Fiával tört be exéhez, megrongálták a kocsiját is
Rongálás vétség, valamint magánlaksértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 47 éves berkesdi nő és 21 éves fia ellen. A nő és a fia 2018. január 21-én délután betörte a nő volt élettársa házának bejárati ajtaját, majd bementek az ingatlanba, ahol megrongáltak egy üvegezett ajtót, és az udvaron álló gépkocsi motorház-tetejében is kárt tettek. A rendőrök a nyomozás során beazonosították és elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt és fiát, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.A gyanúsítottak...
A Cambridge-i Egyetemen folytatja Boros Dániel, aki nem bánja, hogy nem a zenét választotta
A pécsi Boros Dániel - Boros Misi bátyja - bronzéremmel gyarapította a haza és a család dicsőségét nemrégiben a Minszkben kémia tárgykörben rendezett Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián. Hamarosan az érettségin is túl lesz, és a Cambridge-i Egyetemen kezdi tanulmányait, ahová az egyik legjobb felvételi eredménnyel került be. A szerény fiú szóbeli előtt még hazalátogatott családjához, így sikerült elcsípnünk egy interjúra. - Az már világos, hogy a tudományokban nagy tehetséggel rendelkezik. Úgy tudom, egy időben a testvéréhez, Misihez hasonlóan, a zenei világban is megállta a...
Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 7.45-9.15 Pécs, Pécsváradi út 09.30-11.00 Pécs, Üszögi út 11.15-12.15 Pécs, Zsolnay Vilmos út 13.45-15.15 57-es fkl-i út 25 KM szelvény 15.30-17.00 57-es fkl-i út 32 KM szelvény Képünk illusztráció.
Oroszlánkölyök, cirkusz és...
Rengeteg család látogatott el szombaton a Pécsi Városi Gyereknapra. Délelőtt tíz órától délután hatig tartottak az izgalmas...
Átvizsgálták a...
Befejeződött a magyar-horvát határszakasz lőszer- és aknamentesítésének második üteme. A mintegy egymilliárd forintba kerülő,...
Idén is megrendezik a...
Második alkalommal rendezi meg július 21-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi...
Lángok csaptak fel egy...
Egy embert a mentők kórházba szállítottak.Kisebb tűz volt egy társasház egyik lakásában Komlón, a Bajcsy-Zsilinszky utcában -...
Csodás mecseki fotókat...
Barthó Loránd fotós képeiből nyílik kiállítás Pécsett. A tárlatot május 29-én, kedden délután öt órától nyitja meg Hámori...
Koncertekkel és borral...
Három izgalmas, formabontó koncerttel és a pécsi püspökség miseboraival várja a közönséget júniusban, júliusban és...
Tűzoltók lepték el a Tv-tornyot: 76 méter, 438 lépcsőfok, három perc rohanás
Tűzoltókkal telt meg pénteken a Tv-torony, azonban szerencsére nem felcsapó lángok, hanem a III. Misina Tűzoltó Toronyfutó Verseny miatt. A verseny minden volt, csak könnyű nem, tűzoltóink ember feletti módon mászták meg teljes felszerelésben a 438 lépcsőfokot. A megméretés célja nem más volt, mint a tűzoltók fizikai igénybevételének bemutatása a civilek számára, ezért idén először nekik is biztosították az extrém körülményeket a rendezők. Az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők, körülbelül hatvanan, hogy összemérjék tudásukat és hogy átlépjék saját fizikai...
Zenés tánckavalkáddal ünneplik szombat este az Apáczai Művelődési Ház jubileumát
Programsorozattal tennék emlékezetessé a pécsi Apáczai Művelődési Ház harmincöt éves fennállását. Ennek első rendezvényét szombat este tartják. A Zenés Tánckavalkád elnevezésű gálaest minden bizonnyal remek szórakozást nyújt majd a zene és a tánc kedvelőinek. A változatos programok között balett, zongoraelőadás, flamenco táncok, valamint kubai salsa is helyet kapott. A gálaesten olyan neves művészek működnek közre, mint Borisz Jaksov zongoraművész, a Pécsi Balett korrepetitora és Gyenis Boglárka táncművész. A nézők ízelítőt kapnak a Diótörő és a Carmen című előadásokból, illetve...
