A baranyai vonatozókat is érint a Keleti lezárása
A Pécsről, Győrből, Szombathelyről utazókat is érinti majd a budapesti Keleti pályaudvar májusi, két hétig tartó lezárása - mondta a MÁV-csoport szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán. Bíber Anett felsorolta a helyszíneket, ahonnan útnak indulva számítani kell korlátozásra. Ezek: Tatabánya, Győr, Hegyeshalom, Sopron, Szombathely, Kaposvár, Dombóvár, Pécs, Baja, Sárbogárd, Pusztaszabolcs, Békéscsaba és utóbbin keresztül romániai útirányok.A Keleti pályaudvaron végzendő karbantartás ideje alatt, május 13-tól 26-ig, valamennyi, a pályaudvart érintő elővárosi és...
Kigyulladt egy füstölő Ófaluban kedden reggel
A tűzoltók eloltották a lángokat. Kigyulladt egy füstölő kedden reggel Ófaluban, a Petőfi Sándor utcában. A tűzesethez a bonyhádi és a szekszárdi hivatásos, valamint az ófalui és a nádasdi önkéntes tűzoltók érkeztek ki. Az egységek két vízsugár és kéziszerszámok segítségével eloltották a lángokat. Elsődleges információink szerint az eset során senki nem sérült meg
Több milliót érő drog került elő egy kocsiból a Pécs és Mohács között vezető úton - Videó!
Több mint egy kilogramm amfetamint és közel 250 ecstasy tablettát találtak a rendőrök egy autóban a hétvégén. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása gyanúja miatt folytat nyomozást egy 43 éves kővágószőlősi férfi és egy 24 éves ócsárdi férfi ellen. A KR NNI nyomozóinak felkérésére a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2019. február 23-án délután az 57-es számú főúton Kozármisleny közelében intézkedés alá vontak egy járművet és annak két...
Goda Gábor koreográfus...
Szemléletmódja és alkotói világlátása szellemiségében méltó folytatója az Eck Imre által teremtett táncművészeti kultúrának,...
Mecseki Srácok: a mi...
„Ez a fa nem adja fel, virágaival dacol a téllel is, ha kell. Talán nem túlzás a párhuzam: ahogy mi, pécsiek”...
Itt adhatunk vért a héten...
A következő helyeken és időpontokban várják a véradókat a héten Pécsett és a megyében: Az önzetlen segítséget...
Megunták a döcögést az...
A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon az előző évi ötmillióról 3,7 millióra csökkent az utasok száma tavaly. A növekvő...
Elaltatta, aztán kirabolta...
A Pécsi Járásbíróság a napokban kihirdetett határozatával bűnösnek mondott ki három nőt, akik elkábítottak, majd kiraboltak el...
Előre szólnak: itt...
A NAV baranyai munkatársai ezen a héten Beremenden, Harkányban, Komlón, Lánycsókon, Mohácson, Siklóson valamint a...
Három sofőrt is ittas vezetésen értek Baranyában
Az elmúlt 24 órában három esetben is alkoholfogyasztás gyanúja merült fel az igazoltatott sofőröknél Baranyában. Egy 38 éves helyi sofőrt igazoltattak a rendőrök vasárnap 12 óra körül Bükkösdön, a Dózsa György utcában. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre.Ugyanezen a napon 21 óra 45 perckor Harkány belterületén igazoltattak a rendőrök egy 30 éves helyi gépkocsivezetőt, akinél szintén pozitív lett az alkoholszonda, ezért őt is előállították további mintavételre.Egy személygépkocsival...
Körútra indul a bátai Szent Vér ereklye - Húsvét előtt Pécsett lesz látható
A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve körútra indul a bátai Szent Vér ereklye a Pécsi Egyházmegye területén. Krisztus vérereklyéinek tisztelete az egyház történetének kezdetéig nyúlik vissza. A hagyomány szerint a Golgotán fölfogták és áhítattal őrizték a Krisztus oldalából folyó vér egy részét. A középkorban azután egyre fontosabb lett az oltáriszentség kultusza, és az eucharisztikus csodák folytán az oltáriszentségben megjelenő vért is ereklyeként kezdték tisztelni. Hasonlóan a bátai csodához, 13-14. századi vérző szentostyákról szerte a...
