Átvizsgálták a horvát-magyar határszakaszt: Kalasnyikov-tár mellett gránátok is előkerültek
2018. május 26. szombat 17:00

Befejeződött a magyar-horvát határszakasz lőszer- és aknamentesítésének második üteme. A mintegy egymilliárd forintba kerülő, két éven át tartó munkálatok során gránátok, lőszerek és mintegy egy tonna fémhulladék került elő.
Bár a délszláv háborúknak már régen vége volt, a harcok emléke egészen a közelmúltig kísértett a déli határvidéken: a közelben lakók gyakran robbanásokra riadtak, amikor rossz helyre lépő vadállatokat darabokra szaggatnak a földben rejtőző, alattomos robbanószerkezetek.
Sőt, előfordult az is, hogy - már békeidőben - emberek sérültek meg, amire sajnos a magyar oldalon is volt példa.
2011 és 2013 között a horvát magyar határszakasz 80 kilométer hosszú, Baranya megyei részét már mentesítették a szakemberek. Akkor a horvát oldalon 121, a magyaron 31 robbanószerkezetet és hadianyagot találtak.
Azonban csak a határvonal közvetlen közelét, két és fél méteres sávját vizsgálták át - a talaj felső húsz centiméteres sávjában -, a most befejeződött, két éven át tartó második ütemben ezt a szakaszt bővítették, mindkét oldalon, mivel a tűzszerész szakemberek által összegyűjtött adatok alapján azonban valószínűsíthető volt, hogy a talaj mélyebb rétegeiben is vannak fel nem robbant hadianyagok, például gránátok, lőszerek.
És - amint az a projekt a napokban Villányban tartott zárókonferenciáján kiderült - voltak is.
Legalább 1,5 méteres talajmélységig vizsgálták át a földet, amely során több gránát, lőszer, Kalasnyikov-tár, valamint több mint 1 tonna fémhulladék került elő. A mentesített területek rehabilitációját a nemzeti park hajtotta végre.
Képünkön: (archív) szúrobotos kézi aknakeresés Udvar térségében.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Egy drón rögzíti majd a Zsolnay...
- Hamarosan teljesen felújítják az...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...