Tíz ígéretes muzsikusnövendék lép színpadra a Pannon Filharmonikusok zenekarral
2018. május 25. péntek 16:34

A Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) Mesterek és tanítványaik elnevezésű tehetségtámogató programjának keretében tíz ígéretes muzsikusnövendék lép színpadra szólistaként június 6-án a pécsi Kodály Központban - közölte az együttes pénteken az MTI-vel.
A 2010 óta működő programra idén minden eddiginél több, összesen 30 növendék jelentkezett az ország különböző pontjairól - olvasható írásos összegzésükben. Közülük a tíz legkiemelkedőbb jelentkező szimfonikus zenekarral léphet színpadra szólistaként. Ebben az évben budapesti, keszthelyi és kecskeméti növendék is bekerült a programba.
A közlemény szerint a kezdeményezésnek köszönhetően mások mellett olyan tehetségeket ismerhetett meg a közönség, mint a ma már Junior Prima díjas Balogh Ádám vagy a Virtuózokban is feltűnt, szintén Junior Prima díjas Boros Misi és Mohai Zsófi.
A sikeres bemutatkozást követően 54-en léphettek fel szólistaként a Pannon Filharmonikusok kíséretében a Kodály Központban.
A hangversenyen a 12 éves György-Horváth Zentét (hegedű), a 13 éves Sebestyén Dorkát (fuvola), a 14 esztendős Magyary Timót Gergelyt (szaxofon), a 15 éves Jáni Mihályt (oboa), a 16 éves Horváth Andrást (trombita), valamint a vele egyidős Kiss Pétert (harmonika) és Horváth Apor Boldizsárt (zongora), továbbá a 17 éves Pókai Esztert (klarinét), a 18 esztendős Károly Barna Zsoltot (gordonka) és a 20 éves Pethő Krisztát (oboa) hallhatja a közönség.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Pécsett rabolt három fiatal, Mohácson...