Dallal törnek be a britek ősszel a PTE-BTK-ra
A PTE-BTK hagyományaihoz híven idén is megrendezi a Brit Őszt, a 2011-es évszak az angol dal erejét tartogatja magában. Eddig egy hetes rendezvényről volt szó, idén viszont az egész őszi évszakra kiterjesztették. Mindezt azért, hogy behatóbban ismerkedhessenek meg az egyetemisták a brit kultúrával - azon belül is a dallal. November 5-én Martin Graebe tart előadást „Their songs live on" címmel a PTE-BTK „H" előadójában. A Dominikánus Ház ad otthont a november 7-i Martin & Shan Graebe koncertnek. A hangszer nélküli, többszólamú népdalok...
Kunszt a jutalmakról: "akkor talán visszafizetem, ha a fideszesek is"
Nemrég alakult meg az a vizsgálóbizottság, amely az előző, szocialista városvezetés alatt folyó jutalomosztogatás körülményeit és törvényességét hivatott tisztázni. A Hoppál Péter pécsi Fidesz-elnök által vezetett testület háromhetente ülésezik, a tagok december közepére hoznak döntést arról, hogy a 2002 és 2009 közötti időszakban történt kifizetések megalapozottak voltak-e, illetve minden szempontból megállják-e a helyüket. Az általunk megkérdezett érintettek közül Meixner András egykori alpolgármester úgy nyilatkozott, a „Fidesz hozhat olyan döntéseket, hogy a Föld lapos...
Elegük van a Bajcsy-laktanya szemetéből, aláírásokat gyűjtenek
Az egykori Bajcsy-laktanya területén uralkodó áldatlan állapotokról már korábban is beszámoltunk, ám hiába telt el egy év a cikk megjelenése óta, nem sok pozitív változás történt. Ugyan az egyik épületet elbontották, továbbra is hajléktalanok tanyáznak a környéken, sokan pedig szemétlerakóként tekintenek a valamikori laktanyára. A közelben lakók megelégelték a helyzetet és aláírásgyűjtésbe kezdenek. Az akciót szervező idős hölgy olvasóinkra is számít. Nem nyújt szívderítő látványt az egykori Bajcsy-laktanya, ahol a katonák helyett manapság csövesek laknak, a...
Nehéz szülés után, de...
A labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójában győzött a Pécsi MFC a Csákvár ellen hosszabbítás után, szerda délután.Az NB III-as együttes korán vezetést szerzett, majd az egyenlítést követően...Egyre jobbak a hátrányos...
Sikeres a hátrányos helyzetű álláskeresők képzésére indított program Janovics László, a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója szerint, aki szerdai, pécsi...Máshol rúgják a bőrt...
A PVSK-Geresdlak Megye I-es bajnoki labdarúgó mérkőzésére nem érdemes a Verseny utcába menni, ehelyett ugyanis Kovácstelepen tartják a hétvégi összecsapást. Az október 30-án,...Az önkormányzat felhívása a...
Alább változtatás nélkül közöljük kedves olvasóinknak a pécsi Polgármesteri Hivatal felhívását. "Értesítjük az érdekképviseleti és társadalmi szervezeteket, hogy amennyiben a Pécs...Továbbra is karnyújtásnyira...
Eddig csaknem háromezer látogató járt a Pécsi Galériában, akik az Aradi vértanúk ereklyéi című kiállításra voltak kíváncsiak....
Változik a pécsi háziorvosi...
