Fogy a város: igaz történetek alapján készült színházi darab a pécsiek elvándorlásáról
2015. november 28. szombat 14:29

Egyéni élettörténetek alapján készült az egyetemi teátrum új előadása. A Retúrjegyet! című darab kiindulópontja a folyamatosan fogyatkozó pécsi lakosságszám. A téma egyre égetőbb: sajnos az elmúlt években nagyjából 16 ezer fővel csökkent a város népessége.
A napokban mutatták be a Janus Egyetemi Színházban (JESZ) a Retúrjegyet! című darabot. Az előadás különlegessége, hogy napjaink fontos kérdéskörét, a külföldre vágyódást járja körbe, méghozzá az érintettek beszámolói alapján.
- Egy dokumentumszínházi előadásról van szó - kezdte Kelemen Kristóf író-rendező. - Ennek lényege, hogy az elhangzó szövegek gyakorlatilag mind azokból az interjúkból származnak, amelyeket Pécsre települt külföldiekkel, itt élő magyarokkal, illetve a már elköltözöttekkel készítettem - tette hozzá.
A fiatal szerző maga is érintett: ugyan Pécsett született, ám egyetemi tanulmányai miatt előbb Budapestre került, napjainkban pedig gyakran külföldre szólítja a munkája.
- Az előadás kiindulópontja az a tény, hogy az elmúlt években jelentősen csökkent Pécs lakosságszáma. Kíváncsi voltam, miért vágyódnak el az itt élők, ugyanakkor érdekes kérdésnek tartom, hogy a városban élő külföldiek miért pont ide érkeztek, és hogyan látják az itteni életet. E mellett arra kerestem a választ, hogy az emberek mit tekintenek otthonuknak, mi az, amitől egy adott helyhez ragaszkodnak - sorolta a kérdéseket.
Aki a november 19-i bemutatót elszalasztotta, még semmiről sem maradt le. A mű jövő kedden, illetve december elsején is bizonyosan színpadra kerül a Zsolnay Negyedben.
Képünk a darab próbáján készült.
Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- A strandok többségében május második...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

