Uzsorás nőt fogtak Siklóson a zsaruk

Uzsorabűncselekmény megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség egy csányoszrói asszonyt szerdán. A feljelentő magánszemély szerint 2010. októberében negyvenezer forintot kért kölcsön a nőtől, amit azóta többszörös összeggel növelve visszafizetett, ám az őt megsegítő a mai napig fenntartotta tartozását. A gyanúsított lakásán a rendőrök házkutatást tartottak, feljegyzéseket, iratokat foglaltak le, továbbá húsznál is több tanút hallgattak ki eddig. A sértetti kör, és a bizonyítékok beszerzése tovább folytatódik. Az asszony előzetes letartóztatásáról holnap...

Tizenegy perces csend: össznépi meditáció a Kossuth téren

Csendes, gyertyafényes meditációra számíthatunk a Kossuth tér felé sétálva péntek délután hat órakor. A szeretet jegyében egy Flashmob csoport tizenegy percig élő láncot alkot majd az eseményen, mely Budapesten, a Parlament előtt is lezajlik ugyanebben az időpontban. Az emberek nem gyülekeznek, hat órakor addig kisebb csoportokban sétálgatva mintegy összeverődnek majd, és kézfogással láncot alkotnak, meggyújtják az otthonról hozott mécsest, majd tizenegy perces teljes csendre lehet számítani részükről. Ezalatt szeretetet küldenek egymásnak, a politikusoknak és mindenki másnak is....

Megújult a parkolási rendszer Pécsett

Pécs és a BIOKOM Kft. között létrejött közfeladat ellátási szerződés értelmében 2011. november 1-jétől 2013. december 31-ig a BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft. látja el a közterületi parkoláshoz és a védett övezetekbe történő behajtáshoz kapcsolódó feladatokat. A közszolgáltatás ellátására a BIOKOM Kft. - szerződés alapján - a Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyeletét, mint teljesítési segédet veszi igénybe az ellenőrzések lefolytatásához.A társaság - Pécs város lakosságának minél színvonalasabb és rugalmasabb kiszolgálása...

Parkőrök szállnak szembe a...

Több tízmillió forintos kárt okoznak éves szinten a vandálok Pécsnek. Tönkreteszik az új köztereket, térbútorokat, burkolatokat, amely javítása nem csak időigényes, hanem drága is. Pécs...

Morgatópróba lesz két napon át

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pécsi Polgári Védelmi Kirendeltsége november 15-16-án 8 órától 15 óráig Pécs város területén szirénapróbát tart. A szervezet a lakosság...

Feleséget keresnek Gézának,...

Feleséget keresnek Gézának, a dromedárnak A pécsi állatkert egypúpú tevéje ugyan jól érzi magát kifutójában, de hiányzik az életéből egy tevelány. A dromedár azonban...

Navracsics Pécsett:...

A demokrácia alapkérdésének nevezte az igazságszolgáltatás hatékonyságát Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Pécsen. "A magyar igazságszolgáltatásnak...

Egy, a régi Pécsen játszódó...

Egy, a régi Pécsen játszódó darab a PNSZ premierjén: A kétfejű fenevad Weöres Sándor utolsó, kalandos életű drámáját mutatja be a Pécsi Nemzeti Színház november pénteken este. A kétfejű...

Milliárdos sikkasztással...

Milliárdos sikkasztással gyanúsítanak egy pécsi ügyvédet - FRISSÍTVE Több mint egymilliárd forint elsikkasztásával gyanúsítanak egy ügyvédet, akinek az előzetes letartóztatásáról ma döntött a...

Őrült árak a Mecsek Fallabda Központban: pályánként mindössze 990 forint!

Őrült árak a Mecsek Fallabda Központban: pályánként mindössze 990 forint! Csaknem a felére csökkentek az árak Pécs legnagyobb fallabda klubjában, a csaknem tíz éve működő Mecsek Fallabda Központban: reggel hat és délután négy óra között pályánként mindössze 990 forintba kerül egy óra játék, csúcsidőben pedig (16-23 óráig) 1990 forint a pálya óránkénti díja.  A Mecsek Áruház 3. emeletén található, mintegy ezer négyzetméteres létesítményben hat, teljesen felújított, amerikai típusú fallabda pálya várja a sportolni vágyókat. Ezeknek a pályáknak a sajátossága - mivel a "plafon is játszik"-, hogy sokkal dinamikusabb, gyorsabb, pörgősebb...

