Húszmillióért nem csinált semmit egy pécsi férfi, csalás lesz a vád
2019. június 09. vasárnap 09:26

Többrendbeli csalás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy pécsi férfi, valamint két társa ellen, akik vállalkozókat vertek át.
A sértettek 2015-ben kötöttek szerződést egy európai uniós pályázat kapcsán egy 62 éves pécsi férfivel, aki fejenként 750 ezer forint megbízási díjat vett át, azonban érdemi munkát nem végzett, a pályázatokat be sem nyújtotta az illetékes hatósághoz.
A nyomozás során kiderült, hogy a csalónak egy 68 éves bősárkányi férfi is segített, aki a sértettek bizalmának felkeltése, fenntartása érdekében a nemlétező projekteket támogatva saját magát bankárnak, jól menő pénzügyi szakembernek állította be.
Harmadik társuk, egy 61 éves rákóczibányai nő szintén befolyásos, pénzügyekben jártas személynek adta ki magát, és ezzel hozzájárult a sértettek tévedésbe ejtéséhez.
A pécsi férfi a 750 ezres megbízási díjon túl a sértettektől a pályázatokkal összefüggésben további pénzösszegeket vett át, volt olyan vállalkozó, akitől csaknem 20 millió forintot csalt ki.
A rendőrök mindhármukat kihallgatták gyanúsítottként, majd az ügy vizsgálatát befejezve az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Frontális karambolhoz riasztották a...
- Sorházban csaptak fel a lángok, egy...
- Két baranyai város kerül a NAV...
- Fontos határidő közeleg, több...
- A Vatikánban fogadja Orbán Viktort...
- Schubert Olívia személyében baranyai...
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Baranyában is újra szállást keres a...

