Nőtt a bliccelők száma, a PK Zrt. új ellenőröket állított hadrendbe
Közterület-felügyelők is segítik a jegy nélkül utazók kiszűrését a helyi buszjáratokon, de a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt.-nél az ellenőrök számát és a pótdíj összegét is megemelték. Mint azt a cégnél elmondták, egyre többen próbálkoznak lógással, ezért a nagy szigor. A tavalyi esztendőben ötvenhétmillió utazásra vették igénybe a PK Zrt. járműveit, az utasok közül nagyjából hétezer bliccelőt buktattak le, ám ez a szám idén szeptemberre már meghaladta a nyolcezer-ötszázat is. Hogy a lógósokat jegyvásárlásra késztessék, nemrég új ellenőröket állítottak hadrendbe, de a...
Andragógia, szabad bölcsészet...: mit is ér az értéktelen diploma?
Sok múlik a képzésen, de még több a gyakorlati helyen - talán így összegezhető a pécsi munkaerő-közvetítők véleménye arról, a különböző diplomákkal milyen eséllyel találhatnak munkát a frissen végzettek. Kíváncsiak voltunk, az olyan szakokkal, melyekről talán egyesek még nem is hallottak (ilyen például a szabad bölcsészet vagy éppen az andragógia), mire megyünk a munkaerőpiacon. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Diplomás Pályakövetési Rendszerének kutatása kimutatta: minden ötödik diplomás a végzettségénél alacsonyabb szintű munkakörben dolgozik. Egyes képzések esetében azonban...
Halálos baleset a 64-esen: még a mentő sem úszta meg defekt nélkül
Egy ember meghalt, hárman súlyos sérüléseket szenvedtek, egy gyerek pedig könnyebben megsérült egy kedd délután történt balesetben a 64-es főúton, Dég és Mezőszilas közt. Balesetet szenvedett az egyik sérültet kórházba szállító mentő is - közölte a rendőrség. A forgalom már megindult, a helyszínelést befejezték. A balesetet az okozta, hogy egy személyautó előbb letért az útról, majd átment a szemközti sávba, ahol két motorossal ütközött össze - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint az egyik motoron egy...Nem csak Mazsin múlik a...
A Misina Természet-és Állatvédő Egyesület is részt vesz a Szerencsejáték Zrt. által indított szavazáson, melyen a legtöbb...
Egymás mellé rendelték...
"Trianon és 1956" címmel tartanak előadóestet a Civil Közösségek Házában november 4-én, péntek délután öt órától. A máig aktuális témákat ezúttal a média vonaláról...A jövő biztonsága: ez a...
A jövő biztonsága: ez a legfőbb célkitűzés a vállalkozások és a magánszemélyek esetében is - állítja dr. Jankó Tamás az...
Kórházban ápolják az Orfű...
Elesett és súlyosan megsérült egy motoros hétfőn az Orfű és Remeterét közötti útszakaszon. Az elsődleges adatok szerint a...
Közel 200 ezer eurós...
Egy európai uniós projekt keretében felmérik a Dél-Dunántúlon, a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségeket, a programban...
Pécs 1686-os kosztümben lép...
Újabb premierre készül a Pécsi Nemzeti Színház, ezúttal a nagysikerű Weöres Sándor művet mutatják be: november 11-től színpadon A kétfejű fenevad avagy Pécs 1686-ban. Weöres ezt a...Nő ugyan a tárolók száma, de Pécs még messze nem a biciklik városa
Pécs utcáin és közterein meglehetősen gyér a kínálat kerékpártámaszokból vagy tárolókból, a járókelők részéről mégis elvárás, hogy a bringások ne hagyják szanaszét közlekedési eszközeiket. A belvárosban jobb a helyzet, mint egy éve, de még közel sem nevezhető optimálisnak. Sárszegi Attila, a Magyar Kerékpáros Klub pécsi területi szervezetének vezetője úgy látja, az elmúlt egy évben pozitív változás érzékelhető "támaszthatóság" terén. - A klub és az önkormányzat közt többször zajlottak eredményes megbeszélések a témában, ennek köszönhető például, hogy több...
A kertvárosi káplán, Péter fut és focizik - vagy éppen stoppol
Január óta végzi hivatását a kertvárosi Szent Erzsébet templomban Cseh Péter Mihály atya. A mindössze huszonnyolc éves pap érdekes személyiség: gyakran feltűnik az utak mentén, három éve szinte csak stoppolással közlekedik, szigorúan papi reverendában. Focizni és futni viszont bármilyen öltözékben hajlandó a hívőkkel, de - mint mondja - ezt nem marketingfogásként teszi. A káplán egy OKJ-s képzésen a halász szakmát is kitanulta és szeretné is hasznát venni a mesterségnek. Célja, hogy minél több embert kihalásszon a kertvárosi „láthatatlan tömegből". Ők azok, véli,...
