Ez az élet Babolcsai néni: éjjel csak multitól veszünk szeszt ezután
Ez, igen. Ismert, a pécsi önkormányzat úgy döntött, este tíztől reggel hatig tilos lesz alkoholtartalmú italokat árulni a kisboltokban, a nagyáruházakat viszont nem érinti a rendelet. Egy módosító indítvány révén még azt sem engedik meg, hogy aki megkívánja, otthonába rendelhessen szeszt. Az egyik, élelmiszerek házhoz szállításával foglalkozó cég vezetője szerint azonban ellentmondásos az új szabályozás, hiszen annak eredeti célja az lenne, hogy megszüntesse a kétségtelenül "balkáni" utcai alkoholizálást. Akkor ellenben miért ne vitethetne bárki is...
Leteszteltük, tényleg kamu-e a pécsi rendőrségi traffi-előrejelzés
A Pécsett és környékén kihelyezett traffipaxok helyzetéről - hivatalos rendőrségi információkra alapozva - hírportálunkon napról napra beszámolunk. Mivel néhány olvasónk visszajelzése szerint a kiadott anyagok egy része kamu, leteszteltük, valóban feltűnnek-e a drágán fényképező rendőrök a megadott helyen és időpontban. Titokban megejtett, múlt heti, szúrópróbaszerű vizsgálatunk idején azonban ötösre teljesítettek. A traffik egytől-egyig a meghirdetett helyükön voltak - ám mint későbbi telefonálgatásunk során megtudtuk, nem csak az előre megadott...
"Mohácsi 11 milliónk elVész" - vállakozók tüntetése az emlékparknál
A szerződéses díjak elmaradása miatt demonstráltak szerdán kéttucatnyian a Mohácsi Történelmi Emlékhely fogadóépületének kivitelezésében közreműködő alvállalkozók közül az emlékhely előtt. A vállalkozók kora délután "Mohácsi 11 milliónk elVész" és „Mi fizetünk a kenyérért, ti fizessetek az elvégzett munkáért!" feliratú transzparensekkel jelentek meg az épület előtt, hogy hangot adjanak követeléseiknek, felhívják a figyelmet kiszolgáltatottságukra, és egyre kilátástalanabb anyagi helyzetükre. Domonkos Éva, az augusztus végén átadott fogadóépület lakatosmunkáit...
A főügyészség a pécsi...
A pécsi buszok 2009-es adás-vételi botrányából azóta már Zala megyei ügy lett: A Baranya Megyei Főügyészség a Zala Megyei Bíróságon szorgalmazta a pécsi buszeladások semmisségének...A T-Home meghódítja...
Nyár végén a Magyar Telekom új üzletet nyitott Uránvárosban. Az üzletnyitás alapvető célja volt, hogy megkönnyítse az...
Egyhavi gáz- és áramdíjat...
A Magyar Telekom Nyrt. idén februárban tűzte kínálati listájára kedvezményes energiaszolgáltatását, amelynek köszönhetően egy...
Péntektől kezdve egy hétig...
A Zeneszüret című kulturális hét október 21-én, pénteken indul Pécsett. A Kultúra Városában több helyszínen találkozhatunk...
GYORSHÍR: Súlyos baleset...
Olvasóinktól kapott jelzés szerint autóbaleset történt a 6-os úton, a Szigetvár felé vezető oldalon szerda délután. A sérülteket feszítővassal kellett kivágni a...Pécsi ingatlanfejlesztőé...
Nagy Gábor, a Turisztika Hungária Kft. tulajdonosa vásárolta meg a Magyar Turisztikai Holding Zrt.-t, benne az egykor a három...
Latorcai: egyedülállóak a pécsi szülőszállások
Latorcai Csaba október 19-én, szerdán tartott beszédet Pécsett az ingyenes szülőszállások gyógyításban betöltött szerepéről. A jövőben szerinte kiemelten kell kezelnie az államnak a szülőszállások sorsát. A helyettes államtitkár a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinika Onkohematológiai Osztályán, majd a Pécs-Normandia LIONS Club által fenntartott ingyenes szülőszálláson tett látogatást szerdán. A szülőszállás célja, hogy a beteg gyerekeknek és hozzátartozóiknak a kezelések idején ingyenesen biztosítson otthont. Mint azt Latorcai Csaba a 28 személyes Lions Mentő Öv...Véleményeket várnak a pécsi közutak helyzetéről
A Városi Baleset-megelőzési Bizottság tagjai november havában - Pécs közigazgatási területén belül - közös forgalomtechnikai helyszínbejárást terveznek, és várják az építő jellegű javaslatokat a közutakat használóktól is. Ha valamely útszakaszra, csomópontra vonatkozólag valakinek közlekedésbiztonsági javaslata van, e-mailben is jelezheti a Bizottságnak a [email protected] e-mail címre november másodikáig. A bizottsági tagok ettől remélik a sérüléses balesetek számának csökkenését és a biztonságosabb közlekedési lehetőségek növekedését.Borbás Sándornak tetszik a frissülő komlói KDNP ötlete
A KDNP Komlói Szervezete nemsoká újjászervezi működését, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek a keresztény-szociális szemléletre a bányászvárosban. A komlói kereszténydemokraták egyetértenek azzal a Semjén Zsolt pártelnök által megfogalmazott elvvel, mely szerint a KDNP világossá tudja tenni, hogy a szolidaritás alapvetően keresztény érték, és a szociális igazságosságot is a KDNP-nek kell képviselnie - áll a kispárt közleményében. Borbás Sándor a FIDESZ-KDNP komlói frakcióvezetője üdvözölte a KDNP-sek döntését, miszerint szeretnének aktívabban részt venni a komlói közéletben...Bíróságon a férfi, aki...
