Visszatértek a gyurgyalagok is, egy-egy helyen több száz madárpár is költhet
2019. június 09. vasárnap 09:59

Az elmúlt hetekben folyamatosan érkeztek vissza telepesen költő madaraink, a homokbányák, szakadó partok és löszfalak lakói, a partifecskék és a fokozottan védett gyurgyalagok.
Az afrikai telelőhelyekről a parti fecskék április közepén, a gyurgyalagok május elején-közepén érkeznek vissza és keresik fel sokszor évtizedek óta használt költőhelyeiket. Madaraink üregeiket maguk vájják, de a gyurgyalagok szívesen elfoglalják a korábbi években készült lyukakat is. Egy-egy telepen akár több száz madárpár költhet, sokszor a két faj együtt is.
Nagy folyóink folyamatosan bontják magas partjaikat, így rendre új partfalak várják a fecskéket. A folyó azonban egy-egy nagyobb árvíz idején el is pusztítja az üregeket a fiókákkal együtt. Nagyobb biztonságban vannak a homokbányákban költők, gondolnánk, hiszen ott nem fenyegetnek az árvizek. Gondot itt a bányászat jelenthet, ami egyrészt friss falakat is létrehoz, másrészt gondatlanságból egész telepeket pusztíthat el. A munkák összehangolásával a telepek nem károsodnak, ez csak hozzáállás és egyeztetés kérdése.
A löszmélyutak, helyi nevükön szurdikok talán a legbiztonságosabbak, gondot itt a falak külső felületének cementálódása okozhat, mert így nehezebbé válik az üregkészítés. Sajnos ezen felül méhfogyasztása miatt sok méhész még mindig ellenségként tekint a gyurgyalagokra, és bár egyre ritkábban, de előfordulnak szándékos zavarások, sőt a költőüregek betömése is.
Költőüregeik alapján a két faj jól megkülönböztethető, mivel a fecskéké sokszor ovális, laposabb, míg a gyurgyalagok kerek lyukakat készítenek. Így a költési időn kívül is feltérképezhetjük telepeiket. A természetvédelmi őrszolgálat a civil madarászokkal együttműködve folyamatosan ellenőrzi a nagy költőtelepeket, így biztosítva a zavartalanságot. Vigyázzunk rájuk, hiszen szúnyog-, légy-, bögölyfogyasztásukkal a mi javunkat is szolgálják
Forrás: DDNP - Fotó: Mórocz Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy nap után sikerült eloltani a...
- A katasztrófavédők idén nem...
- A rengeteg átjelentkező miatt Pécsett...
- Meztelenül kereste a szerelmet egy...
- Böszörményi István szobrászművész:...
- Nagyot változik az időjárás,...
- Ajándékkal jutalmazzák ezen a héten a...
- Már 126 ezer levélszavazatot leadtak...
- Hímes tojás, locsolkodás - Nézegessen...
- Ha tehene van, most egy darabig még...

