Lázár már az autóhiteleseknek is mentőövet dobna
2014. augusztus 21. csütörtök 11:16

A társadalom álláspontja szerint az ingatlan-devizahitelesek ügyének kell elsőbbséget élveznie, mivel őket otthonvesztés fenyegeti, de a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket - mondta Lázár János a Blikknek.
A lap csütörtöki számában a Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: a kormány szándékában áll a devizahitelest mentő második ütem is, a forintosítás. Az autós devizahitelesek megsegítése szerinte azért is indokolt, mert az autóhitelesek előbb-utóbb éppúgy elveszítik az ingatlanjukat, mint a lakáshitelüket törleszteni nem tudók.
"Hitelüket ugyanis már nem tudják tovább fizetni, a gépkocsijuk pedig már töredékét sem éri a hitelösszegnek, amely nem csökken, hanem nő, annak ellenére, hogy azt becsületesen fizetik" - fejtette ki a miniszter.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Egymás után lobbantak fel a...

