A Pannon Filharmonikusok előadását láthatják

A Pannon Filharmonikusok előadását láthatják A koncertet május 30-án, szerdán, a Kodály Központban rendezik meg este hét órától.   Ezen a koncerten olyan zeneszerzők műveit hallhatjuk, akiket - származásuktól függetlenül - elsősorban a 19. század fővárosa, Párizs kapcsol össze. A francia Chausson e városban nevelkedett és érte el kiemelkedő sikereit, az orosz Sztravinszkij egész modernista korszaka és az Orosz Balettel való sikeres együttműködése is itt valósult meg, a csaknem tíz évig itt élő Szergej Prokofjev pedig több jelentős művét, így például a ma felcsendülő, első hegedűversenyét is Párizsban mutatta be. Az...

A Magyar Sebészetért emlékéremmel tüntették ki dr. Kollár Lajost

A Magyar Sebészetért emlékéremmel tüntették ki dr. Kollár Lajost Újabb jeles elismerésben részesítették dr. Kollár Lajost, a Magyar Sebész Társaság tudományos, illetve oktatói tevékenységéért tüntette ki a pécsi professzort.   A Magyar Sebész Társaság a „Magyar Sebészetért" emlékéremmel ismerte el dr. Kollár Lajos kiemelkedő tudományos, illetve oktatói tevékenységét. A Magyar Vitorlás Szövetség elnöki posztját is betöltő pécsi professzor a Magyar Érdemrend Tisztikereszt, s mellette több magas állami, civil és szakmai kitüntetés, díj birtokosa, akinek munkásságát most egy újabb, igen rangos kitüntetéssel díjazta a tudósokból...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15 6-os főút 204 KM szelvény09.30 - 11.00 Pellérd, Dózsa György út11.15 - 12.15 Görcsöny, Rákóczi út13.45 - 15.15 Szalánta, Hunyadi út15.30 - 17.00 Kozármisleny, Pécsi út-

Kezdődik Komló-Sikonda...

Kezdődik Komló-Sikonda közötti kerékpárút építése Aláírta az önkormányzat a városközpontot Sikondával összekötő kerékpárút építéséről szóló szerződést a kivitelezővel. Az...

Kotorják a Boros-Drávát...

Több mint 170 millió forint európai uniós forrásból kotorják a Dél-Baranyában található Boros-Dráva és Boros-tó medrét - tájékoztatta a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-t...

Poénos videóban...

Poénos videóban figyelmeztet a víz veszélyeire Kenderesi Vicces videót tett közzé kedd délelőtt a rendőrség az oldalán, melyben két percben Kenderesi Tamás és Gál Kristóf alezredes...

Érdekes beszélgetést...

Érdekes beszélgetést tartanak a Nappali Kávézóban Neves, a közelmúltban elhunyt fotóművész, Nádor Katalin Grafikai hatások (Zöld szúnyoghálók, 1971) című alkotása adja a...

Véget értek az írásbeli...

Véget értek az írásbeli vizsgák, június hetedikétől kezdődnek a szóbelik Befejeződtek a május-júniusi érettségi időszak írásbeli vizsgái, a tanév rendjében meghatározott 16 napon 1 183 helyszínen...

Munkahelyéről lopott pénzt...

Munkahelyéről lopott pénzt egy nő, lebukott Több mint egymillió forintot lopott munkahelyéről egy nő Pécsett.  Lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozott a...

A még zárva tartó Orfűi Aquapark új üzemeltetője szerint június derekán nyithat a strand

A még zárva tartó Orfűi Aquapark új üzemeltetője szerint június derekán nyithat a strand Bár már javában tart a strandszezon, a megye egyik legkedveltebb fürdője, az Orfűi Aquapark egyelőre nem nyitott ki. Az elmúlt napokban több hír is felröppent a létesítmény kapcsán, hallani lehetett arról, hogy elhúzódik a nyitás, mások szerint viszont az üzemeltetőváltás ellenére június első felében kitárja kapuit a napfény és a víz szerelmesei előtt. Utánajártunk, hogy mi a pontos helyzet.Ellentmondó hírek terjednek az orfűi akvapark jövőjével kapcsolatban. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő komplexumot az elmúlt években az MNV száz százalékos tulajdonában lévő...

