Három éven belül felszámolják a miskolci nyomortelepeket
2014. augusztus 21. csütörtök 08:51

Immár a máltai szeretetszolgálat bevonásával folytatódik a miskolci nyomortelepek felszámolása, a program 2018-ra zárulhat le - nyilatkozott Kriza Ákos polgármester (Fidesz-KDNP) a Magyar Hírlapnak.
A politikus a lap csütörtöki számában elmondta: eddig a "fészekrakók" ügyében haladtak előre a leghatékonyabban.
"Megígértem, hogy a 2010-2014 közötti ciklus végére a fészekrakókat kitakarítjuk az Avasról és kisebb részt Diósgyőrből. Augusztus végére várhatóan százöt-száztíz ingatlanból költöznek ki a szocialisták által betelepített, alulszocializált és mondjuk ki, többségében roma családok" - mondta Kriza Ákos.
Szavai szerint őszre hatvan-hetven lakás marad, de mivel látják a hatósági szigort, valószínű, hogy felgyorsulnak az elköltözések. "Átléptük ugyanis azt a kritikus intézkedési mennyiséget, amely után már maguk az érintettek tartják jobbnak, ha önként mennek" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a kiköltözők nem maradhatnak sehol jogcím nélkül a város területén.
MTI - Fotó: Vajda János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Egymás után lobbantak fel a...

