Kilométerek százezreit balesetmentesen levezető pécsi buszsofőröket is kitüntettek

Kilométerek százezreit balesetmentesen levezető pécsi buszsofőröket is kitüntettek A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Baranya megyei ünnepségét pénteken tartották Pécsett, amelyen a cég kiemelkedően teljesítő munkatársait, s a kilométerek százezreit balesetmentesen levezető sofőröket is díjazták.     Bebics János vezérigazgató köszöntőjét követően a tavaly végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként vezérigazgatói dicséretben részesült Barát Zoltán forgalomirányító Pécs Autóbusz-állomás, Györkő Antal autóbuszvezető, Pécs Autóbusz-állomás, Szabó Judit forgalmi munkatárs, Komló Autóbusz-állomás, Szeibert Ede karosszérialakatos,...

Elkelt Bálint, azaz Süti - Magyar tulajdonban lévő bank fogadta örökbe a Pécsi Állatkert vízilovát

Elkelt Bálint, azaz Süti - Magyar tulajdonban lévő bank fogadta örökbe a Pécsi Állatkert vízilovát Pénteken jelentették be, hogy az OTP Bank fogadta örökbe Bálintot, azaz Sütit, a Pécsi Állatkert népszerű vízilovát.  Az ünnepélyes eseményen Siptár Dávid arról beszélt, az örökbefogadás nagyon jó hír az állatkert, illetve a városi együttműködések szempontjából, s szerencsére az elmúlt időszakban egyre többször került sor olyan örömteli események bejelentésére, amelyek során Pécsett működő vállalatok támogatták az állatkertet. - Két nagy múltú intézmény együttműködéséről van szó, hiszen az OTP Bank a napokban volt 70 éves, a Pécsi Állatkert pedig 60 éve nyitotta meg kapuit....

Energiahatékonysági címet nyert a pécsi önkormányzat

Energiahatékonysági címet nyert a pécsi önkormányzat A pécsi önkormányzat elnyerte az energiahatékony önkormányzat címet a Magyar Innováció és Hatékonyság NKft. Virtuális Erőmű Programjának pályázatán. A köztársasági elnök fővédnökölt program díját szerdán adták át.    Páva Zsolt polgármester a cím elnyerése kapcsán úgy fogalmazott, Pécs az utóbbi tíz esztendőben minden egyes intézménykorszerűsítés, -felújítás vagy új létesítmények építésekor kiemelt figyelmet fordított az energiatakarékosságra. Példaként felidézte: a pécsi bölcsődékben, óvodákban, iskolákban és egészségügyi intézményekben összességében mintegy 10...

Üvöltöző férfihoz hívták a...

Üvöltöző férfihoz hívták a rendőröket, drogot találtak Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök egy pécsi lakásban.    A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...

Megtelnek a pécsi szállodák...

Megtelnek a pécsi szállodák az ünnepen, sokan készülnek a városba a hosszú hétvégén Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén a márciusban szokásos...

Házak közé szorult kecskét...

Házak közé szorult kecskét mentettek ki a tűzoltók A bajba jutott állatot kötél segítségével szabadították ki a tűzoltók.   Beszorult egy vemhes kecske két, egymástól...

Vári Attilával folytatódott...

Vári Attilával folytatódott a Magunk között című, pécsi időseknek szóló beszélgetéssorozat Magunk között címmel indított útjára tavaly egy pécsi időseknek szóló beszélgetéssorozatot Őri László alpolgármester....

Rendőrök, polgárőrök,...

Rendőrök, polgárőrök, diákok is segítették a busójárás biztosítását A busók idén is zavartalanul vonulhattak be Mohács főterére. A busójárási rendezvények biztosítását a Mohácsi...

Házhoz mentek tanácsaikkal...

Házhoz mentek tanácsaikkal a rendőrök Baranyában A bűnmegelőzési szakemberek három nap alatt kilenc településen látták el vagyonvédelmi tanácsokkal a lakosságot. ...

Újabb határsértőket tartóztattak fel Baranyában

Újabb határsértőket tartóztattak fel Baranyában Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Harkány térségében.    A rendőrök szerdán 12 óra 28 perckor 2 migránst tartóztattak fel Harkány térségében. A két férfi iráni állampolgárnak vallotta magát. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.​

Busz és autó ütközött a Pécs és Orfű között vezető úton

Busz és autó ütközött a Pécs és Orfű között vezető úton Elsődleges információink szerint a balesetben két ember megsérült.   Összeütközött egy autóbusz és egy gépkocsi csütörtök délután Baranya megyében, a Pécs és Orfű közötti úton, Pécs közelében. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információink szerint a balesetben két ember megsérült, ezért őket a mentők ellátják.