Gyorsan lezavarták a csütörtöki rendkívüli közgyűlést

Kérdés nélkül zajlott a pécsi önkormányzat csütörtök délután tartott rendkívüli ülése, melyen négy napirendi pontot tárgyaltak. Negyed óra alatt minden döntést meg tudtak hozni. Első körben a Pécsi Temetkezési Kft.-vel kapcsolatban úgy határoztak, hogy a város visszaveszi teljes tulajdonába a céget és a Pécs Holding Kft. gyakorolja majd a jövőben a menedzsment jogokat. Szóba került a második napirendi pont tárgyalásánál, hogy  100%-ig önkormányzati tulajdonba kerülne a Pécsi Vízmű Zrt., míg a Tettye Forrásház egymilliárdos kintlévőségéből 600 milliót...

Patikában hozta világra gyermekét egy pécsi asszony

Gyógyszertárban szülte meg gyermekét egy nő csütörtökön Pécsen. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a várandós nő hasi görcsöktől szenvedett, ezért riasztották a mentőket, akik hét perc alatt a helyszínre értek és azonnal megkezdték az édesanya, valamint a koraszülött csecsemő ellátását. Az esetkocsi segélyhívására egy gyermek-mentőorvosi egység és a pécsi koraszülött-mentő is hamarosan kiérkezett. A szükséges beavatkozásokat sikeresen elvégezték, a gyermeket és édesanyját stabil állapotban szállították...

Pécs Lexikon: betámadta egy...

Pécs Lexikon: betámadta egy szerző a kiadót, Simon Attila cáfol Egy szerkesztőségünkhöz eljuttatott levél szerint a tavaly decemberben megjelent Pécs Lexikon körül „egyre inkább...

Tagadta bűnösségét a...

Mai áron számolva mintegy negyedmilliárd forint értékben lopott márkás órákat tavaly Németországban az a magyar férfi, akinek büntetőpere csütörtökön kezdődött a Baranya Megyei Bíróságon....

Gyurkovics Ferenc: a 400...

Gyurkovics Ferenc: a 400 kilót hozni kell, nincs mese Gyurkovics Ferenc pécsi súlyemelő nagy örömmel fogadta a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) múlt heti döntését, amely...

Az LB szerint a PTE...

A Legfelsőbb Bíróság november 9-én hozott döntése értelmében - helyt adva a Pécsi Tudományegyetem felülvizsgálati kérelmének - öt munkavállalójának az intézménnyel szemben követelt...

Világörökségi törvény: Pécs...

Világörökségi törvény: Pécs évente 10 millió forintra pályázhat Komoly turisztikai célú fejlesztésekre ad lehetőséget a pécsi ókeresztény emlékhelyeken a jövőre életbe lépő világörökségi...

Hargitai: "Egy rozsdás...

Hargitai: Január elsejétől az állam számos, eddig az önkormányzatok hatáskörébe tartozó feladatot - egyebek mellett a szociális és...

Nemzeti stratégia kell az iskolai agresszió visszaszorítására

Az oktatási jogok biztosa szerint a kormánynak nemzeti stratégiát kellene kidolgoznia az iskolai agresszió visszaszorítására, az összes érintett szervezet bevonásával.Aáry-Tamás Lajos csütörtökön Pécsett, a témában rendezett konferencia helyszínén az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a fejlett európai országokban, s Magyarországon is egyre komolyabb problémát jelentenek az erőszakos cselekmények az iskolákban.Utalt arra, hogy még 2009-ben szervezett egy átfogó vizsgálatot, annak nyomán az uniós elnökség idején az oktatási miniszterek találkozóján napirendi pont volt az iskolai...

Piros ruhában a beteg gyermekek gyógyulásáért

Öltözz pirosba! címmel tart országos jótékonysági és közösségi akciót a Szemem Fénye Alapítvány. Iskolák, intézmények, munkahelyi és baráti körök tagjainak jelentkezését várják, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Az akció lényege, hogy a résztvevő közösség tagjai november 25-én öltözéküket egy piros ruhadarabbal egészítik ki és kifejezve a programhoz való csatlakozásukat fejenként kétszáz forint adományt helyeznek el egy perselyben (amit a rendezvény végeztével Szemem Fénye Alapítvány címére juttatnak majd el).Igazolva részvételüket egy fényképet is készítenek magukról, amit...

Vitára készülnek a Leőwey Gimnáziumban

Vitázástól lesznek hangosak Leőwey Gimnázium termei, hiszen több mint 30 középiskolás diák gyakorolhatja vita-tudását és érvelési képességét a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány által szervezett vitanapon november 11-én. A téma, amelynek kapcsán izgalmas szópárbajokra kerül majd sor: a kreatív elmék viszik-e előre a világot? Sokan azt gondolják, hogy kreatív, alkotó embernek születni kell. Mások szerint a kreativitás tanulható, egy átlagembernek is lehetősége van arra, hogy hatással legyen a környezetére. De vajon min múlik, hogy a fiatalok kibontakoztatják-e a bennük rejlő...