Akit elsodort a tánc: Pécsett láthatjuk az évad legjobb balettművészét, Szabó Mártont

Akit elsodort a tánc: Pécsett láthatjuk az évad legjobb balettművészét, Szabó Mártont A gimnazista tanítványainál alig 15 évvel idősebb balett-táncos Szabó Márton érezhetően tudja, mit akar, s céljai eléréséhez a legjobb utat választja, azaz az állandó, kitartó alkotó tevékenységet. Nem maradt észrevétlen a tehetsége, a korábbi elismeréseket most Az évad legjobb táncművésze kitüntető cím követte. Ő volt tehát Magyarország legjobb táncosa a 2014/15-ös évadban.  Szenzációnak is ítélhetjük, hogy Bozsik Yvette táncművész, koreográfus Pécsett rendezi A hattyúk tavát, mert ő főként a saját társulatával dolgozik. Vincze Balázs meghívását fogadta el, mindenki...

A szomszédtól lopta az áramot, mehet a bíróság elé

A szigetvári rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a szomszédos ház padlásáról jogtalanul vételezte az elektromos áramot - számolt be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendelkezésre álló adatok alapján magalapozott a gyanú, hogy a negyvenkilenc éves bánfai lakos éveken keresztül egy hosszabbítón keresztül vételezte az áramot a szomszédjától. A Szigetvári Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben. A nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal...

Éjszaka nagy pelyhekben esett a hó a Mecseken, ma akár újabb havazás is lehet

Éjszaka nagy pelyhekben esett a hó a Mecseken, ma akár újabb havazás is lehet Havas eső és hó hullott szombat éjszaka a Mecseken.Az időkép.hu stábja szombaton este tíz óra körül  a hatos út Mecseket átszelő részén észlelt intenzív havas esőt. Mire Hosszúheténybe értek, már nagy pelyhekben hullott a hó. A Hármas-hegyen, hatszáz méter magasan videót is készítettek: [#video:2383]Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint délelőtt a Dunántúl délkeleti részén, majd később fokozatosan a Dunától keletre számíthatunk sokfelé csapadékra, amely síkvidéken döntően eső, átmenetileg esetleg havaseső, míg magasabban fekvő részeken havazás formájában...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap reggel fél hét és este kilenc óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Szerdától ismét eredeti...

Szerdától ismét eredeti helyéről indul a mohácsi komp Sikerült, méghozzá a november végére vállalt határidőnél jó egy héttel előbb befejezni Mohácson a kompfeljáró megerősítését és...

Ma este a Zsolnayban: Paddy...

Szombaton este kilenc órakor a Zsolnay Kulturális Negyedben, az E78-ban a Paddy and the Rats koncertezik.  A 2008-ban alakult zenekar kelta motívumokkal ötvözi ír kocsmazene alapú...

Újra látogatható Pécsett a...

Újra látogatható Pécsett a Martyn Ferenc kiállítás Mintegy fél éves szünet után szombattól újra teljes szépségében látható a pécsi Martyn Ferenc kiállítás a róla elnevezett...

A Mecsekben szombaton este...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) közlése szerint szombaton "hidegbetörés" várható, ennek nyomán több megyében sok esőre, a magasabban fekvő helyeken, így a Mecsekben...

"Kussolj, vagy megöllek",...

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást azzal a férfivel szemben, aki június 8-án éjszaka megtámadott egy...

Hétfőtől egy hónapig licitálhatnak a gazdák a Baranya megyei állami földekre

Hétfőtől egy hónapig licitálhatnak a gazdák a Baranya megyei állami földekre A „Földet a gazdáknak!" program keretében a megyében november 23-án kezdődik a Magyar Állam tulajdonába tartozó, három hektár feletti, kijelölt földterületek értékesítése. Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott az árverés helyszínén, Pécsett tartott sajtótájékoztatót.  A kormánymegbízott kifejtette, Baranyában november 23-a és december 23-a között időszakban összesen 473 földterületre lehet majd licitálni. Az árverésekre Pécsett, a Kormányhivatal Kodó dülő 1. szám alatt található épületében kerül sor, ahol párhuzamosan két külön helyiségben zajlanak majd a...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombat reggel fél hét és este fél nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Üszögi út07.45-08.45: 6-os főút, Hird belterülete09.00-10.00: Pécs, Üszögi út10.15-11.15: Pécs, Nagykozári út12.15-13.15: Pécs, Mohácsi út13.30-14.30: Kozármisleny, Pécsi út14.45-15.45: 57-es főút Pécs- Birján közötti szakasza16.00-17.00: Pécs, Nagyárpádi út17.15-18.15: Pécs, Siklósi út18.30-19.30: Pécs, Málomi út19.45-21.00: Pécs, Móra Ferenc utca 

