Megtartották a Kossuth téren az első pécsi virágvásárt, folytatása következik
Hagyományteremtő szándékkal nyitott meg pénteken reggel az első pécsi virágvásár a Kossuth téren. A délután fél egyig tartó rendezvényen kedvező árakon lehetett szezonnövényeket, virághagymákat vásárolni. Az eseményt Páva Zsolt polgármester kezdeményezésére hívta életre Pécs főkertésze a várossal és a városüzemeltetési feladatokat ellátó Biokom NKft-vel közösen. Páva Zsolt a pénteki megnyitón azt mondta, hagyományt szeretnének teremteni a virágvásárral, amelynek célja, hogy látványos, de nem feltétlenül hétköznapi növények kiültetésével még szebbé tegyék a pécsiek kertjüket,...
Több mint százan vehetik át mesterlevelüket ma Pécsett
Idén szeptember elsejétől csak azok az oktatók vehetnek részt gyakorlati képzésben, akik mestervizsgával rendelkeznek. A pécsi kamara 255 mesterember képzését végzi el idén 23 szakmában. Pénteken több mint százan veheti át mesterlevelüket a Pécsi Kereskedelmi Központban. A képzésekre országos elismertséggel bíró oktatókat, mérnököket kért fel a kamara, valamint a képzés alatt a legmodernebb technológiákat felsorakoztató üzemekbe szervezett szakmai látogatásokat.Pénteken délelőtt a következő szakmák képviselői kapják meg ünnepélyes keretek között a mesterleveleket: cukrász,...Világhírű hálózatkutató tart előadást Pécsett
Barabási Albert László, a hálózatkutatás egyik kiemelkedő nemzetközi szereplője érkezik Pécsre a Pécsiközgáz meghívására november 23-án, hétfőn 16 órától a Tudásközpontban.A világhírű előadó mára a hálózatok kutatásának megkerülhetetlen szereplője, oktat és kutat az amerikai Harvard Egyetemen, Prima Primissima díjas, az MTA külső tagja. Villanások - a jövő kiszámítható című könyvéből ismeretterjesztő tévésorozat is készült. Mostani előadása a hálózatok - természeti és társadalmi - felépítéséről és kontrolljáról szól, az érdeklődők kuriózumnak számító előadáson ismerkedhetnek meg...Pécsi sürgősségi: a...
Csaknem egy hónapja vezették be Pécsett a Janus Pannonius Klinikai Tömbben kialakított sürgősségi osztályon azt a szabályt,...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken reggel fél hét és este fél nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Az ország minden megyéje...
A Magyarok Kenyere programban készült liszt szétosztására hagyományteremtő szándékkal adományozási napot rendeztek csütörtökön...
Nem lehet korizni csütörtök...
A meleg időjárás miatt november 19-én, csütörtökön délután technikai és biztonsági okokból zárva lesz a Pécsi Műjégpálya. A vezetőség szerint pénteken már ismét lehet korcsolyázni. A...Emlékeztető: virágvásárt...
Kedvező árakon lehet szezonnövényeket, virághagymákat vásárolni november 20-án, pénteken 9 és fél egy között Pécsen, a Kossuth téren. Páva Zsolt polgármester kezdeményezésére ugyanis Pécs...Ős-Dráva: elkészült a...
Elkészült a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva program vízkormányzási rendszerének első eleme: a Dráva Cún-Szaporca holtágának vízpótlását biztosító duzzasztót...Siklósnagyfalu: súlyos sérüléseket okozott ismerősének
Bántalmazta és nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket okozott ismerősének egy 41 éves siklósnagyfalui férfi szerda este, akit rövid időn belül elfogtak a rendőrök - közölte csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség szerint Siklósnagyfalu főutcáján a 41 éves helybeli férfi szóváltásba keveredett ismerősével, majd bántalmazta őt. A sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.A rendőrök rövid időn belül elfogták a férfit, aki a gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. A Siklósi Rendőrkapitányság vele szemben súlyos testi...
