164 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve
Május-júliusban 4 millió 127 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 4,1 százalékkal, 164 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 3,1 százalékponttal 61,8 százalékra emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A 15-64 éves férfiak közül 2 millió 217 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 3,1 százalékponttal 68,0 százalékra nőtt május-júliusban.A 15-64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 880 ezer volt, esetükben a foglalkoztatási ráta 3,0 százalékponttal 55,8 százalékra javult.A 15-24...Segíti egymást a NAV és két civil állatvédő szervezet
Az állatok csempészése és illegális szaporítása elleni fellépésben segíti egymást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az Országos Állatvédőrség Alapítvány, illetve a Cerberos Állatvédő Egyesület. A megállapodásban, amelyet a NAV írt alá a két civil szervezettel, szerepel az állatviadalok megakadályozása is. Aszalós Andrea, a NAV sajtóreferense az MTI megkeresésére azt mondta: az állatvédelemmel kapcsolatban a NAV hatásköre például csempészési ügyekre, a vadon élő állatok és növények nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény hatálya alá tartozó, védett fajok...Itt a lista: ezeket az ásványvizeket azonnal öntse ki!
Több tízezer liter, tizenkét különböző fajta ásványvíz forgalmazását tiltotta meg és kötelezte a gyártókat a termék visszahívására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).A Nébih keddi közleménye szerint a tételeket a nitrition koncentráció és a pseudomonas aeruginosa baktérium engedélyezett határértéket meghaladó tartalma miatt kellett visszagyűjteni. Az ásványvizek az elmúlt hónapok célellenőrzésein során buktak meg a hatóságnál. Az üzletláncok, együttműködve a hatósággal, az érintett termékeket haladéktalanul levették a polcokról.Ha valaki vásárolt volna korábban,...Vágó a DK szárnyai alatt a...
Ingyenessé tenné a parkolást, és nem csinálna stadiont a Normafából. Vannak ígéretek, de ezeket nehéz lesz képviselőként beváltania. Vágó István képviselő szeretne lenni - tudósít az...Vezető nélkül száguldott...
Vezető nélkül gördült ki telephelyéről, majd felgyorsulva több száz métert haladt egy villamos kedden Szegeden. Senki nem sérült meg - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Kft. vezetője az...Választás: viszonylag kevés...
A vártnál kevesebb jelölőszervezet kérte a regisztrációját eddig az október 12-ei önkormányzati választásra a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) és a területi választási bizottságoktól...242 milliárdos vagyont...
Több mint 242 milliárd forint állami vagyont kezelnek a többségi állami tulajdonú, regionális vízműtársaságok - derül ki az Állami Regionális Vízművek Közművagyon Értékelő Konzorcium...Veresegyház polgármestere...
Újraindul posztjáért a Pest megyei Veresegyház 1965 óta hivatalban lévő polgármestere az októberi önkormányzati választáson. Pásztor Béla (független), az ország legrégebben hivatalban...Gyurcsányék szerint a...
A Demokratikus Koalíció (DK) álláspontja szerint a kormány nem a nemzeti érdekeket képviseli, mert "félnótásoknak" tartja az értékvezérelt országokat, holott Magyarország...Devizahitelek - Újabb kilenc bank és tizenöt pénzintézet perel
A rendelkezésre álló határidő utolsó napján, hétfőn még 9 bank és 15 pénzintézet fordult bírósághoz a devizahiteles szerződések ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék a honlapján. A bíróság közleménye szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma haladéktalanul megvizsgálja, hogy a beérkezett keresetlevelek megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályokban rögzített alaki és tartalmi követelményeknek. Ezután dönthetnek a tárgyalások kitűzéséről, illetve - ha az adott keresetlevél nem felel meg a törvényi kritériumoknak - az idézés kibocsátása nélküli elutasításról. A törvényszék...
A szakértő szerint nincs alternatíva a baloldalon
Az augusztusban megjelent közvélemény-kutatások változatlan képet mutatnak, továbbra sem tapasztalható kormányváltó, „proteszt-hangulat", a Nézőpont Intézet megfogalmazása szerint „polgármesterváltó-hangulat" sincs - jelentette ki Kiszelly Zoltán politikai elemző a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: az önkormányzati választások igazán kitüntetett színterei a főváros, a megyei jogú városok és a megyei közgyűlések lesznek. Van ugyan némi kiábrándulás a Fidesz szavazótáborában is, de ez nem kérdőjelezi meg a kormánypártok vezető pozícióját -...
