A csata ötszázadik évfordulójára a Mohácsi Nemzeti Emlékhely teljes megújítását tervezik

2021. június 30. szerda 14:44

A csata ötszázadik évfordulójára a Mohácsi Nemzeti Emlékhely teljes megújítását tervezik

A Mohács 500 program egyik legfontosabb helyszíne értelemszerűen a Mohácsi Nemzeti Emlékhely lesz, ezért már most el kell kezdeni a felkészülést, hogy kegyelettel és méltósággal emlékezzünk meg történelmünk e sorsfordító eseményére. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság - mint a Mohácsi Nemzeti Emlékhely fenntartója - kiemelt feladatának tartja a területén fekvő történelmi emlékek megőrzését és örökségének ápolását.

 

Az igazgatóság közleményében azt írta: 

1976 óta minden év augusztus 29-én a Mohácsi Nemzeti Emlékhely sírkertjében főhajtással, koszorúzással, valamint közös imádsággal emlékezünk a mohácsi síkon elhunytakra.

Az emlékhelyen az egész éves nyitva tartás során sok ezer látogató ismeri meg a magyar és közép-európai történelemben meghatározó szerepet játszó csata történetét, annak előzményeit és következményeit.

A következő évek összehangolt munkáinak fókuszában ezért az emlékhelyen található tömegsírok feltárása, a csata előzményeinek, eseménytörténetének és következményeinek jobb megismerése, és egy méltó, saját erejéből hosszútávon fenntartható intézmény kialakítása áll, amely képes betölteni legfontosabb feladatát: a kegyeleti megemlékezést, az ismeretterjesztést és a magyar történelmi identitás alakítását.

Ennek keretében tervezzük az emlékhely teljes megújítását, a tömegsírban feltárt hősök számára nemzeti sírkert kialakítását kápolnával és keresztény szimbólumokkal.

Továbbá egy 1500-2000 négyzetméteres kiállítótérrel is bővülhet az emlékhely. Kiállítótér, hősi sírkert, kápolna a Mohács 500 emlékév kiemelt, megrendítő eseménye a kiemelt csontvázak méltó újratemetése lesz.

Az 1976-ban átadott, mára azonban elavult és erősen leromlott állapotú térszint alatti, árkádos épületet kibővítve új,interaktív kiállítótereket alakítanánk ki, mintegy 1500-2000 négyzetméteren. A kiállítóterekben látható lesz történelmi, régészeti, antropológiai, egyháztörténeti kiállítás a legmodernebb interaktív elemek felhasználásával.

A tömegsírokból kikerült, egy személyhez tartozónak minősített csontok az emlékhely területén kialakított, rendezett temetőben nyerhetnének végső, méltó elhelyezést. Az így kialakított sírkert központi helyén egy kápolna felépítését tervezzük, amely alkalmas lenne az elmélyülésre, emlékezésre, imádkozásra.

Mindennek az emlékhely egészének megújulásával összhangban, a teljes koncepcióba illeszkedő módon kell megvalósulnia.

Forrás: DDNP