Visszatértek a gyurgyalagok is, egy-egy helyen több száz madárpár is költhet

Visszatértek a gyurgyalagok is, egy-egy helyen több száz madárpár is költhet Az elmúlt hetekben folyamatosan érkeztek vissza telepesen költő madaraink, a homokbányák, szakadó partok és löszfalak lakói, a partifecskék és a fokozottan védett gyurgyalagok.    Az afrikai telelőhelyekről a parti fecskék április közepén, a gyurgyalagok május elején-közepén érkeznek vissza és keresik fel sokszor évtizedek óta használt költőhelyeiket. Madaraink üregeiket maguk vájják, de a gyurgyalagok szívesen elfoglalják a korábbi években készült lyukakat is. Egy-egy telepen akár több száz madárpár költhet, sokszor a két faj együtt is.    Nagy...

Húszmillióért nem csinált semmit egy pécsi férfi, csalás lesz a vád

Húszmillióért nem csinált semmit egy pécsi férfi, csalás lesz a vád Többrendbeli csalás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy pécsi férfi, valamint két társa ellen, akik vállalkozókat vertek át.    A sértettek 2015-ben kötöttek szerződést egy európai uniós pályázat kapcsán egy 62 éves pécsi férfivel, aki fejenként 750 ezer forint megbízási díjat vett át, azonban érdemi munkát nem végzett, a pályázatokat be sem nyújtotta az illetékes hatósághoz. A nyomozás során kiderült, hogy a csalónak egy 68 éves bősárkányi férfi is segített, aki a sértettek bizalmának felkeltése, fenntartása érdekében a nemlétező projekteket...

Pécsett kezdi meg Harcsa Veronika országos turnéját

Pécsett kezdi meg Harcsa Veronika országos turnéját Kilencállomásos magyarországi turnén mutatja be februárban megjelent Shapeshifter című lemezét a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet - tájékoztatta az MTI-t a zenekar.     A közlemény szerint június 20. és 28. között nyolc városban, valamint a budapesti Müpában lép fel a zenekar új albumával, amely két belga zenész közreműködésével készült, és amellyel több európai városban már bemutatkozott már a csapat. A zenekar tájékoztatása szerint Nicolas Thys bőgőst és Antoine Pierre dobost az énekesnő még brüsszeli tanulmányai során ismerte meg. "Az elmúlt években...

Gyerekkora óta tervez...

Gyerekkora óta tervez ruhákat Karácsony Andrea, modelleket és szépségkirálynőket öltöztet Több megyei szépségversenyen öltözteti a lányokat Karácsony Andrea, aki már gyerekkorában tudta, hogy a ruhatervezéssel...

Legalább 1200 baranyai diák...

Legalább 1200 baranyai diák juthat munkalehetőséghez a kormány támogatásával A Pénzügyminisztérium kezdeményezésének köszönhetően országszerte mintegy 30 ezer, Baranyában pedig legalább 1 200 diák kaphat...

Másik kocsi rendszámát...

Másik kocsi rendszámát szerelte a sajátjára egy homorúdi férfi A Homorúdon igazoltatott sofőr egy másik autó rendszámát szerelte fel gépkocsijára.    Egyedi azonosító jel...

Mellárék kasztingjára egy...

Mellárék kasztingjára egy ember jelentkezett, ő lett a jelölt A Mindenki Pécsért Egyesület által meghirdetett pécsi polgármesterjelölt állítás jelentkezési határideje június 7-én lejárt,...

Sétatér Fesztivál: az étel-...

Sétatér Fesztivál: az étel- és italkínálat is remek, azonban alaposan megkérik az árát Csütörtökön kezdődött a Sétatér Fesztivál, ahová az ország több pontjáról is érkeztek érdeklődők. Az ingyenes programok...

Pécsi óvodapedagógusokat...

Pécsi óvodapedagógusokat köszöntöttek a városházán Péntek délelőtt közel ötven pécsi óvodapedagógust köszöntöttek pedagógusnap alkalmából a Városházán. Ünnepélyes keretek között...

Motoros csapódott egy autó oldalának Baranyában

Motoros csapódott egy autó oldalának Baranyában Autóval ütközött egy motoros pénteken délután Egyházaskozár határában. Az autó vezetője balra, nagy ívben szándékozott bekanyarodni egy útra, amikor a szemből érkező motoros a jármú oldalának ütközött. A motor vezetője, egy hatvanéves férfi megsérült, kórházba szállították.