Elkapták a zsaruk a baranyai láncfűrészest
A rendőrök egy napon belül elfogták azt a férfit, aki egy motoros fűrészt lopott egy gyöngyfai pajtából. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába április 19-én reggel azért tett bejelentést egy gyöngyfai férfi, mert a házához tartozó melléképületből előző éjjel valaki ellopta a láncfűrészét. A rendőrök egy napon belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves gilvánfai férfit. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és azt is elmondta, hogy a láncfűrészt 30 000 forintért eladta. A fűrészt a rendőrök...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15...
Tíz ígéretes...
A Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) Mesterek és tanítványaik elnevezésű tehetségtámogató programjának keretében tíz...
Pünkösdkor hagyományosan...
Ahogy évtizedek óta mindig, úgy idén is az egyházmegyében élő cigányok részvételével zajlott a máriagyűdi pünkösdi főbúcsú. A...
Megkezdődik a vérszívók...
A Polgármesteri Hivatal értesíti a lakosságot, hogy Pécs területén légi szúnyoggyérítést fognak végezni. A légi kémiai...
Félárván maradt gólyafit...
A kölkedi Fehér Gólya Múzeum épületén található fészekben élő gólyacsalád egyik szülő tagja a szerdai vihar következtében...
Remekeltek a pécsi diákok a...
Országszerte 288 településről mintegy 8113 diák nevezett idén az egyik pénzintézet Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi...
Gondolt egyet az utas, s árokba kormányozta a kocsit
Árokba hajtott autójával a sofőr Pécsett, mert utasa menet közben elrántotta a kormányt. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 43 éves helyi férfi ellen, aki 2018. április 21-én délután közúti közlekedési balesetet okozott Pécsett, a Nyugati Ipari úton. A megalapozott gyanú szerint a jobb első ülésen utazó férfi megzavarta a jármű vezetőjét azzal, hogy menet közben mindkét kezével a kormányra fogott, majd jobbra kormányozta az autót. A sofőr ezt nem tudta...
Éjszakai őrjárat: tizenegy migránst tartóztattak fel Sátorhely közelében a határvédők
Péntekre virradó éjszaka ismét migránsokat fogtak el horvát-magyar határ közelében. A rendőrök 2018. május 25-én 1 óra 50 perckor 11 tizenegy migránst tartóztattak fel Sátorhely közelében. A férfiakból álló csoport tagjai iráni és afgán állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak, minden bizonnyal visszakísérik őket az ideiglenes határzárhoz.
A környezetvédelemről tanulhatunk a világnapon
A környezetünk védelme a jövő legfontosabb kihívása, ezért ezen a napon az érdeklődő gyerekek és felnőttek gyakorlati példákon keresztül ismerkedhetnek meg a hulladék újrafelhasználási technikákkal. Helyszín, időpont: Ős-Dráva Látogatóközpont, 10.00 óraA program időtartama: 1,5 óraRészvételi díj: 500 Ft/fő
A rovat további témái
- Traffipax pénteken Pécsett és környékén
- Könyvtárbusz- találkozót szerveznek Pécsett
- Az éjszakai esőzések miatt a permetezési munkák teljesen elmaradtak
- Színes, izgalmas programokkal várja látogatóit a JPM
- Kitüntetést vehetett át a Kormányhivatal két munkatársa
- Alkotói pályázatot hirdet a Janus Pannonius Múzeum
« Előző
15255 | 15282 | 15309 | 15336 | 15363 | 15390 | 15417 | 15444 | 15471 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...