Bátorságot, józan észt vár el Orbán a nagykövetektől
Józan ésszel és bátorsággal kell képviselni külföldön a magyar intézkedéseket, és mindent meg kell tenni azért, hogy minél több befektető érkezzen Magyarországra - így határozta meg a nagykövetek feladatát Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) idei külképviselet-vezetői értekezletén, ahol több más kérdésben is állást foglalt. Kijelentette például, hogy Magyarország alapvetően gazdasági kérdésként tekint a jelenlegi orosz embargós helyzetre. Politikai stabilitás, folytatódó reformok, továbbá a gazdasági növekedés azon korszaka,...
Négy forinttal csökkent a...
A Mol bruttó 4 forinttal csökkentette a gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát hétfőn. A csökkentéssel a gázolaj literenkénti átlagára 422-423 forintra,...„Olcsó és szerény”...
A Fidesz szervezetileg teljesen felkészült az októberi önkormányzati választásra, a kormánypárt készen áll a megmérettetésre -...
Eddig úgy 400-an jelezték,...
A Nemzeti Választási Iroda vasárnap reggeli adatai szerint mintegy négyszáz választópolgár jelezte, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán nem a lakóhelye...A honvédelmi miniszter...
Vesekő problémákkal kellett kórházba vinni szombaton Szombathelyről Hende Csabát. Erről maga a honvédelmi miniszter számolt be vasárnap délelőtt Facebook-oldalán. Szombat délután a...22 menekültet szállító...
Magyar rendőrök az ausztriai A4-es autópályáig követtek, majd ott állítottak meg egy kisbuszt, amelyben embertelen körülmények...
Nem volt ötös a lottón -...
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 24 (huszonnégy)36 (harminchat)63 (hatvanhárom) 70 (hetven) 84 (nyolcvannégy)Joker:...Közös nyilatkozatot adott ki Kövér László és a Bundestag elnöke
Huszonöt évvel a vasfüggöny lebontása után is fontos feladat emlékezni a tekintélyelvű és totalitárius rezsimek megdöntésére - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke és a német Bundestag elnöke a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából szombaton kiadott közös nyilatkozatában. Kövér László és Norbert Lammert kiemelte, hogy augusztus 23-nak, a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírása évfordulójának a kommunista és a nemzetiszocialista bűncselekmények áldozatainak emléknapjaként kell bevonulnia a köztudatba.Rámutattak, hogy a hetvenöt évvel ezelőtt aláírt paktum...Ez még magyar: hungarikum lehet a szerencsi csoki
A szerencsi csokoládéval bővülhet a hungaricumok listája, a tradicionális termék hamarosan felkerülhet rá - mondta Fazekas Sándor, a szerencsi Bonbon Kft. új üzemcsarnokának avatásán, szombaton. A földművelésügyi miniszter úgy fogalmazott: "hungaricum lesz, biztos vagyok benne" - szavait vastaps fogadta.Fazekas Sándor elmondta: a szerencsi csoki tradíciója, gyártásánál az odafigyelés, a magas szakmai tudás mind alkalmassá teszi hungaricumnak.A szaktárca vezetője szólt arról is, hogy a magyar édesipar újjá építése, újjá szervezése tart, jó néhány régi márkával, köztük a...
336 iskolaigazgatót nevezett ki a köznevelési államtitkár
A köznevelésért felelős államtitkár 336 állami fenntartású általános és középiskola igazgatójának, intézményvezetőjének adta át a megbízásáról szóló okiratot szombaton Budapesten. Czunyiné Bertalan Judit a Móricz Zsigmond Gimnáziumban megrendezett ünnepségen reményét fejezte ki, hogy a most kinevezett igazgatók alkotó intézményvezetői lesznek a megújuló magyar köznevelési rendszernek."Önökre ma nemcsak egy intézmény vezetését bízzuk, hanem gyermekeink jövőjét (...), akikre sokat bíztak, azoktól sokat is várnak el" - fogalmazott a politikus.Az Emberi Erőforrások...A rovat további témái
- Ma hivatalosan is kezdetét vette a kampány
- NGM: az RTL csoport elriasztaná a magyarországi befektetőket
- Nagy károkat okoz hazánknak az unió oroszok elleni embargója
- Gyurcsányék az ellenállás napjára készülnek
- Úgy tűnik, mégis folytatódhat a papírgyűjtés az iskolákban
- Kezdődnek a bankok által az állam ellen indított perek
« Előző
18684 | 18711 | 18738 | 18765 | 18792 | 18819 | 18846 | 18873 | 18900 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