Már az őszi választásokra készül az országos német önkormányzat
Az októberi nemzetiségi önkormányzati választásokra való felkészülés volt a központi témája a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata legutóbbi, február 22-e és 24-e között megrendezett, kihelyezett közgyűlésének. Az évről-évre más településen tartott ülés helyszínéül ezúttal a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont szolgált. A meghívottak között voltak - a korábbiakhoz hasonlóan ¬- az MNOÖ közgyűlésének tagjai, az általa fenntartott intézmények vezetői, illetve a hivatal és a regionális irodák munkatársai, a megyei nemzetiségi önkormányzatok képviselői, valamint...
Lángolt egy pajta Bissén,...
A siklósi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral avatkoztak be. Egy körülbelül harminc négyzetméter alapterületű pajta...
Fának, parkoló kocsinak...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy fának és egy parkoló autónak is nekiütközött. ...
Baba-mama klub vendége volt...
A Baranya Megyei Kormányhivatal rendszeresen együttműködik a kisgyermekes családokat segítő helyi szervezetekkel,...
Weininger Andor-tárlat...
Weininger Andor (1899-1986) festő, grafikus, építész és formatervező születésének 120. évfordulója és a weimari Bauhaus...
Az optimista forgatókönyv...
Fontos mérföldkőhöz érkezik márciusban a kertvárosi játszótér építésének előkészítő munkája, ekkor bonyolítják le ugyanis a...
Szénabálák is égtek az...
Pénteken Orfűn, a strand környékén összehordott építési törmelék fa- és egyéb hulladék több apróbb kupacban, valamint a...
Február utolsó napján végleg bezár a több mint hetvenéves Képcsarnok a Király utcában
Sajnos napokon belül egy kultikus hellyel lesz szegényebb Pécs, az 1948-ban létrehozott Képcsarnok végleg lehúzza a rolót. Az üzlet vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, az elmúlt években folyamatosan csökkent a kereslet a kortárs alkotások iránt. A vásárlók száma mostanra annyira alacsony lett, hogy a galériát tovább nem lehet fenntartani. Sok-sok évtizedes múltra visszatekintő, legendásnak mondható üzlettől kell búcsút vennünk hamarosan. A Király utcában működő Képcsarnok már csak február 28-ig várja a vásárlókat, ezt követően végleg bezár. - Sajnos alig van kereslet a...
Indul az utolsó hajrá a pécsi mandulafáért - Rajz- és szelfipályázatot is hirdettek
Korábban több alkalommal hírt adtunk arról, hogy az Év Fája díjat elnyert - a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának Jurassic családi túraklubja által örökbe fogadott - pécsi havi-hegyi mandulafa Magyarországot képviselve Európa Fája kitüntető címért verseng. A mezőny nagyon erős, minden szavazatra szükség van! Az Európa Fája verseny a végső szakaszához ért. Az utolsó héten (február 22. és 28. között) a szavazás titkos, a szavazatok száma ebben az időszakban nem látható, így még izgalmasabb a küzdelem. A szervezők rajzpályázatot hirdetnek általános...
Közszemlére teszik a pécsi mamut maradványait
Évezredekkel repít vissza az időben a pécsi JPM Természettörténeti Osztályának kiállítása. A március 1-jén 13.30-kor megnyíló tárlaton nemcsaka Rihmer László által feltárt „pécsi mamut" a JPM munkatársai által fellelt összes maradványa, hanem a kortárs állatok ősmaradványai is megtekinthetők lesznek. A tárlat a 90 évvel ezelőtt feltárt pécsbányai mamutleletek fellelhető preparátumait mutatja be, részben újra restaurált példányokkal, egyben Rihmer László (1904-1982) bányamérnök, geológus, jogász munkásságára megemlékezve. A kiállításban megtekinthető lesz az...
A rovat további témái
- Okostvét lopott egy pécsi panzióból egy férfi
- Szerb embercsempészeket ítéltek el, Majs és Sátorhely között buktak le, fuvar közben
- Idén is keresik a PTE Hangját - Tavaly a bólyi Édelmann Szofi nyerte meg a versenyt
- Új fogadóépületet húznak fel a szoborparkban
- Márciustól késő őszig zárva lesz a Denevérmúzeum
- Persze, hogy hétvégére romlik el az idő: röpködnek majd a mínuszok a viharos szélben
« Előző
12933 | 12960 | 12987 | 13014 | 13041 | 13068 | 13095 | 13122 | 13149 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Mediterrán: kijött a napra az N-Joy

