Tényleg egyre több a zűrös eset Kertvárosban? Hajléktalanok, drogosok rontják a levegőt
Az utóbbi időszakban többen jelezték szerkesztőségünknek, hogy a pécsi Kertvárosban a korábbiaknál is gyakrabban történnek „balhék", rendszeressé vált a közterületi drogozás, és emelkedett a hajléktalanok száma a közterületeken. A helyi polgárőrség vezetője szerint természetesen vannak problémák, de úgy látja, Kertváros alapvetően biztonságos. Megkérdeztük a rendőröket a jellemző jogsértésekről. Lapunkban több alkalommal foglalkoztunk azzal, hogy a Csontváry utcai buszmegálló környéke finoman fogalmazva sem nevezhető a nyugalom szigetének, gyakran drogosok, részegek,...
Jégeső csapott le Pécsre, Baranya több pontján jégzivatar volt
Hétfőn délután öt óra körül néhány percig tartó heves jégverés volt Pécsett. Pár percen keresztül tartott a heves jégeső, majd nem sokkal később kisütött a nap.Olvasóink jelzése alapján nemcsak Pécsett, hanem a megye más részein is volt jégzivatar hétfőn délután, s az előrejelzések szerint az esti órákig nem kizárt újabbak kialakulása is.
Nem kaszált nagyot: elkapták a mohácsi géptolvajt
A rendőrök eljárást indítottak egy 26 éves mohácsi férfi ellen. A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 26 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint vasárnap 0 óra és 7 óra között Mohácson, a Drágffy János utcában bement egy ház udvarára, majd a nyitott ablakon keresztül bemászott az épületbe, és eltulajdonított egy motoros fűkaszát. A rendőrök néhány órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták gyanúsítottként. A férfi házában tartott kutatás során a rendőrök megtalálták, és...
Ismét új pályázatot írnak...
Ismét pályázatot ír ki a fenntartó pécsi önkormányzat a Janus Pannonius Múzeum (JPM) igazgatói posztjára, miután a tavaly...
Lenyúlt egy pénztárcát egy...
A pécsi rendőrök eljárást indítottak két helyi férfi ellen. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre arról,...
Kamion és személyautó...
Hétfőn reggel személygépkocsi és egy tehergépjármű frontálisan ütközött az 57-es úton. A mohácsi hivatásos tűzoltók három...
Csupán hét új fertőzöttet...
Meghalt 5, többségében idős beteg, és újabb 156 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a...
Babafészek csomagokkal...
Babafészek csomagokat adott át a PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Neonantológiai Tanszékének az Alapítvány az...
Ezeken a helyeken adhatunk...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Pécs, Vásárcsarnok (Bajcsy Zs. u. 25.) június 1....
A pécsi szenior örömtáncosok is segítik a súlyos betegséggel küzdő kisfiút, Hegedüs Marcit
Bár mindössze három és fél éves, a Pécsett élő Hegedüs Marcell már sok megpróbáltatáson van túl. A kisfiúnál egy rendkívül ritka daganatos betegséget diagnosztizáltak, köldöktől lefelé mozgásképtelen. Édesanyja egy olyan speciális segédeszközt szeretne venni Marci számára, amelynek segítségével álló helyzetből is láthatná a világot. A csaknem 700 ezer forintba kerülő gép vásárlásával kapcsolatban gyűjtés indult. Állandó küzdelem az élete a három és fél éves Hegedüs Marcellnek, aki egy ritka, a világon mindössze húsz embernél kimutatott daganatos betegségben szenved. A diffuz...
Mindössze 11 új fertőzöttet azonosítottak a megyében
Meghalt 19, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 350 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap, kiemelve: eddig 5 137 031 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 582 547-en már a második adag vakcinát is megkapták. Baranyában 11 új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 804 382-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 728-ra, a gyógyultaké 696 029-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 78 625. Kórházban 965 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 114-en vannak...
