Ismét horgászparadicsommá válhat Belső-Béda
Végéhez közeledik a Mohács mellett található Belső-Bédában a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) tájrehabilitációs programja, amelyet a Magyarország és Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósítottak meg.Tájékoztatásuk szerint a Három folyó - egy cél elnevezésű projekt az UNESCO által is elismert Duna-Dráva-Mura Bioszféra Rezervátumot létrehozó horvát és magyar természetvédelmi szervezetek együttműködésével jött létre. A projektet 930 ezer euróval támogatta az Európai Unió, a DDNP 358 ezer eurót fordíthatott a holtág fejlesztésére.A projekt keretében a...
Nyílt nap a PTE Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján
1992 óta december 3-a a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja, ezen a napon nyílt napot tartanak a Pécsi Tudományegyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján. Ingyenesen vizsgálják meg a jelentkezőket. Az ENSZ által életre hívott világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá válók problémáira. Magyarországon több mint 600 ezerre becsülik a tartósan egészségkárosodott és fogyatékossággal élő emberek számát, sorsuk alakulása közvetve a lakosság mintegy harmadát érinti.A Pécsi Tudományegyetem Fogászati és Szájsebészeti...Kiderült, hogy a pécsi színésznő támadója egy másik nőt is megpróbált megerőszakolni
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség többek között szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki 2015. májusában és júniusában is megtámadott egy-egy fiatal nőt Pécs belvárosában. A második támadás sértettje egy pécsi színésznő volt. Az ügyészség közlése szerint a vádlott májusban és júniusban ugyanott és ugyanolyan módon próbált megerőszakolni két fiatal nőt Pécsett. Májusban a hajnali órákban egy nő Pécs belvárosában hazafelé tartott, mikor a vádlott észrevette őt. A férfi a nő után ment, majd hátulról átkarolta azzal, hogy őt megerőszakolja. A...Ingyenes a belépés a...
A 13. Pécsi Advent idején újra lehetőség nyílik a Pécsi Egyházmegye megújult épületeinek ingyenes megtekintésére. Az adventi...
Vasárnap „nyit ki" a...
November 29-én, vasárnap este hat órakor tartják Geresdlakon a Mézeskalácsfalu-kiállítás megnyitóját.A Német Klub Kulturális...
Pécsett évek óta nem...
Alig érkezik bejelentés a közterület-felügyelethez a tiltott helyen pöfékelők miatt. Ezt mondták a járási hivatalnál is: évek...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Negyvenéves jubileumát...
Jubilál a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium: negyvenedik születésnapjára különleges ünnepi műsorral készül az iskola, melyben...
Megújult a...
Tizenhét millió forintból újították fel a Szent István templomot Szabadszentkirályon. A Pécsi Egyházmegye tízmillió forintot...
A hattyúk tava újragondolt táncjátékát adja elő a Pécsi Balett
Új értelmezésben mutatja be Pjotr Iljics Csajkovszkij A hattyúk tava című klasszikusát a Pécsi Balett, a táncjátékot pénteken, Bozsik Yvette koreográfiájában láthatja a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) közönsége. A hattyúk a kultúrában, különböző népek mítoszaiban, legendáiban, népmeséiben, irodalmában számtalanszor előfordulnak, köréjük gazdag szimbólumrendszer épült, leggyakrabban a szabadságot, a szerelmet és a hűséget jelképezik - idézte a teátrum szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében Bozsik Yvettet, aki rámutatott: a tizennégy éven felülieknek ajánlott darab mostani...
Őri: régi adósságát törleszti Pécs a keleti városrészben az életkörülmények javításával
Sikerrel zajlanak azok a szociális városrehabilitációs programok, amelyek keretében többek között a lakhatási problémákon enyhítenek, a közbiztonságot növelik és a munkába állást célzó intézkedéseket hajtanak végre - jelentette ki dr. Őri László, Pécs alpolgármestere az egyik program, a ROMED/ROMACT munkacsoportjának szerdai ülésén. Őri László azt mondta, Pécs egy példaértékű modellprogramot indított el a leszakadó városrészekben néhány évvel ezelőtt. A projektek célja, hogy egyrészt javítsák a lakhatási körülményeket, másrészt a városrészekben élő munkanélkülieket piacképes...
