Adventi vasárnapokon is lesz „Egy kis pécsi zene"
2015. november 28. szombat 08:30
A Pannon Zenebaráti Kör az adventi időszakban, vasárnap délutánonként is megrendezi "Egy kis pécsi zene" című programját.
Az adventi időszakban négy alkalommal csendül fel a zene a Városháza erkélyén délután fél hattól. Az idei adventen tehetséges, pécsi fiatal énekesek mutatkoznak be, akik karácsonyi könnyűzenével készülnek, illetve egy alkalommal komolyzenei produkciót is hallhatunk.
Most vasárnap a Dzsászti Énekstúdió, Kotvász Zsófia, Csikós Tamás, Gaál Edit, Kővári Kati szórakoztatja a publikumot.
Kotvász Zsófia a PTE Művészeti karának elsőéves hallgatója, tavaly a nemzetközi dalversenyen Aradon második helyezést ért el. Kővári Kati tavaly az Országos Musical versenyen III. helyezést ért el, 2014-ben pedig különdíjat kapott Aradon a nemzetközi dalversenyen. Csikós Tamás 2014-ben második helyezést kapott szintén Aradon a nemzetközi dalversenyen. Gaál Edit az első Megasztárban eljutott a televíziós középdöntőig.
Forrás: Pannon Zenebaráti Kör
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