A felnőtt és a gyermek központi háziorvosi ügyeletet november 1-től más telefonszámon tárcsázhatják a pécsi és a város vonzáskörzetében élő lakosok. November elsejétől a háziorvosi...Pécs pályázik a 2015-ös Europa Cantat megrendezésére
Nagy Csaba, a baranyai megyeszékhely fideszes alpolgármestere szerdán Pécsen, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a város jövő év elején adja be pályázatát az Europa Cantat Fesztivál 2015-ös megrendezésére.A politikus hangsúlyozta: bízik abban, hogy Pécs 1988 után ismét a rendezvény sikeres házigazdája, s a kontinens különböző országaiból érkező 4 ezer kórustag vendéglátója lehet.Hoppál Péter, a pécsi önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának fideszes elnöke azt hangsúlyozta, hogy a városban minden feltétel adott az Europa Cantat Fesztivál lebonyolításához. Szavai...Új ügyfélszolgálat lesz a távolsági buszvégállomáson
Új ügyfélszolgálatot alakít ki a Pannon Volán Zrt. a pécsi autóbuszállomás várótermén belül, a korábbi elővételi pénztár és az információs pult helyén. A leendő ügyfélszolgálat kivitelezési munkálatai az utasok megértésének is köszönhetően zavartalanul folynak.Ezekben a hónapokban az elővételi jegy- és bérletpénztár az állomás épületénél, az utas peronhoz közel ideiglenesen elhelyezett konténerben működik, a jegyek és bérletek megvásárlására három ablaknál van lehetőség.Az információs szolgáltatás az ügyfélszolgálat kialakításának ideje alatt az épületen belül, a forgalmi...Nemsokára kiderül, ki Pécs legjobb autóvezetője
Október 29-én, szombaton rendezik meg "A város legjobb sofőrje" elnevezésű vetélkedő döntőjét a Tüskésréti úton lévő tanpályán. Pécsett a közlekedési balesetek számának csökkentése és a közlekedési morál javítása érdekében 2010-ben számos programmal, vetélkedővel szólította meg a rendőrség a lakosságot, és ezt kívánják folytatni jelen vetélkedővel is.A vetélkedő célja, hogy felhívják a gépjárművezetők figyelmét a szabálykövető magatartásra, valamint a lehető legminimálisabbra csökkenteni a Pécsi Rendőrkapitányság illetékességi területén a közlekedési balesetek...
Don Bosco-ünnepség a...
Október 29-én, szombaton 10 órakor kezdődik a tizenötéves Don Bosco napközit középpontba állító közös hálaadás a Székesegyház Corpus Christi kápolnájában.A szentmise után a szomszédos Dóm...Pécsett is garázdálkodnak a...
Az elmúlt időszakban több alkalommal értek tetten a Gyárvárosi Rendőrőrs járőrei elkövetőket a városrészben üresen és őrizetlenül álló kollégium épületének területén. Jellemzően az épület...Bóbita táncol - most a...
November 5-én, szombaton beavató táncszínházi foglalkozást tart gyerekek számára a GoBe Társulat a Művészetek...
Négyszer adja kendnek ezt a...
Lúdas Matyi közismert történetét bújtatták újszerű köntösbe a Pécsi Nemzeti Színház tagjai még szeptemberben, a nagy sikerre...
Az idén befolyt telekadó...
A telekadó idén január elsejei bevezetésekor a városháza adóügyi osztályán huszonötezer bevallással kalkuláltak előzetesen, ám...
A hét kérdése: hova tűntek...
Ugyan bizonyíték nincs rá, hogy valaki a saját udvarának új díszítőelemeit látta volna a Boltív köz burkolóköveiben, és ezért...
A rákellenesek pécsi alapszervezetének első akciója
Jótékony célú, rózsaszín sétát tartanak a Magyar Rákellenes Liga Pécsi Alapszervezetének köszönhetően Pécs történelmi belvárosában október 29-én, szombat délelőtt tíz órától. A tíz órai ünnepélyes megnyitót követően a mellrákos megbetegedéssel kapcsolatban tartanak előadásokat, amely alkalmával a téma kiemelkedő szakemberei nyújtanak tájékoztatást az érdeklődők számára. Rövid divatbemutató előzi meg a tizenegy órakor a Megyeháza elől induló sétát, amely a Zsolnay Kulturális Negyedben ér véget. A nevezési díj ötszáz forint, a teljes befolyó összeget pedig a Dél-Dunántúli...A rovat további témái
« Előző
37854 | 37881 | 37908 | 37935 | 37962 | 37989 | 38016 | 38043 | 38070 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Pécsett tesztelt japán tablettától...
- Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné...
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Durván emelkednek a nem védett áras...

