Százmilliókat csalt el egy Baranyában is működő bűnszervezet - Lecsapott a NAV
Egy komplex, uniós és hazai cégekből felépített hálózaton keresztül csalt el csaknem 650 millió forint áfát egy dél-dunántúli bűnszervezet, melynek vezetőit a napokban vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A műanyag nyílászárók gyártásával és értékesítésével foglalkozó, baranyai és budapesti székhelyű társaságok a nagyobb haszon reményében körhintacsalásba kezdtek. A gyanú szerint fizetendő áfájukat egy többszintű, valós tevékenység nélküli számlázási láncolaton keresztül csökkentették, a belföldi hálózatot uniós, szlovák és osztrák...
Olvasónk megdöbbent barátai hőbörgésen – Miért is lázadtok a védettségi igazolvány ellen?
Felháborodottan kereste fel szerkesztőségünket egyik olvasónk, aki hangot szeretne adni elkeseredésének. András, egy húsz év körüli férfi - kérte, hogy a teljes nevét ne hozzuk nyilvánosságra - szomorú tapasztalatát osztotta meg munkatársunkkal. Mint mondta, ismerősei, barátai folyamatosan „lázítanak" a védettségi igazolvány ellen, a vakcinákat pedig veszélyesnek tartják. - Szerencsére viszonylag sok ismerősöm, barátom van, akikkel hosszú idő után nemrég végre újra össze tudtunk ülni beszélgetni egy jót néhány korsó sör társaságában - idézte fel a közelmúlt...
Üvegajtónak lökte a biztonsági őrt Pécsett egy férfi
A folyosó üvegajtaja is betört, amikor egy férfi dulakodni kezdett a biztonsági őrökkel egy bevásárlóközpontban Pécsett. Egy 28 éves bicsérdi férfit gyanúsítanak a rendőrök azzal, hogy hétfőn 9 óra 30 perc körül az egyik pécsi bevásárlóközpontban dulakodásba keveredett a vele szemben intézkedő biztonsági őrökkel. A dulakodás közben a férfi az egyik biztonsági őrt nekilökte a folyosó bejárati ajtajának, amelynek üvege betört. A biztonsági őr az eset során könnyebben megsérült. A rendőrök a férfit előállítását követően kihallgatták gyanúsítottként, ellene...
Felszívódó implantátumokat...
Felszívódó implantátumokkal műtenek boka- és alkartöréseket, illetve ízületi sérüléseket a Pécsi Tudományegyetem (PTE)...
Tizenegyen sérültek meg...
Gyalogos gázolásnál és felborult autónál is helyszíneltek a rendőrök az elmúlt héten. Baranya megye...
Tovább csökkent a napi új...
382 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 955 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma....
Kislányról küldözgetett...
A Pécsi Járási Ügyészség18. életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel hozzáférhetővé tételével elkövetett...
Ha hiszik, ha nem, megint...
A Tüke Busz Zrt. az elmúlt napokban is figyelemmel kísérte az utasforgalom alakulását és a társasághoz beérkezett jelzések...
Három premierrel készül a...
Három premiert tart júniusban a Pécsi Nemzeti Színház: A miniszter félrelép, a Terror és a Godspell című darabok bemutatóját...
Pécsett még emelkedik a vírus örökítőanyagának koncentrációja
Folyamatosan javulnak és egyre kedvezőbbek a járványügyi adatok, túl vagyunk a járvány harmadik hullámának nehezén - jelentette ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília elmondta, a gyógyult betegek száma a pandémia kezdete óta közel négyszerese az aktív fertőzöttekének, jelenleg 158 458 aktív fertőzöttet tartanak nyilván és több mint 600 ezren már meggyógyultak a betegségből. A járvány első hullámától kezdve 796 390 ember PCR-tesztje vagy antigén gyorstesztje lett...
Brutális zivatarok kaphatják telibe Baranyát
Zivatarveszély miatt az ország déli részén több területre másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délután. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket károkozó szél, jégeső kísérhet. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében vannak kiadva, illetve várhatóak másodfokú riasztások. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarveszély miatt. Emellett az ország nagy részén a nap...
