A 1,5 milliárdos zárolás nem rogyasztja meg a rendőrséget
2014. augusztus 19. kedd 09:30

A költségvetési zárolás az Országos Rendőr-főkapitányságnál nem érinti a rendőrség mindennapi működését - írta a Magyar Nemzet.
A lap keddi számában az ORFK azt közölte, hogy az intézkedés miatt - amelynek pontos összege 1,546 milliárd forint - elmaradhat amortizálódott informatikai eszközök cseréje, és bizonyos felújítási munkálatok is csúszhatnak.
A zárolás összegét nem terhelik a helyi rendőri szervekre, sem a Készenléti Rendőrségre vagy a repülőtéri igazgatóságra. Az országos rendőrfőkapitány szerint a szolgálatteljesítés a zárolástól függetlenül folytatódik, változatlan színvonalon, és a személyi kiadásokból sem faragnak le.
A tájékoztatás emlékeztetett arra is, hogy a zárolással majdnem egy időben a kormányzat arról is döntött, hogy kétmilliárd forintos többlettámogatást kap a rendőrség az állampolgárok biztonságérzetét javító akciókra.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Egymás után lobbantak fel a...

