Már Mohácson horgonyoz a város új kirándulóhajója

2019. április 04. csütörtök 15:47

Már Mohácson horgonyoz a város új kirándulóhajója

Szerdán érkezett meg a mohácsi kikötőbe Budapestről az önkormányzat megrendelésére elkészült katamarán. A bruttó 207 millió forintba került korszerű, nagyon jól felszerelt hajó ötven fő szállítására alkalmas. A Mohács I. nevet viselő katamarán idegenforgalmi célokat szolgál majd, de konferenciák, baráti, családi rendezvényekre is igénybe vehető. 

 


A város két esztendeje nyert el Pélmonostorral közösen egy több mint háromszázmilliós pályázati támogatást határon átnyúló turisztikai fejlesztésekre. A keret Mohácsra eső részéből kívánták fedezni más beruházások mellett a hajóvásárlást is, ám kiderült, hogy a rendelkezésre álló pénz nem lesz elegendő.

- Régi tervünk volt, hogy a városnak legyen egy olyan hajója, ami egy busznyi embert is képes befogadni - nyilatkozta lapunknak Szekó József, Mohács polgármestere -, mivel általa a Duna adottságait, természeti szépségét kiaknázva még színesebb programokat tudnának kínálni a városba érkező vendégek számára. Azonban amikor a pályázat elnyerése után tájékozódtunk a piacon, kiderült, hogy a rendelkezésre álló pénzből 50-70 év körüli, leharcolt hajókat lehet csak venni, amelyek felújítása ugyancsak tetemes kiadással járna.

Hozzátette, ennek ismeretében úgy döntöttek, új hajó építtetése az igazi megoldás, s képviselők döntése értelmében a 39 milliós plusz kiadást állta az önkormányzat.

A Mohács I.-et magyar cég gyártotta, az ötven főt szállítani tudó hajó teljesen akadálymentes, s akár negyven kilométeres utazósebességgel is tud haladni. Az utasok komfortérzetéről a fedélzeten a hűtő-fűtő klímával és mosdóval ellátott panorámás terem gondoskodik. A helyiségben egy büfésarkot és egy kis pódiumot is kialakítottak. A korszerű okos televízió és a hangosítás ideálissá teszik a hajót előadások, prezentációk és művészeti események megtartására éppúgy, mint vállalati rendezvények, tréningek, tanulmányi kirándulások, baráti és családi rendezvények lebonyolítására.

Bejárható vele a hazai és a horvátországi Duna-szakasz. A tervezett útvonalak a gemenci Keselyűs-kikötőtől a Béda-Karapancsa tájegységig, horvát területen Eszékig, illetve Vukovárig nyúlnak, az Almás-kikötőnél érintve a Kopácsi-rétet.
A túrázóknak fontos információ, hogy a hajóval 10-15 kerékpár is kényelmesen szállítható, így kombinálhatók a programok szárazon és vízen.

 

A hajót a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. üzemelteti, a hivatalos átadásra április 11-én, csütörtökön kerül sor a városi oldali kompkikötőnél.

A hajó szolgáltatásai az utazóközönség részére belföldön április 15-től érhetők el, kivéve a május 9-12. közötti időszakot és május 23-át. Határon túli utazásra várhatóan június 1-től nyílik lehetőség.

A feltételekről a Polgármesteri Hivatal épületében működő Tourinform irodában (Széchenyi tér 1., telefon: +36 69 505 515) valamint a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. központi számán (+ 36 69 305 183) vagy Kovács Tímeánál a +36 69 510 491-es számon lehet érdeklődni.

M. B.