A Mecsek már fehér, de nem sokáig marad meg a hó
2015. november 28. szombat 14:43

Összefüggő hótakaró alakult ki a Mecsekben szombaton, a megyében több helyen, közük Pécsett is havazott. Az előrejelzés szerint azonban enyhül az idő, így nem marad meg tartósan a hó.
A meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján éjszaka nyugat felől csökken a felhőzet, kezdetben elszórtan, majd keleten, északkeleten várható eső, havas eső, hó, a Dunántúlon már csak egy-egy zápor, hózápor lehet.
Vasárnap fokozatosan keleten is csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap, majd délután nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és estétől elszórtan alakul ki eső, északkeleten esetleg havas eső, hó. Reggelig az északnyugati szél többfelé megerősödik, éjszaka néhol viharossá fokozódik. Vasárnap a szél délnyugatira fordul, megélénkül, keleten helyenként meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +2 fok között valószínű.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 4 és 9 fok között alakul, csak északkeleten lehet kissé hidegebb.
Képünkön: egy autó Mecsekben, a behavazott úton, Pécs közelében szombaton.
MTI - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

