Több száz szalmabála kapott lángra Baranyában
Mintegy kétszázötven darab körbála ég Hiricsen, a Petőfi utcában. A tűzesethez a siklósi és a sellyei hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy vízsugárral oltják a lángokat. Az egységek munkáját erőgépek is segítik.
Pécsi tudósokat, orvosokat is kitüntettek az államalapítás ünnepe alkalmából
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket és díjakat adott át pénteken. Kásler Miklós ünnepi beszédében azt mondta, hogy a kitüntetettek a természetet, az élővilágot, az embert, a gondolatokat, a művészeteket tanulmányozták és új utakat, megközelítéseket találtak "a gondolatok birodalmában", a tudományokban, valamint a kultúrában. A miniszter a magyar nemzet és a kormány nevében megköszönte a hetvenöt díjazottnak a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az...
Megkötözte, majd serpenyővel végzett édesanyjával a mohácsi gyilkos - Elmegyógyintézetbe viszik
Egy hónapra elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint múlt vasárnap megölte édesanyját Mohácson - közölte a Pécsi Törvényszék pénteken. A közlemény szerint a férfi összekötözte hetvenhat éves édesanyja kezét és lábát, majd egy serpenyővel többször, nagy erővel a fejére ütött. Az asszony a helyszínen meghalt. Holttestét szerdán találták meg szőnyegbe tekerve, bútorokkal körülrakva a ház egyik, hűtőszekrénnyel eltorlaszolt szobájában.A gyilkossággal gyanúsított férfit a következő napon fogták el a egy pécsi panzióban, ahova álnéven jelentkezett...
Szebb környezetben...
A júniusi kicsengetés után sem ürültek ki a pécsi iskolaépületek, a nebulók helyét átvették a munkások. Páva Péter tankerületi...
Kiakadt egy autós, rátámadt...
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki eltörte egy gépjárműoktató autójának légterelőjét a vita hevében. Egy...
Hatalmas méhkasra bukkant...
Mintegy fél méter hosszú és 25 centiméter széles méhkast fedezett fel olvasónk csütörtökön a Melinda park mögött. ...
Változik a közlekedési rend...
Az augusztus 20-i ünnepnap miatt változik a helyközi autóbuszok közlekedési rendje. A megnövekvő forgalom miatt a jegyeket...
Kővári János szerint a...
Plágiumot követ el az ellenzék Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke szerint azzal, hogy az ÖPE-hez...
Nyáron is teszik a dolgukat...
A XXVI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár középpontjában idén a busójárás és a sokacok, Kárpátalja,...
Kiszakadt a motor az erdőbe sodródott autóból
Szerdán a Mecsextrém park kijáratával szemben levő erdőbe sodródott egy személygépjármű. Az ütközés következtében az autó motorja kiszakadt. A járművezető egyedül utazott, sérülés nélkül kiszállt az autóból.A komlói hivatásos tűzoltók megvizsgálták a gépművet és a helyszín biztosításában működtek közre.
Elkészült a sztráda és a bólyi ipari park között vezető út
Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka, valamint az ipari parkhoz vezető elkerülő út összesen mintegy 800 millió forintos fejlesztési forrás felhasználásával - közölte a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-vel. A közlemény szerint a Terület- és településfejlesztési operatív programból (Top) elnyert támogatással megvalósult fejlesztés keretében megépült új üzemcsarnokban bővíthető kiszolgálóhelyiségeket alakítottak ki, a melegvíz ellátást a geotermikus hőközpontra csatlakozva biztosítják.Az ipari parkot megközelítő, a várost elkerülő, közel két kilométer hosszú út...
Pécsi panzióban fogták el az édesanyját meggyilkoló mohácsi férfit, beismerte tettét - Videó!
Egy nő tett bejelentést a rendőrségre kedden 19 óra 50 perckor arról, hogy mohácsi ismerőse nem jelent meg a megbeszélt találkozón, s ez korábban nem fordult elő. A rendőrök kimentek a megadott lakcímére, majd a tűzoltók segítségével bejutottak a házba, ahol az egyik szobában megtalálták az asszony holttestét. A helyszíni szemle során kiderült, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta. A feltételezett elkövetőt - a sértett fiát - augusztus 14-én 13 óra 55 perckor egy pécsi panzióban fogták el a rendőrök, majd előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol...
Pénzbüntetést kapott a...
A Pécsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével- egy sportolót közokirat-hamisítás bűntette miatt 100.000 forint pénzbüntetésre...
A látogatók és a kiállítók...
Az augusztus első hétvégéjén megtartott Szentlőrinci Gazdanapok - amelynek díszvendége ez alkalommal Székelyföld volt - a...
Háram balesetet is ittas...
Csökkent a súlyos sérüléses, de nőtt a könnyű sérüléses balesetek száma Baranyában a múlt héten. Múlt héten...
Szerda éjjel permetezik a...
A BIOKOM Nonprofit Kft. augusztus 13-én végezteti el vállalkozóval a pécsi közterületeken lévő platánfák, és egyéb fafajok...
Cápát fogadtak örökbe a...
Jeles nap volt a szerda a Pécsi Állatkert életében: nemcsak testi erejét ajánlotta fel a PVSK-MecsekFüszért OB I-es...
Meggyilkoltak egy 76 éves...
Az 50 éves mohácsi férfival szemben emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök. Úgy tudjuk, áldozata...
Rászórta a füvet, karóval támadt rá ismerősére
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki többször megpróbálta megütni vitapartnerét Rózsafán. Egy rózsafai férfi tett bejelentést a rendőrségre kedden 14 órakor arról, hogy ismerősével szóváltásba keveredett. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az 50 éves bejelentő azért vitatkozott össze egy 60 éves falubelivel, mert a férfi az utcán fűnyírás közben rászórta a füvet. A szóváltás odáig fajult, hogy a bejelentő egy karóval többször megpróbálta megütni a füvet nyíró férfit, akinek sikerült elhárítania a támadást. A rendőrök az 50 éves...
Embercsempészek ellen emeltek vádat Pécsen
Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt emeltek vádat nyolc ember ellen Pécsen, mert legalább tíz esetben vittek külföldre Magyarországon illegálisan tartózkodókat - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t. A magyar elsőrendű vádlottnak 2017 nyarán egy pakisztáni állampolgár felajánlotta, hogy vegyen részt külföldiek Európán belüli szállításában, személyenként 150-500 euróért - írta Varga-Koritár György baranyai főügyész.A férfi az ajánlatot elfogadta, majd felvette a kapcsolatot az ügy többi magyar vádlottjával, akinek a feladata a szükséges...
Bliccelő házaspár bukott le az egyik pécsi buszon
Hamis adatokat diktált be az ellenőröknek, majd aláírta a kötelezvényt is egy házaspár Pécsett. Hamis magánokirat felhasználása miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 38 éves pécsi férfi, és 32 éves felesége ellen, akik augusztus 6-án délelőtt egy helyi járatú autóbuszon utaztak Pécsett. Amikor az ellenőrök kérték a menetjegyüket, a férfi nem tudta igazolni utazási jogosultságát, a nő pedig egy korábban érvényesített menetjegyet mutatott fel. A pár ezután valótlan adatokat adott meg, majd fiktív névvel írták alá a pótdíjról szóló...
« Előző
11865 | 11886 | 11907 | 11928 | 11949 | 11970 | 11991 | 12012 | 12033 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Ismét számba veszik az erdei...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...

