Kerékpárút épül Sátorhely, Nagynyárád és Bóly között, Máriagyűdre is tekerhetünk

2021. június 28. hétfő 18:30

Kerékpárút épül Sátorhely, Nagynyárád és Bóly között, Máriagyűdre is tekerhetünk

Tizenhét kilométer hosszúságú, új kerékpárutak tervezése kezdődik meg Baranya megyében, a nyomvonalakat hétfőn jelentette be Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, valamint Nagy Csaba és Hargitai János, az érintett térségek országgyűlési képviselői. A Megyeházán rendezett sajtótájékoztatón ünnepélyes keretek között írták alá a tervezési szerződéseket.

 

 

Sátorhely-Nagynyárád-Bóly, Siklós (Máriagyűd) és Drávacsehi (belterület) - a Fekete víz bal parti töltése között indul el új kerékpárutak tervezése.

Hargitai János országgyűlési képviselő elmondta, a Sátorhely-Nagynyárád - Bóly közötti szakasz a Mohácsi Nemzeti Emlékhely mellett halad majd el, kiemelt jelentőséggel bír a Mohács 500 programsorozatban.

A turisták több ponton történelmi betekintést kapnak majd a mohácsi csata eseményeiről egy applikáción keresztül. A megvalósult szakasz bekapcsolódik a megyei kerékpárút-rendszerbe, Bólyt érintve a Karasica parton egészen Villánykövesdig lehet tekerni, érintve a Nagyharsányi szoborparkot, emelte ki a politikus.

Siklós (Máriagyűd) szakaszon 2,3 km kerékpárút szakasz tervezése kezdődik, mely a kerékpáros forgalom biztonságos csatlakozását teszi majd lehetővé a már meglévő nagytótfalui szakaszhoz.

Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője a Drávacsehinél tervezett 1,8 kilométeres szakaszról elmondta, a tervezett szakasz a megye kerékpárút hálózatához a Fekete-víz bal parti töltésén az Eurovelo 13 nemzetközi kerékpárú-thálózatra történő csatlakozással kapcsolódik majd.

A hiánypótló fejlesztés lehetővé teszi, hogy a Bőköz fesztiválban részt vevő települések biztonságosan és könnyedén két keréken is megközelíthetőek legyenek a turisták számára.

Őri László a sajtótájékoztatón ismertette, hogy az elmúlt években 5,6 milliárd forintból indultak el kerékpárút fejlesztési és közlekedésbiztonsági fejlesztések a megyében.

A most záruló fejlesztési ciklusban a megye különböző helyszínein, többek között Siklóson, Mohácson, Kozármislenyben, Szigetváron és Szentlőrincen is használják már a megépült beruházásokat, emelte ki a megyei elnök, számos beruházás pedig jelenleg is zajlik.

Őri László hozzátette, a fejlesztések nem csak a helyben élők napi közlekedését hivatottak szolgálni, a kerékpáros turizmus számára is vonzóvá teszik a megyét.
A megyei elnök hangsúlyozta, ha megvalósulnak a tervek, akkor a rendszerváltás óta a legnagyobb turisztikai, kerékpárút fejlesztés valósul meg Baranyában.

EQM