Csalt a rendszámmal, ivott és balesetezett egy baranyai férfi
A komlói rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinek az ügyében, aki olyan autóval okozott ittasan balesetet, amelyre egy másik jármű rendszámát szerelte fel - olvasható a police.hu oldalon. Egyedi azonosító jellel visszaélés és járművezetés ittas állapotban bűncselekmények miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 23 éves magyarhertelendi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi idén február 27-én este Magyarhertelenden, a Kossuth Lajos utcában nagy sebességgel közlekedett az autójával, amely során áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy másik...
Stagnál a napi új...
Meghalt 27, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 465 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte...
Kutyát lopott, aztán eladta...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki ellopott egy kutyát egy pécsi családi ház udvaráról, majd...
Kocsis Zoltánra emlékezik a...
Bartók és Ravel műveinek megszólaltatásával Kocsis Zoltán (1952-2016) zongoraművészre, karmesterre emlékezik születésnapján,...
Hajléktalanokat...
A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy Pécsett, hajléktalan életmódot folytató férfi letartóztatását egy hónapra a...
Huszonnyolc településen...
A magyar templomfelújítási program keretében 510 millió forint értékben 28 településen 35 templom újul meg Baranya megyében -...
Felébredt a városvezetés,...
Pécs polgármestere a város önkormányzata nevében május 27-én hozta meg azt a rendeletet, amely a város területén érvényes...
Több mint harminc új fertőzöttet azonosítottak Baranyában
Meghalt 28, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 448 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 084 642 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 445 557-en már a második adag vakcinát is megkapták. Baranyában 32 új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 803 567-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 682-re, a gyógyultaké 689 166-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 84 719. 999 beteget ápolnak kórházban lélegeztetés...
Elektromos mocit lovasított meg egy férfi Pécsett
A pécsi rendőrök jármű önkényes elvétele miatt indítottak büntetőeljárást egy 23 éves férfi ellen. Elfogták, majd előállították a rendőrök azt a 23 éves kisasszonyfai férfit, aki engedély nélkül vett használatba egy elektromos motorkerékpárt Pécsett. A gyanú szerint a férfi csütörtökön 13 óra körül ráült egy, a Barbakán téren leállított kétkerekűre, majd azzal a Szent István tér aljáig közlekedett, végül a járművet hátrahagyva távozott.Elfogását követően a rendőrök a feltételezett elkövetőt kihallgatták gyanúsítottként. A bűncselekmény elkövetését elismerte, és...
Ultramodern elektromikroszkóppal kutathatnak a Pécsi Tudományegyetemen
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap több mint 320 millió forintos támogatásával a Pécsi Tudományegyetemen megvalósult projekt keretében a régióban egyedülálló, új generációs transzmissziós elektronmikroszkópot szereztek be. Az ultramodern eszköz a klasszikus, kétdimenziós elektronmikroszkópos képalkotási funkción túl lehetővé teszi a vizsgált struktúrák három dimenzióban történő megjelenítését. Dr. Seress László emeritus professzor, a projekt szakmai vezetője elmondta: „A műszer beszerzésével a PTE tudás-centrumként történő működését kívántuk támogatni,...
A rovat további témái
- Halálos baleset is történt múlt héten Baranyában
- Ismét a szorítóban: Hári József szerint nem a pécsiek érdekeit szolgálják politikai ellenfeleik
- Átalakítja termelését a BAT Pécsi Dohánygyár Kft., a legtöbb márka gyártását leállítják
- Szállásadóira akarta gyújtani a házat egy baranyai férfi
- Mobilt lopott egy üzletből egy nő Pécsett
- Harminc alatt maradt a napi új fertőzöttek száma Baranyában
« Előző
6804 | 6831 | 6858 | 6885 | 6912 | 6939 | 6966 | 6993 | 7020 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Elkezdődött a csillagászati tél, túl...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Különleges szobakoncertet tartanak az...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Idén is több százan csatlakoztak...
- Úgy tűnik, kincsre leltek a PVSK-nál:...

