Anya és fia akart átverni egy mobilszolgáltatót Pécsett
A pécsi rendőrök csütörtökön este fogták el azt a férfit és édesanyját, akik egy harmadik személy személyi igazolványát felhasználva vettek át egy csomagot az egyik szolgáltatótól. A 21 éves pécsi férfi 2019. április 4-én más személyi igazolványának adataival rendelt meg egy csaknem 200 ezer forint értékű mobiltelefont az egyik mobilszolgáltatótól. A futár másnap ki is vitte a megrendelt csomagot, amelyet a férfi édesanyja - magát a felhasznált személyi igazolvány tulajdonosának kiadva - átvett, majd átadta azt a fiának.A rendőrök előállították, majd gyanúsítottként...
Külföldi diákok keresték fel a megyei rendőr-főkapitányságot
A Pécsi Tudományegyetem nemzetközi tanulmányok képzésében részt vevő külföldi hallgatók látogattak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra a napokban. A vendégek a rendőrség szervezeti felépítéséről, a különböző szakterületekről, a megelőző vagyonvédelemről, valamint az áldozattá válás elkerüléséhez szükséges, hasznos információkról kaptak tájékoztatást. Megismerkedtek a bűnügyi technikusok által használt alapvető eszközökkel is, majd a bátrabbak saját tenyérlenyomatukat is haza vihették emlékül. A foglalkozás zárásaként megtekinthették a főkapitányság Mobil...
Az erdősmecsekei bányatónál vizsgáztak a mentőbúvárok
Az elmúlt hétvégén a Határszél Önkéntes Tűzoltó egyesület vizsgázott búvárai vízből mentési-, kishajó vezetési- és merülési gyakorlatot tartottak az erdősmecskei bányatónál. A 2017. áprilisában alakult szervezet tagjai önkéntes tűzoltók ugyan, de fő tevékenységi körükbe tartozik a vízből mentés is.Az egyesületi tagok közül kilencen is rendelkeznek búvárvizsgával, és tudatosan készülnek, gyakorolnak havonta akár két-három alkalommal is, hogy éles helyzetben az évek során szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalataikat megfelelően tudják hasznosítani.A múltban...
Diákok mérték össze...
A Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen rendezték meg szerdán a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt, ahol az általános...
Százkettő autóst értek...
A rendőrök a 24 órás ellenőrzés ideje alatt 102 sebességtúllépést dokumentáltak Baranya megyében. Az Európai...
Világszenzáció Pécsett:...
A világon soha, sehol nem írtak még le, nem dokumentáltak olyan esetet, mint ami nemrég a pécsi állatkertben történt: Ervina,...
Az intenzíven fekvő beteget...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön kifosztás miatt – és egy korábbi elítéléséhez kapcsolódóan alkalmazott próbára bocsátás...
Már Mohácson horgonyoz a...
Szerdán érkezett meg a mohácsi kikötőbe Budapestről az önkormányzat megrendelésére elkészült katamarán. A bruttó 207 millió...
Nádbálák kaptak lángra egy...
Szerdán Zalátán egy nádültetvényen felhalmozott nádbálák gyulladtak meg. A sellyei hivatásos tűzoltók vonultak a...
Csaknem négyszáz táncost láthatunk a Pécsi Fordan Táncklub szombati versenyén
Ismét közönségcsalogató táncversenyt rendez szombaton 12 órától a Pécsi Fordan Táncklub az Expo Centerben. A XI. Databox Free Dance Style Magyar Kupa, Minősítő Verseny és Csapatbajnokság a klub visszatérő rendezvénye, több mint 12 éve rendezik évente két alkalommal. Ez a Pécsi Fordan Táncklub idei rendezvénysorozatának harmadik állomása lesz. A pécsieken kívül a megyéből érkeznek bólyi, szajki, és pécsváradi táncosok is, de ezúttal több budapesti klub is leadta nevezését. Az előzetes nevezések szerint 360 táncos fog versenyezni szombaton 12.00 és 19 óra között az...
