Az intenzíven fekvő beteget lopott meg egy nő Pécsett

2019. április 04. csütörtök 16:01

Az intenzíven fekvő beteget lopott meg egy nő Pécsett

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön kifosztás miatt – és egy korábbi elítéléséhez kapcsolódóan alkalmazott próbára bocsátás megszüntetése folytán – 1 év 2 hónap börtönre ítélt egy nőt, amelynek a végrehajtását 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

 

 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint 2017. március 8-án a sértett nő egy pécsi klinika intenzív osztályának egyik kórtermében feküdt, ahol egyedül volt. A délutáni órákban, miután egyik hozzátartozója meglátogatta, elaludt.

 

A vádlott nő 15 óra körüli időben bement a sértett kórtermébe, és az alvó sértett ágya mellett lévő szekrényhez guggolt, melyből eltulajdonított egy 3.500 forint értékű női karórát és 2.000 forint készpénzt.

A sértett felébredt a zajra, ekkor a vádlott a szekrény mellől felállt és a folyosóra ment, ahol a sértett óráját az ablakpárkányon hagyta. A sértett az ápoló személyzetnek jelezte a történteket, majd a biztonsági szolgálatot is értesítették, így a vádlottat sikerült feltartóztatni a rendőrség kiérkezéséig.

Az ítélet jogerős.

 

Forrás: Pécsi Törvényszék