Másik kocsi rendszámát szerelte a sajátjára egy homorúdi férfi
2019. június 08. szombat 09:24

A Homorúdon igazoltatott sofőr egy másik autó rendszámát szerelte fel gépkocsijára.
Egyedi azonosító jel meghamisítása miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 41 éves homorúdi férfi ellen.
A rendőrök május 17-én 10 óra 40 perckor Homorúd belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő férfit.
Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a férfi egy másik rendszámot szerelt fel autójára, ugyanis a motortérben található alvázszám nem egyezett a forgalmi engedélyben szereplő adatokkal.
A gépkocsivezetőt előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták, amely során beismerte tettét. A rendőröknek azt is elmondta, hogy a rendszámhoz tartozó autója tönkrement, ezért vásárolt egy ugyanolyan típusú donorautót.
Amikor át akarta rakni a motort az újonnan vett kocsiból a saját gépkocsijába, akkor vette észre, hogy az eredetileg használt járművének kasztnija több helyen sérült, ezért úgy döntött, hogy inkább átszereli a rendszámot.
Az ügyben a Mohácsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...