Nem derült ki, bántalmaztak-e valakit a mozsgói otthonban
Az alapvető jogok biztosa civil bejelentés nyomán folytatott helyszíni vizsgálata sem cáfolni, sem alátámasztani nem tudta, hogy történt-e súlyos bántalmazás a fogyatékossággal élő embereket ellátó mozsgói intézményben. Székely László ombudsman azonban problémákat tárt fel a nagy létszámú intézmény működése, tárgyi és személyi feltételei kapcsán, a további visszásságok veszélye miatt pedig ismét felhívta a figyelmet az intézményi férőhely-kiváltási folyamat felgyorsítására.Egy jogvédő civil szervezet az alapvető jogok biztosát arról értesítette, hogy súlyos,...Ismét tavaszi vásárt és Sonkaversenyt rendeznek Szentlőrincen
Idén április 13-án, szombaton délután, immár harmadik alkalommal rendezik meg a programot a szentlőrinci Rendezvény Centrumban.Hagyományteremtő szándékkal hívta életre tavaly a Szentlőrinci Sonkaversenyt a Baranya Megyei Vállalkozói Központ, ami bár akkor bolondok napjára esett, egyáltalán nem április tréfa volt. Igen sikeresnek bizonyult a rendezvény, a szervezőknek és a látogatóknak sem kellett csalatkozniuk. A szakmai megmérettetésre már első alkalommal sokan jelentkeztek, huszonöt mintát neveztek a versenyre. A baranyaiak mellett az ország más részeiből is érkeztek...
Kabátot lopott egy pécsi...
Egy kabátot lopott el egy férfi Pécs belvárosában az egyik üzletből. A rendőrök beazonosították, majd elfogták. ...
Lecsapott egy férfi egy...
A Pécsi Járási Ügyészség súlyos testi sértés miatt emelt vádat egy pécsi férfiellen, aki egy kocsmában leütött egy kéregető...
A nyár végére készülhet el...
Napjainkban már ötvenen dolgoznak a Magnus Aircraft Zrt. pogányi egységében. A tavaly októberben átadott csarnok és...
Sötétzsolozsmára várják a...
Különleges, mély szimbolikus jelentést hordozó szertartáson vehetnek részt a hívek a nagyhéten a székesegyházban. A...
Lángokban álló családi...
Kigyulladt egy családi ház Kisvaszaron, a Móricz Zsigmond utcában szerdán este. Teljes terjedelmében ég a mintegy...
Mohácson folytatódott a...
A rendőrség zenével, kisfilmekkel és népszerű Youtuberek közreműködésével szólítja meg a diákokat. A Tolna...
Annyira kiakadt egy motoros Pécsett, hogy rúgott egyet
A Pécsi Járásbíróság szerdán közúti veszélyeztetés miatt bűnösnek mondta ki egy motorost, 2 évre eltiltotta az „A” kategóriájú járművezetéstől és 150.000,- Ft pénzbüntetésre ítélte. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2018. március 30. napján 18 óra 30 perc körüli időben az általa vezetett Honda típusú motorkerékpárral közlekedett az 58-as számú főközlekedési úton Harkány felől Pécs irányába. A vádlottat az élettársa követte motorkerékpárral, aki a pogányi elágazó közelében a Pécs felé személygépkocsival közlekedő...
Családi vetélkedőt szervez a megyei rendőr-főkapitányság
Vagyonvédelmi vetélkedőt szervez a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. Baranya megyében is folytatódik a Házhoz megyünk vagyonvédelmi program, amelynek részeként a Bűnmegelőzési Osztály munkatársai vetélkedőt szerveznek. A vetélkedőre háromfős családok (egy nagyszülő, egy szülő és egy 5-8. osztályos gyermek) jelentkezését várják. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon 2019. április 26-án 14 órakor rendezik meg a vetélkedőt, az ott legjobb eredményt elérő csapat jut tovább az országos megmérettetésre.
Összeszűrik a levet a balliberálisok Pécsett: közösen állítanak képviselő-jelölteket
Frissítve! A Demokratikus Koalíció, az LMP, a Jobbik, a Momentum és az MSZP közösen állít egyéni képviselő-jelölteket az őszi önkormányzati választáson Pécsett, jelentették be a pártok képviselői szerdán. Közös programjuk még nincs, de - azt mondták - készül, arról pedig még nincs döntés, közösen indítanak-e polgármesterjelöltet is. A Fidesz Pécsi Csoportjának elnöksége közleményben reagált a bejelentésre, ebben többek között azt írták, az ellenzékiek becsapják a pécsieket."Összellenzéki sajtótájékoztató az önkormányzati választásokkal kapcsolatban"címmel küldött...
« Előző
12915 | 12936 | 12957 | 12978 | 12999 | 13020 | 13041 | 13062 | 13083 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...