Hely- és várostörténeti előadáson vehetnek részt

Hely- és várostörténeti előadáson vehetnek részt A program 17:00 órakor várja látogatóit május 29-én, a Művészetek és Irodalom Háza Breuer Marcell termében.   Életem és írásaim - Pécstől Pécsig Előadó: Petrőczi Éva József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, publicistaAz előadás után a Katica-Könyv-Műhely Kiadó könyvkínálata dedikálási lehetőséggel. A részvétel ingyenes.

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15 6-os fkl-i út 189 KM szelvény09.30 - 11.00 6-os fkl-i út, Hird belterülete11.15 - 12.15 Pécs, Nagykozári út13.45 - 15.15 Pécs, Komlói út15.30 - 17.00 Pécs, Hársfa út

Ingyenes családi nap lesz...

Ingyenes családi nap lesz két helyszínen is Többek között Vastag Csaba és Deniz is fellép június 2-án, a pécsi Családi Napon. A rendezvény két helyszínen, a Budai Vám...

Jön a tizenegyedik!...

Jön a tizenegyedik! Összeállt az Ördögkatlan Fesztivál idei programja 2008-ban gondolta úgy Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol...

Lesodródott egy gépjármű az...

Lesodródott egy gépjármű az útról A gépkocsiban egy fő tartózkodott, aki a biztonsági öv által tartva lógott a vezetőülésben.   A pécsi hivatásos tűzoltók...

Ásót és kapát ragadtak a...

Ásót és kapát ragadtak a pécsi pólósok A PVSK-Mecsek Füszért OB I-es vízilabdacsapata számára mindig is fontos volt a társadalmi szerepvállalás, az elmúlt években a...

Nyitott szertárkapuk várták...

Nyitott szertárkapuk várták a gyerekeket gyereknapon A Baranya megyében több tucat rendezvény várta a legkisebbeket a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából, és a tűzoltóságok sem...

TERMűhely: idén is...

TERMűhely: idén is megszervezi alkotóműhelyét a JPM Immár harmadik alkalommal rendezi meg nyári alkotóműhelyét a pécsi Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya és...

Szerdától éjszakai műszakban permetezi a gyomnövényeket a BIOKOM Pécsett

Szerdától éjszakai műszakban permetezi a gyomnövényeket a BIOKOM Pécsett A BIOKOM Nonprofit Kft. 2018. május 30-tól kezdve várhatóan 3 napon (éjszakán) át végzi el a pécsi közterületek burkolatainak gyomnövények elleni permetezését.  A szerdától induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, 00:00 órától hajnal 6:00-ig. A felhasznált permetszerek: Medallon (totális gyomirtó), amely III. forgalmi kategóriájú, közterületi felhasználásra engedélyezett szer. A permetszer élelmezés-egészségügyi előírása ebben a kultúrában nem szükséges, a munkaegészségügyi várakozási idő 0 nap. A felhasznált szerek emberekre és melegvérű állatokra veszélyt nem...

A pécsi Makai Renátóval vívta meg utolsó mérkőzését Növényi Norbert

A pécsi Makai Renátóval vívta meg utolsó mérkőzését Növényi Norbert Történelmi pankráció show-val búcsúzott a magyar közönségtől Növényi Norbert, aki a pécsi Makai Renátóval csapott össze utolsó mérkőzésén.  Növényi Norbert 61 évesen, 45 év versenyzés után zárt le egy korszakot, maga mögött hagyva rengeteg szép eredményét és bajnoki címeit. Makai Renátó és Növényi Norbert ringbeli sztoriját hónapok óta építik: az agresszív karakter, Silverback (Makai Renátó) tiszteletlenül bánik a legendával és kihívja egy meccsre, aki ezért visszatér még utoljára a ringbe. A történet vége természetesen happy end-del végződik.Növényi a show végén szóban is...

Ítélet született a gyermekét elhanyagoló anya ellen

Ítélet született a gyermekét elhanyagoló anya ellen A Pécsi Járásbíróság 2018. május 25-én kihirdetett ítéletével az elsőrendű vádlottat 10 hónap végrehajtásában 3 évre felfüggesztett, a másodrendű vádlottat 7 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint kötelezte a vádlottakat a büntetőeljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.  A bíróság a harmadrendű vádlottal szemben az eljárást megszüntette, tekintettel arra, hogy a büntetőeljárás során elhalálozott.Az elsőrendű vádlott nő válását követően - 2013 tavaszától -, a házasságából született gyermekkorú sértettel együtt szüleinek, a...