Az LB szerint a PTE jogkövető magatartást tanúsított
2011. november 10. csütörtök 14:57
A Legfelsőbb Bíróság november 9-én hozott döntése értelmében - helyt adva a Pécsi Tudományegyetem felülvizsgálati kérelmének - öt munkavállalójának az intézménnyel szemben követelt kockázati illetménypótlék kifizetése iránti igényét elutasította, kimondva ezzel, hogy a PTE jogkövető magatartást tanúsított.
A per tárgya a Baranya Megyei Bíróság döntése által a közalkalmazottak számára megítélt követelés jogszerűsége volt, amelyet a Legfelsőbb Bíróság szóbeli indoklásban elutasított. Ezzel egyúttal alátámasztotta, hogy az Egyetem a kockázati illetménypótlékok folyósításának ellentmondásos kérdését rendezte és jogszerű alapokra helyezte.
A Legfelsőbb Bíróság konkrét, egyedi ügyet bírált el. Azzal kapcsolatban, hogy van-e összefüggés a november 9-én meghozott döntés és a Pécsi Tudományegyetemmel szemben indított, jelenleg folyamatban lévő kockázati illetménypótlék folyósítását érintő perek között, felelősségteljesen és megalapozottan mindkét fél csak a Legfelsőbb Bíróság írásos indoklásának kézhezvételét követően tud állást foglalni.
EQM - K.G.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