Megkezdődött annak a fiatal férfinak a pere a Baranya Megyei Bíróságon, aki tavaly szeptemberben a belvárosban agyonverte barátnőjét. A vádlott a nyomozati szakaszban egy másik...Tollasbál a...
November 5-én, szombaton 10 és 16 óra között baranyai madarászok várják a madarak iránt érdeklődőket a Természettudományi Múzeum „Ahány madár, annyi tojás" c. kiállításán....Lesújtó értékelés Pécs...
"A pécsi Európa Kulturális Főváros megbukott - jelentette helyszíni tudósítónk Pécsről" írja az ingatlanmenedzser.hu szakportál, melynek munkatársa hozzáteszi: a 2009-10-re...Milliós kárt okoztak már a...
Hiába gondolta úgy a Pécsi-tó melletti kerékpárút környezetbarát világítását kialakító közhasznú cég, hogy a napkollektoros lámpák működése mindenkinek jó. Tavasz óta az Orfűi tavat...Bohócműsor a tettyei...
Zenés interaktív műsorral várja a gyerekeket Ribizli bohóc október 23-án a tettyei barlangban. A különleges, kicsit talán...
Virághagymák szociális és...
Október 20-án, csütörtökön 30 csomagnyi virághagymát adnak át a pécsi szociális és közoktatási intézmények, feladatellátó civilek és nyugdíjas házak számára abból a célból, hogy...Rendőrségi vizsgálat indult a PMFC-játékos bundaügye miatt
A Baranya Megyei Rendőr-Főkapitányság nyomozást rendelt el az október 5-ei Siófok-PMFC labdarúgó Ligakupa-mérkőzés során felmerült bundázási kísérlettel kapcsolatban. A rendőrség kedden közölte, hogy a gazdasági vesztegetés bűncselekményének gyanúja miatt induló nyomozást a főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytatja le Az október 5-án kirobbant bundabotrányból kifolyólag a pécsi szakvezetés belső vizsgálatot folytatott, és az ügyről hivatalosan is tájékoztatta az MLSZ-t. "A Pécsi MFC valóban tájékoztatta az MLSZ-t a történekről. A klub az eddigi dokumentumok alapján...Trombitás: nem a megszégyenítés a cél, de lesz nyilvános adóslista
Adóslistát tenne közzé Trombitás Károly, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke, melyen a városnak tartozó cégek és magánszemélyek neve szerepelne. A politikus úgy nyilatkozott lapunknak: nem céljuk a megszégyenítés, viszont a városnak égetően szüksége van arra, hogy a több mint kétmilliárdos kintlévőség befolyjon a kasszába. A városházi számításokat azonban keresztülhúzhatja valaki. Az adatvédelmi ombudsman. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén határozatot fogadtak el arról, hogy dr. Lovász István jegyző kidolgozza a pontos részleteit, miként lehetne...
Közel négyszáz milliót verhet el Siklós fejlesztésre
A siklósi önkormányzat 390 millió forintot nyert városszépítésre, így végre teljesen kicsinosíthatják a belvárost. A siklósi önkormányzat a Dél-dunántúli Operatív Program (DDOP) keretében nyert támogatásnak köszönhetően 390 millió forint összköltségű beruházást valósíthat meg. Az önkormányzat közleménye szerint a belváros rekonstrukciója a Felszabadulás utca komplex felújításával folytatódhat, ideértve a járda és az útburkolat felújítását, kerékpárút kialakítását, utcabútorok kihelyezését. Megújul még a Posta-park is, a művelődési ház földszintjén kávézót, az...A rovat további témái
- Újabb Jobbik-PVSK-csörte: Némethék megint Czerpánt ekézik
- Sajtótájékoztatókon beharangozott örömhírek a PVSK-nál
- 3,5 milliárdnyi szalmát hordanak össze a biomassza blokkhoz
- PTE-féle agytágítás fiataloknak a nemzetbiztonságról
- A Pécsi Nemzeti Színház szerződtetett testőre
- Nyolc év fegyházbüntetés az ormánsági uzsorásnak
« Előző
37935 | 37962 | 37989 | 38016 | 38043 | 38070 | 38097 | 38124 | 38151 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné...
- A Pécsett tesztelt japán tablettától...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Több mint tizennyolcezren...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...