Nagy Bordói Kóstoló: Villány erősségei is bemutatkoznak
A Bordeaux-t világhírűvé tevő szőlőfajtákból, cabernet franc-ból, cabernet sauvignonból és merlot-ból készült magyar és külföldi borok várják a Nagy Bordói Kóstoló látogatóit, akik csaknem hetven pincészet mintegy 150 borát ízlelhetik meg szombaton a Corinthia Budapest Hotelben. Felmérések szerint a magyarok a vörösborokat kedvelik a legjobban, ebben a kategóriában pedig a magyar bortermelésben a cabernet franc-t tartják az egyik legígéretesebb fajtának a szakemberek; különösen Villányban készülnek belőle nagyon szép, saját karaktert mutató tételek. Ha pedig a cabernet franc-ról...
Így néz ki a felújított pécsi jégpálya - Fotók!
Csütörtök délután tartották a 150 millió forintból felújított Pécsi Műjégpálya átadóját. Az eseményen Csizi Péter, a Fidesz pécsi országgyűlési képviselője (középen), Szűcs Zsolt, a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. vezérigazgató-helyettese (balra), jobbra Vári Attila, a PSN vezérigazgatója (jobbra) is részt vett.
Tévés kulisszatitkokról is...
Néhány nappal a párizsi tragédia után személyesen osztotta meg a helyszínen szerzett tapasztalatait a régió kommunikációs...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtök reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Pályaválasztási kiállítás...
November 19-én és 20-án „Mi a pálya?" címmel rendez pályaválasztási kiállítást és szakmabemutatót a Baranya Megyei Kormányhivatal a Pécsi Kulturális Központban. A kétnapos...Hárommilliós civil...
Huszonnégy millió forint támogatást adott az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak...
Csillagászokká válhatnak a...
November 18-án, szerdán a „Kis természetvédők" programsorozat következő foglalkozásán a csillagászattal ismerkedhetnek a gyerekek a Tettyei Oktatási Központban.A Duna-Dráva...Hoppál: "A kulturális...
Hoppál Péter szerint fontos célja a kulturális közfoglalkoztatási programnak, hogy az abban részt vevők közül minél többet...
Rendőrök segítettek egy pécsi családnak Csongrádon
Meghibásodott egy pécsi család autója Csongrádon, a hibát rendőrök segítségével hárították el. A rendőrök országszerte november első hétvégéjén a temetők környékén folyamatos, illetve visszatérő szolgálatot láttak el. Segítették az emlékezőket a közlekedésben, parkolásban, igyekeztek a bűncselekményeket megakadályozni.A csongrádi rendőröktől október 31-én este kért segítséget egy bajba jutott pécsi család, akiknek elromlott a kocsijuk fényszórója. A helyszínen ekkor Kis András c. r. főtörzszászlós, Semeniuk Nikolett r. őrmester és Veres Zoltán c. r. alezredes teljesített...
Óriási, 24 milliárdos fejlesztésre készül a PTE, új épületet húznak fel a Szigeti úton
Hatalmas léptékű - mintegy 24 milliárd forint értékű - fejlesztésre készül a PTE. Dr. Miseta Attila, az orvoskar dékánja a Pécsi Újság.hu érdeklődésére elmondta, jelenleg az ehhez forrást biztosító kormányhatározatra várnak. A döntés napokon belül megszülethet. Az orvoskar jelenlegi "A"-jelű főépületével nagyságrendileg megegyező méretű új tömb építését tervezik a Szigeti úton a jelenlegi PTE-ÁOK Óvoda helyén, illetve az attól északra eső területen - erősítette meg a Pécsi Újság.hu információját Miseta professzor.A dékán hozzátette, az előzetes tervek szerint a...
Gyermekvállalás után: így válhatnak vállalkozóvá a nők
A Pécsimami Közhasznú Egyesület ingyenes információs napot szervez vállalkozást tervező nőknek a Tudásközpontban, szombaton 14.00 és 18.00 óra között. A gyermekvállalás után sikertelenül munkát kereső nők számára alternatíva lehet az önfoglalkoztatóvá válás. A program azok számára is érdekes, akik rugalmas, önálló, a családi élettel összeegyeztető munkára váltanának, vagy mellékállású vállalkozóként egészítenék ki jövedelmüket.Sok esetben a nő segítőként működik közre férje vállalkozásában: már működő gazdasági társaságok is profitálhatnak az elhangzottakból. Az év...
« Előző
25179 | 25200 | 25221 | 25242 | 25263 | 25284 | 25305 | 25326 | 25347 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Pécsett tesztelt japán tablettától...
- Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Durván emelkednek a nem védett áras...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...

