Kirúgta áldozata kezéből a mankót, aztán jól összeverte - Megúszta felfüggesztettel

2019. március 29. péntek 10:42

Kirúgta áldozata kezéből a mankót, aztán jól összeverte - Megúszta felfüggesztettel

A Pécsi Járásbíróság szerdán védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés miatt bűnösnek mondott ki egy férfit, s ezért halmazati büntetésül 2 év börtönre ítélte, amelynek a végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Elrendelte továbbá a vádlott pártfogó felügyeletét, és külön magatartási szabályként előírta, hogy a vádlott köteles részt venni a pártfogó felügyelő által meghatározott, általa szervezett csoport- és egyéni foglalkozásokon. 

 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi 2017. szeptember 15-én a délutáni órákban Pécsett a nyílt utcán meglátta a mankóval közlekedő sértett férfit és annak élettársát.

A vádlott a sértettek mögé lépett, rájuk kiabált, majd a sértett férfi kezéből a mankóit kirúgta, emiatt a sértett a földre esett. A vádlott ekkor testszerte és a fején is több alkalommal megrugdosta a védekezésre képtelen sértettet, aki a rúgásokat karjával igyekezett elhárítani.

A sértett élettársa kérlelte a vádlottat, hogy ne bántsa párját, megpróbálta lefogni, ám ekkor a vádlott egy alkalommal őt is arcon ütötte, majd vállánál fogva meglökte. Ettől a sértett nő a mögötte lévő elektromos kábelszekrénynek esett.

Ezt követően a vádlott a sértett férfi mankóját felvette, és azzal több alkalommal megütötte a földön fekvő férfit, majd távozott a helyszínről.

A sértett férfi a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg a sértett nő nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A vádlott tudomásul vette az ítéletet, a védő és az ügyész három munkanapot tartott fenn a fellebbezés bejelentésére, így az elsőfokú határozat még nem jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék - Fotó: Pixabay