Borászok Borásza: Bock, Gere, és Kiss Gábor is jelölt

Borászok Borásza: Bock, Gere, és Kiss Gábor is jelölt Összeállt a díj eddigi kitüntetettjeinek javaslataiból a 2016-os Borászok Borásza díj ötvenes jelöltlistája; a következő nyertest a jelöltek választják meg maguk közül.  A Prónay Bence, Csapody Balázs és Gerendai Károly alkotta Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumának felkérésére az elmúlt évek Borászok Borászai - Demeter Zoltán, Lőrincz György, Szepsy István, Légli Ottó, Kaló Imre, Györgykovács Imre, Szentesi József és Berecz Stéphanie - egyenként megalkották a saját ötvenes listájukat az általuk javasolt nevekkel; ezek összegzéséből állt össze a 2016-os díj jelöltlistája -...

Pécs is csatlakozott a...

Pécs is csatlakozott a zarándokút társuláshoz A pécsi önkormányzat csütörtöki közgyűlésén döntött a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társuláshoz történő csatlakozásáról -...

Hétfőtől lehet licitálni a...

Hétfőtől lehet licitálni a baranyai állami földekre A „Földet a gazdáknak!" program keretében Baranya megyében november 23-án megkezdődik a Magyar Állam tulajdonába...

Iskolába tört be egy 19...

Iskolába tört be egy 19 éves fiatal, lekapcsolták Tetten ért a hosszúhetényi körzeti megbízott egy fiatalembert, aki betört a helyi általános iskolába.  A rendőrség...

Pécsi püspök is téma volt a...

A mauzóleum-felújítások a nemzeti identitás erősítését is szolgálják, így azok megújulása és megnyitása a közönség előtt kiemelt jelentőséggel bír - fogalmazott L. Simon László, a...

Maró vegyi anyag miatt...

Brómoldat ömlött ki a kémia szertárban, több mint hatszáz embernek kellett elhagynia az épületet. Pénteken nem sokkal dél után a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották a Jókai utcai...

Ismét pécsi győzelem...

Több mint ezer négyfős csapat, négyezer középiskolás diák adta le nevezését az idén immár harmadik alkalommal elinduló PénzSztár vetélkedőre. A TAS-11 Kft. által megrendezett Országos...

Rétvári Mohácson: elfogadhatatlan a kötelező kvóta

Rétvári Mohácson: elfogadhatatlan a kötelező kvóta Elfogadhatatlan, törvénytelen és veszélyes a migránsok kötelező letelepítését előíró uniós kvótarendszer, ami ellen Magyarország minden lehetséges eszközzel fellép - mondta csütörtökön este Mohácson Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára dr. Hargitai János kereszténydemokrata képviselővel közösen tartott fórumán.  Az Ifjúsági Centrumban tartott rendezvényen mindkét politikus az Európába özönlő migránsok miatt kialakult válsághelyzetet állította középpontba. Hargitai János, amohácsi választókerület országgyűlési képviselője az...

Az ÖPE szerint kaotikusak a pécsi fejlesztési ügyek

Az ÖPE szerint kaotikusak a pécsi fejlesztési ügyek Közleményben bírálta a pécsi fejlesztések előrehaladását az Összefogás Pécsért Egyesület.  „A tegnapi lözgyűlés rámutatott, hogy teljes a káosz a fejlesztések körül. Kiderült, hogy a Horvát Színház építésére csak feleannyi pénz van, mint amire szükség van, ezért leáll az építkezés. Az állatkert több mint féléves csúszásban van, ott is a második kivitelezőt fogyasztja a város. A keleti városrész lakásfelújításai és közösségi ház felújításai szintén hónapokat csúsztak. A vásárcsarnok tervpályázata is nyúlik, mint a rétestészta, pedig már lassan a kivitelezőt kellene...

Két autót is szándékosan gyújthattak fel Pécsett

Két autót is szándékosan gyújthattak fel Pécsett Négy órán belül két égő kocsihoz riasztották a tűzoltókat Pécs keleti városrészébe.  Egy személyautó égett csütörtök este Pécsett, a Szirom utcában. A jármű hátulja, egészen a hátsó ülés vonaláig kiégett. A pécsi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral mintegy tíz perc alatt fékezték meg a lángokat. Az eset során felmerült a szándékos gyújtogatás gyanúja, ezért annak körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében a pécsi katasztrófavédelmi kirendeltség vizsgálja .Péntek hajnalban egy újabb gépjárműtűzhöz riasztották a beavatkozókat, ezúttal a Róka utcában égett teljes terjedelmében...