Mikrohitelhez juthatnak a vállalkozások a Vállalkozói Központ segítségével

Mikrohitelhez juthatnak a vállalkozások a Vállalkozói Központ segítségével Baranya Megyei Vállalkozói Központnál továbbra is elérhető - a banki feltételeknél jóval könnyebben igényelhető mikrohitel.   A mikrohitel azok a vállalkozások számára is elérhetők, amelyek nem rendelkeznek lezárt üzleti évvel, és azok számára is, akiknek kis összegre van szükségük. Ha például ha csak 500 ezer Ft kölcsönre van szüksége a vállalkozásnak, akár ekkora összegű hitelt is igényelhet (a maximum 10 millió Ft). Emellett nagy előnye, hogy céges ingatlan vásárlására is felhasználható, és a saját erő megléte sem kötelező.A támogatás futamideje legkevesebb tizenkettő,...

Átadták a rendőrök a...

Átadták a rendőrök a Baranyában elfogott határsértőket A magyar rendőrök átadták a horvát hatóságoknak a korábban Old térségében elfogott migránsokat.    Ahogy arról...

Feloldják ugyan a...

Feloldják ugyan a vágányzárat Pécs és Budapest között, de a menetidő nem csökken, sőt... Egy ideig ismét valamennyi pécsi InterCity (IC) vonat a fővárosig közlekedik, Százhalombatta és Kelenföld között ugyanis...

Részegen vezetett, mehet a...

Részegen vezetett, mehet a bíróságra A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki ittasan vezette autóját Bükkösdön. ...

Már Baranyában sem szabad...

Már Baranyában sem szabad tüzet gyújani Kedden fokozott tűzveszély időszakát rendelték el Baranya megyében is, így az egész országban tűzgyújtási tilalom van...

Két határsértőt...

Két határsértőt tartóztattak fel Baranyában az éjjel Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Old térségében szerdán éjjel.   A rendőrök szerdán 21 óra...

Szeptemberig nyüzsögni...

Szeptemberig nyüzsögni fognak a rendőrök Baranyában Az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el az ország több megyéjében, közöttük Baranyában. ...

Késelőt keresnek a rendőrök, a Zsolnay Vilmos úton, egy dohányboltnál szúrt le valakit

Késelőt keresnek a rendőrök, a Zsolnay Vilmos úton, egy dohányboltnál szúrt le valakit Frissítve: csütörtökön reggel kiderült, hogy saját magát szúrta meg a nő. Egymás után érkeztek a rendőrautók szerdán késő délután a Zsolnay Vilmos úton található Aldi közelébe, az üzlet szomszédságában található dohánybolt előtt - egyelőre hivatalosan nem megerősített információk szerint - leszúrtak valakit. Nagy erőkkel keresik a támadót. Feltehetően késes támadást követtek el szerdán este a Zsolnay Vilmos úton, a dohánybolt előtt. A mentők egy sérültet szállítottak el a helyszínről.Azt egyelőre nem tudni, mi volt a szándéka a támadónak, nem kizárt, hogy rablást kísérelt...

Elhunyt Tamás Lajos, a PTE oktatója, a PEAC volt szakosztályvezetője

Elhunyt Tamás Lajos, a PTE oktatója, a PEAC volt szakosztályvezetője Hosszan tartó betegség után , 80. életévében elhunyt dr. Tamás Lajos címzetes egyetemi tanár, a PTE-PEAC labdarúgó-szakosztályának évtizedeken át aktív vezetőségi tagja.   Dr. Tamás Lajos 1963-ban szerezte diplomáját a PTE Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel. 1964-től a Kar II. sz. Polgári Jogi Tanszékén tanársegéd, adjunktus, majd 1976-tól docens. 1985-1992 között a Polgári Jogi Tanszék vezetője. 1982-1985 között a Pécsi Tudományegyetem általános rektorhelyettese (rektor: Dr. Földvári József) 1975-ben szerezett kandidátusi fokozatot a beruházási jog...

Újabb szabadtéri tüzek voltak kedden Baranyában

Újabb szabadtéri tüzek voltak kedden Baranyában Kedden is sok munkát adtak a tűzoltóknak a szabadtéri tüzek.    Kistamásiban egy művelt területen száraz fű, gaz gyulladt meg és égett 2 hektáron. A tűz lakóingatlanokat veszélyeztetett. A szigetvári hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal és két gyorsbeavatkozó sugárral oltották el a tüzet. A területen tizenkilenc darab nagy méretű körbála is elégett. Az eset során személyi sérülés nem történt.Drávaszabolcs külterületén közel három hektáros nádasban keletkezett tűz. A siklósi hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal, egy sugárral, és puttonyfecskendővel eloltották a...