Hűtőház és logisztikai központ épült Birjánban
Átadták a hűtött termékek forgalmazásával foglalkozó Novro Kft. mintegy 600 millió forintból épült hűtőházát és logisztikai központját a baranyai Birjánban szerdán. A háromnegyed hektáros területen fekvő 1500 négyzetméteres ingatlan egy 600 tonna tároló kapacitású hűtőrészleget, húsfeldolgozót, csomagolót és irodákat foglal magában.Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az eseményen azt mondta: Birján jó példája annak, miként lehet egy települést összefogással, kemény munkával, a források hatékony felhasználásával élhetővé, sikeressé...
Visszaszámlálás: jövőre...
Jövőre meglehetősen korán, február 4-én kezdődik a busójárás, úgyhogy elképzelhető, hogy a maszkásoknak bőven lesz dolguk...
Irán hatodik legnagyobb...
Shiraz, Irán hatodik legnagyobb városa a kulturális, történeti és regionális vonatkozású hasonlóságokra építkezve működik...
Pécsi csapat nyerte az...
Az egyik kereskedelmi bank idén hetedik alkalommal hirdette meg azt a diákkupát, amely a főiskolai és egyetemi hallgatók...
Olvasói fotók: így tüntetik...
A napokban újra munkagépek jelentek meg a felújított pécsi főpályaudvaron. A feladatuk most nem az építés, hanem a bontás: a...
A rendőrségen nem ért véget...
Január 6-án jár le a rendőrségi nyomozás befejezésének határideje a pécsi állatkertből megszökött farkas ügyében. A hatóság...
Nem létező cipőkkel...
Üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat egy pécsi nő ellen, aki interneten csalt ki pénzt áldozataitól. Az ügyészség...Pénteken tartja klubestjét a Pécsi Magyar-Finn Társaság
Ghéczy László lesz gordonkaművész pénteken délután öt órakor a Pécsi Magyar-Finn Társaság klubestjének vendége a Civil Közösségek Házában. 150 éve, 1865 december 8-án született Jean Sibelius, ezen a napon ünneplik a finn zene napját. A Pécsi Magyar-Finn Társaság vendége ebből az alkalomból pénteken Ghéczy László gordonkaművész, zenetanár lesz, aki 1984-1990 között Helsinkiben gordonkát tanított és a finn Radion Sinfoniaorkesteriben játszott, továbbá 1990-2005 között Rovaniemiben a Lapin Kamariorkesteri szólócsellistája volt.Traffipax szerdán Pécsett és környékén
Szerdán reggel fél hét és este negyed hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, Szigeti út07.45-08.45: Pécs, Abaligeti út09.00-10.00: 6-os főút 224 km szelvény10.15-11.15: Pécs, Makay István út12.15-13.15: Pécs, dr, Veress Endre út13.30-14.30: Pécs, József Attila út14.45-15.45: Pécs, Verseny utca16.00-17.00: Pécs, Móra Ferenc utca17.15-18.15: Pécs, Malomvölgyi út
Fishing on Orfű - Száz fellépőt várnak
Száz fellépő, köztük a Kispál és a Borz szórakoztatja a közönséget a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb eseményén, a Fishing on Orfű fesztiválon, amelyet 2016. június 22. és 25. között kilencedik alkalommal rendeznek meg a Pécshez közeli Orfűn. Lovasi András Kossuth-díjas zenész, az esemény főszervezője kedden Pécsen, a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a nulladik napon a közönségtől 2010-ben elbúcsúzó, majd visszatérő, az orfűi fesztiválon 2014-ben, 2015-ben is koncertet adó Kispál és a Borz játszik.Hozzátette ugyanakkor, hogy ez lesz a...
« Előző
25116 | 25137 | 25158 | 25179 | 25200 | 25221 | 25242 | 25263 | 25284 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Pécsett tesztelt japán tablettától...
- Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Durván emelkednek a nem védett áras...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...