Tizenhárom baranyai önkéntes mentőszervezet jutott pályázati támogatáshoz
Százötvenegy önkéntes mentőszervezet, köztük tizenhárman Baranyából jutottak 2021-ben központi forrásból pályázati támogatáshoz. Az erre vonatkozó döntést május 12-én hagyta jóvá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. Az önkéntes mentőcsoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését kilenc évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól...
Vizesárokba zuhant egy autó...
Hétfőn a reggeli órákban Pécsen, a Tüskés réti úton egy személyautó pályaelhagyásos balesetet szenvedett és a vizesárokba...
Mindössze 20 új fertőzöttet...
426 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 573 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma....
Az újranyitással egy...
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások fokozatos enyhítésének fontos állomása volt, amikor hosszú idő után újra...
Lesodródott az útról,...
Súlyos sérüléssel járó baleset történt hétfőn reggel Pécsett, a Tüskésréti út és a Légszeszgyár utca kereszteződésében....
Égett egy vadászház...
Tűz ütött ki egy százötven négyzetméteres vadászházban Bogdása külterületén, Körcsönye pusztán - közölte a Baranya Megyei...
Jelezniük kell a...
Hétfőtől a Gyékényes-Pécs vonal nyolc megállóhelyén és a Nagykanizsa-Zalaszentiván vonalszakasz pötrétei megállóhelyén előre...
Cuki bagolyfiókát mentettek Pécsett, a NAV egyik baranyai munkatársa is segített
Lezuhant a fáról és megsérült az a kis bagoly, amelynek megmentésében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik baranyai munkatársa is közreműködött - számolt be a történtekről a szervezet a Facebook-oldalán. Az eset a pécsi belvárosban, a Szent István téren történt. Mint azt a NAV a vasárnapi posztban írja, ha a madárkára nem vigyáztak volna, bizonyára elütik az arra közlekedő autók. Végül a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa magával vitte a kis baglyot, mert a bajba került fiókát egyelőre nem lehet visszaengedni a természetbe.
Biztató adatok érkeztek, csitul a járvány megyénkben is
Meghalt 61, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 718 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap, kiemelve: eddig 4 600 012 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 701 789-en már a második adag vakcinát is megkapták. Baranyában 40 új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 798 147-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 175-re, a gyógyultaké 625 088-ra emelkedett. Baranya megyében 40 új fertőzöttet azonosítottak, számuk a járvány kezdete óta 28 075 fő.Az...
Baleset lett a figyelmetlen kanyarodás vége Bóly közelében
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki kanyarodás előtt nem győződött meg arról, hogy a kikerülését már egy autó megkezdte, ezért összeütköztek - olvasható a police.hu oldalon. Közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoztak a mohácsi rendőrök egy szegedi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a 36 éves férfi február 10-én 12 óra 15 perckor az 5701-es számú úton Bóly irányából közlekedett az általa vezetett tehergépkocsival. Haladása során a férfi a járművel az úttest szélére húzódva megállt, majd meg akart fordulni. A manőver közben azonban nem...
A rovat további témái
- Ha van potom kétmilliárdja, akár Ön is megveheti a pécsi pezsgőgyárat a város szívében
- Baranyában fuvarozták a migránsokat az embercsempészek
- Karambol történt szombat éjszaka a 48-as téren
- Oázis: Pécsett is várja vásárlóit hazánk leggazdagabb kínálatú, pálmafás logójáról jól ismert kertészet
- Figyelem! Ránk szakadhat az ég szombat délután
- A tyúkolba rejtette a lopott szajrét egy baranyai férfi
« Előző
6885 | 6912 | 6939 | 6966 | 6993 | 7020 | 7047 | 7074 | 7101 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...
- Elkezdődött a csillagászati tél, túl...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Úgy tűnik, kincsre leltek a PVSK-nál:...
- Különleges szobakoncertet tartanak az...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...