Az önkéntes munka örömét hirdetik a FEEK-esek
Önkéntes napot tartanak „Add az időd 1%-át" címmel a PTE-FEEK-en, ahol neves szervezetek mutatják be munkájukat és csábítanak egy kis karitatív munkára november 7-én, hétfőn. Mivel 2011. az Önkéntesség Európai Éve, a PTE-n sem maradhat el ennek bemutatása illetve az önkéntesség fontosságának hangsúlyozása. Minden, karitatív munkával kapcsolatban felmerült kérdésre igyekeznek választ adni a szervezők és a meghívott előadók. November 7-én délelőtt fél tíztől délután két óráig olyan nemzetközi és pécsi szervezetek képviselői adnak felvilágosítást a FEEK-en, mint a Misina...
Aktívak voltak a...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy esetben nyomozást, egy esetben büntetőeljárást indított két, október 30-án történt lopás miatt. Az egyik pécsi nagyáruházban egy...Szoros meccsen, de...
Hazai pályán győzte le a PEAC a Dorog együttesét. Férfi röplabda NB II. PTE-PEAC MSB - Dorog 3-0 (22, 22, 23) PTE-PEAC MSB: Demeter A., Gyöngyösi Z., Horváth B., Kiss N., Kovács R.,...Játékos természetjárás...
Az őszi szünet kellős közepén túrázni invitálja az iskolásokat a Szivárvány Gyermekház. A Jakab-hegyi kiránduláson a gyerekek mondákat hallgathatnak és játékokat próbálhatnak ki,...Megszerezték idei első...
A vártnál nehezebben, de legyűrte a Jászberényt a PVSK. A pécsiek nyerőembere Csirics volt, a légiós 28 pontot dobott. Férfi kosárlabda NB I. PVSK-PANNONPOWER - Jászberényi KSE...Lopják az orfűi...
A Pécs és Orfű közt hasító kerékpárút még egyben van, egyelőre az időjárás, a fagy távol tartja magát tőle. Nem mondható el...
Akadt dolga a kertvárosi...
Országos körözött és egy réztolvaj is horogra akadt szombaton. Szombat hajnalban a kertvárosi rendőrök egy különös személyre lettek figyelmesek. A férfi hátán egy hátizsákkal...Megverték a mohácsi drukkereket Pesten, egyikük kórházba került
A pályán ugyan magabiztos, tizennégy gólos győzelmet aratott a Mohács a Kispest ellen a női kézilabda bajnokság másodosztályában, a lelátón alaposan ellátták a baranyaiak dolgát. A hazai szurkolók előbb a mohácsi vezetőedzőt, Tabajdi Ferencet köpték le, majd a mérkőzés után a vendégek szurkolóira támadtak. A balhé végeztével a baranyai drukkerek közül egyet kórházba is szállítottak a mentők. A mérkőzést a Mohács 29-15-re nyerte meg.Rohamra készül a PK Zrt., több busz jár majd a temető felé
A várható nagy forgalom miatt mentesítő járatokat indít november elsején a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. A cég tájékoztatása szerint október 31-én (hétfőn) a szabadnapi menetrend szerint járnak majd a buszok, november elsején (kedden) pedig a munkaszüneti rendnek megfelelően. Mindenszentek Napján (november elsején) a vállalat mentesítő járatokat indít a temető irányába, így csökkentve a zsúfoltságot.
Lazán nyert a Honvéd a pécsi pólósok ellen
Nem okozott gondot a Budapest Honvédnak a PVSK-Füszért legyőzése. Férfi vízilabda Ob I. Groupama-Honvéd - PVSK-Füszért 13-7 (3-1, 1-1, 2-4, 7-1)Budapest, Kőér u., 200 néző. Vezette: Füzesi, VeilandicsHonvéd: LÉVAI - Szivós 1, Mátyás, TÓTH M. 2, HÁRAI 1, Gór-Nagy 3, Kovács R. 3. Csere: JANSIK, Hangody Gy., Salamon 2, Kovács P. 1, Angyal, Tóth Bendegúz. Edző: Vad LajosPécs: Kozarski - SCHOLEFIELD 1, Hoppál, BÓBIS 3, O'REGAN 1, Hangay R., De Blasio 1. Csere: Takács J., Soós 1, Krizsán, Müller, Lukács G. Edző: Petik AttilaGól - ötméteresből: 4/3, ill. 1/1Gól - emberelőnyből:...A rovat további témái
- Gámánék búcsúajándéka: hétfőn is fizetnünk kell a parkolásért
- A pécsi modellügynökségek rendben, a pestiekkel vigyázni kell
- Bravúr a javából: ötezer néző előtt verte meg a PMFC a Győrt
- Gólnélküli döntetlent játszott a Kozármisleny a Fradival
- Leválthatták volna, de Rózsa marad a kosarasok ügyvezetője
- Ismét trükköztek: pénzváltásnak indult, lopás lett a vége
« Előző
37800 | 37827 | 37854 | 37881 | 37908 | 37935 | 37962 | 37989 | 38016 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Pécsett tesztelt japán tablettától...
- Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné...
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Durván emelkednek a nem védett áras...

