szükség ahhoz, hogy megvalósuljon az áram árában az ősztől esedékes, törvénybe foglalt 5,7...Balhé volt a debreceni...
Rendbontás volt hétfőre virradóan a debreceni menekülttáborban, kitörés, szökés nem történt, egy ember könnyebben megsérült - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az...Kertész Imre és Rubik Ernő...
A legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet idén Rubik Ernő feltaláló és Kertész Imre író veheti át -...
Az iparkamara elnöke bízik...
Parragh László, a kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint a következő két évben lesz az a pillanat, amikor a magyar középosztálynál megjelenő magasabb jövedelem fogyasztásra ösztönzi...Ötezer tanfelügyelőt képeznek ki az év végéig
A tanfelügyeleti rendszer zavartalan működéséhez legalább ötezer szakértő kell, a nyáron ezer, december közepéig további négyezer szakértő felkészítése történik meg - írta a Világgazdaság. A lap hétfői számában a köznevelésért felelős államtitkárság tájékoztatása alapján azt közölték, hogy jövőre 18 ezer pedagógus minősítése és az ehhez kapcsolódó tanfelügyeleti ellenőrzése történik meg, emellett 12 ezer tanfelügyeleti ellenőrzést terveznek 3,7 milliárd forintos uniós pedagógusképzési keretből. Az Oktatási Hivatal által meghirdetett tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértői...Pozsgay Imre szerint a páneurópai piknik "lezárta az NDK történetét"
A szeptember 10-i határnyitás a páneurópai piknik nélkül nem következett volna be - jelentette ki az MTI-nek adott interjúban Pozsgay Imre egyetemi tanár, a huszonöt évvel ezelőtti rendezvény fővédnöke. Az akkori reformkommunista államminiszter visszaemlékezett az 1989. augusztus 19-i eseményekre, amelyek során a jelképes határnyitást kihasználva Sopron mellett több száz, az NDK-ból érkezett keletnémet menekült jutott át Magyarországról Ausztriába. Pozsgay Imre felidézte, hogy a vasfüggönyt ő maga már 1988 októberében Európát kettéosztó, szégyenletes létesítménynek nevezte. Egy...
Egyes helyeken veszélyesen magas a Balaton vízszintje
Nagyon magas a Balaton vízszintje, ezért az alacsonyabban fekvő településeken élők attól tartanak, hogy az őszi-téli időszakban lehulló csapadék miatt komoly áradások lesznek a déli parton - számol be az atv.hu. A tó szintje az ilyenkor megszokott 70-80 centiméterrel szemben most 115 centi.A rovat további témái
- Megöltek egy ismert siófoki vállalkozót
- Állami tulajdonú holding révén folytatódhat a rezsicsökkentés
- Nincs telitalálat, közel kétszázmillió várja gazdáját
- Hivatalosan egy hét múlva kezdődik a választási kampány
- A család fontosságát hangsúlyozta Varga Mihály
- Perlik az államot a bankok a devizahitelek miatt
« Előző
18711 | 18738 | 18765 | 18792 | 18819 | 18846 | 18873 | 18900 | 18927 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