Rendőrautó várta a ház előtt a pécsi kisfiút, Ádámot - Teljesült gyermeknapi kívánsága

Rendőrautó várta a ház előtt a pécsi kisfiút, Ádámot - Teljesült gyermeknapi kívánsága Egy pécsi kisfiú gyermeknapi kívánságát teljesítette a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.    A négyéves Ádám gyermeknapi kívánsága az volt, hogy beülhessen egy igazi rendőrautóba.   A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság örömmel teljesítette a kisfiú nagy álmát, így kedden reggel egy rendőrautó és egy egyenruhás rendőr várta Ádámot a ház előtt. A kisfiú először alaposan megnézte a szolgálati autót, majd elindultak az óvodába. Az őt kísérő rendőr az ajándékról sem feledkezett meg, a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság nevében egy ajándékcsomagot...

Újabb tíz kerámiaritkasággal bővült a Zsolnay Aranykora - Gyugyi-gyűjtemény

Újabb tíz kerámiaritkasággal bővült a Zsolnay Aranykora - Gyugyi-gyűjtemény Immár szinte hagyomány, hogy a világ egyik legjelentősebb Zsolnay-kollekcióját minden évben újabb és újabb műtárgyakkal bővíti a gyűjtő. Dr. Gyugyi László adományozásának köszönhetően pénteken újabb 10 Zsolnay kinccsel gazdagodott a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben található Zsolnay Aranykora - Gyugyi-gyűjtemény.   Az új darabok igen változatosak, a Zsolnay dísztárgyak számos típusa szerepel közöttük: díszedény, dísztál, petróleumlámpa, díszpapagáj, tányér, váza és korsó. A nemzetközi szinten is számontartott gyűjtemény így immár 717 darabból áll, különösen érdekes ez...

Legalja: összevert,...

Legalja: összevert, fojtogatott egy gyereket egy komlói bűnöző A Pécsi Járásbíróság pénteken egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását rablás gyanúja miatt, aki Komlón fojtogatott és...

Bazi nagy balhé egy...

Bazi nagy balhé egy baranyia piacon: egymásnak esett két nő A szigetvári rendőrök elfogták azt a nőt, aki megverte vitapartnerét Szentlőrincen.    Egy 41 éves szentlőrinci...

Hajléktalant is kirabolt...

Hajléktalant is kirabolt egy pécsi fiatalokból álló banda A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte három fiatalkorú pécsi fiú letartóztatását egy hónapra folytatólagosan,...

Dolgoznak a Donátusi úton,...

Dolgoznak a Donátusi úton, terelőúton járnak a 37-es, 46-os, 47-es buszok Balesetveszélyes szennyvízcsatorna szerelvényeket cserélnek a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. megbízásából Pécsen a Donátusi út Gólya...

Így változik a távolsági...

Így változik a távolsági buszok menetrendje a hosszú, ünnepi hétvégén A pünkösdi hosszú hétvégén változik a helyi és helyközi autóbuszok közlekedési rendje. A megnövekvő forgalom miatt a jegyeket...

Páva Zsolt márpedig nem...

Páva Zsolt márpedig nem enged a 48-ból: Pécsett tartaná a POSZT-ot Megkezdődött csütörtökön a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A seregszemle a versenyprogram tizennégy előadása...

Jelentős késésekre kell készülni a pécsi vasútvonalon

Jelentős késésekre kell készülni a pécsi vasútvonalon Felsővezeték-szakadás miatt jelentős késések lehetnek este a pécsi vonalon - közölte a Mávinform.     Közleményük szerint Abaliget állomáson a Tettye IC mozdonyának áramszedője letörött és megrongálta a felsővezetéket. Godisa és Bükkösd állomás között szünetel a vonatközlekedés, ezen a szakaszon pótlóbuszok fognak közlekedni. A pécsi vonalon utazóknak egy-másfél órával hosszabb eljutási idővel kell számolniuk az esti órákban - írták.

Bankkártyát találtunk a Kossuth téren - Nem hiányzik valakinek?

Bankkártyát találtunk a Kossuth téren - Nem hiányzik valakinek? Csütörtökön este hét óra előtt pár perccel Pécsett a Kossuth téren egy érvényes bankkártyát találtunk, igazolt tulajdonosa átveheti a szerkesztőségben (Jókai tér 2.)  A kártya F. Erzsébet Anna névre szól, várjuk a jelentkezését. Képünk illusztráció.

Adózási szempontból felnőttek a nyári munkát vállaló diákok

Adózási szempontból felnőttek a nyári munkát vállaló diákok A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).     A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szak- vagy középiskolába járnak. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, amit a NAV-nál lehet...