Kaszába esett és életét veszette egy férfi
A 37 éves férfi Gacsály külterületén egy gyümölcsösben kaszált; még tisztázatlan körülmények között beleesett az eszközbe, amely halálra sebezte - mondta Fedor Rita helyettes szóvivő.Hozzátette: a baleset helyszínére riasztott orvos már nem tudott segíteni a szerencsétlenül járt férfin.A helyszíni vizsgálat az idegenkezűséget kizárta, az ügyben a területileg illetékes fehérgyarmati rendőrkapitányság munkavédelmi szakértő bevonásával közigazgatási eljárást indított a körülmények tisztázására.Elszabadult egy busz a Moszkva téren
A vezető nélkül álló 156-os busz eddig ismeretlen körülmények között nekifutott az utasvárónak - közölte Gresz Mihály.Molotovos és fegyveres támadás Szabolcsban
A Nyírbátorhoz közeli településen két épületre Molotov koktélt dobtak és rálőttek - mondta Fülöp Gergely.A főhadnagy tájékoztatása szerint egy középkorú nő a lábán sérült meg egy lövéstől, amikor a kilépett az utcára, miután zajt hallott. A nő súlyos sérülést szenvedett, kórházba szállították.A szóvivő elmondta: ismeretlen tettesek több Molotov koktélt dobtak az egymás melletti két lakóépületre, amelyben többen, köztük gyerekek is tartózkodtak. A szabolcsi rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított nyomozást.Erősen megnövekszik a felhőzet
Előrejelzés az ország területére péntek estig:Pénteken eleinte a nyugati határ mentén, majd délutántól másutt is gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, kezdetben csak nyugaton, majd késő...Késsel zavarta el orvosát...
A férfi az ellen tiltakozott, hogy az orvos a balassagyarmati kórház pszichiátriai osztályára akarta beutalni; azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl, aki oda akarja vinni - mondta a...Egységes nemzetpolitikát...
A "Felelősséggel a nemzetért, felelősséggel a magyarságért!" címet viselő chartát az MDF reményei szerint mind az öt parlamenti párt vezetője aláírja majd. "Ezzel..."Az MSZP-nek világos...

Újabb két heroinista halt...
Egy 30 éves férfi holttestére Miskolc avasi lakótelepe egyik épületének lépcsőházában találtak rá, egy 22 éves prostituált nőt pedig az ágyában ért a halál - mondta az ezredes, hozzátéve:...Leomló fal alatt lelte...
Csizmazia Péter a még szerdán történt eset kapcsán elmondta: a családi ház udvarának takarításán dolgozott a 77 éves férfi a vejével. A fiatalabb férfi bement pár percre a házba, amikor...Negatív lett idén Kapolcs mérlege
A korábban Művészetek Völgyének, idén Kapolcsi Bűvészeti Napoknak nevezett programsorozaton - Kapolcson és még néhány más Balaton-felvidéki településen - idén lényegesen kevesebben vettek részt, mint a korábbi években, ráadásul rövidebb ideig is tartózkodtak ott a vendégek. Marton Istvánné, Vigántpetend polgármestere például azt nyilatkozta a lapnak, hogy nekik az idei völgy "semmilyen sem volt". Szerinte a vásározók, kereskedők elmaradása a településnek a múlt évihez képest milliós veszteséget jelentett."Ezt az egészet véletlenül nem lehetett volna ennyire...Átírnák a bombakeresés szabályait
Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az új rendelettervezet a robbanószerkezetek kutatásának és feltárásának újraszabályozását célozza, de még sok az eldöntendő kérdés.A föld mélyén nyugvó bombák hatástalanítását jelenleg egy 1999-ben született, a tűzszerészeti mentesítési feladatok ellátásáról szóló kormányrendelet szabályozza - olvasható a cikkben. A lapnak a Védelmi Szövetség főtitkára arra hívta a fel a figyelmet: most az sincs jogilag szabályozva, hogy aki lőszermentesítéssel foglalkozik, annak milyen szakmai felkészültséggel kell rendelkeznie és meddig terjed a...Alkotmányba ütköző állami szerződések?
A napilap csütörtöki száma arról ír, hogy az épületeket eddig ingyen használó intézmények azért késlekednek, mert keveslik azt a központi normatív alapján meghatározott alapterületet, amelyet továbbra is ingyenesen vehetnének igénybe. Az intézményeknek - emlékeztet a cikk - a vagyontörvény alapján két lehetőségük van: vagy összehúzzák magukat, vagy kifizetik a normatíván felüli terület után a piaci alapon számított bérleti díjat.A Magyar Nemzet úgy tudja, több intézménynek jóval a teherbírásán felüli összegről szóló szerződést küldött az MNV, és ekkora összeget nem tudnának...Túlnyomóan derült, száraz...
Várható időjárás csütörtök estig:Túlnyomóan derült, száraz idő lesz. Az északi, északnyugati szelet eleinte időnként élénk lökések kísérik, majd mérséklődik a légmozgás. Csütörtökön az...Kormányzati portál: hűtlen...
A Fővárosi Főügyészség a kormányzati portál közbeszerzési pályázatával kapcsolatban tett állampolgári feljelentés alapján feljelentés-kiegészítést rendelt el, amelynek lefolytatására a...12 millió euró a holokauszt...

"A televízió találta ki a...
Nyakó István úgy fogalmazott: "az egész drogos sztorit a Hír TV találta ki, és ezt mondja a Hír TV-vel együttműködő Baráth Miklós is". Nyakó István azt mondta, a Hír TV állítása...Erdőtűz a Bács-Kiskun megyében
Bócsa külterületén a délelőtti órákban kapott lángra az erdős, borókás terület, ahová a riasztás után három tűzoltóautó érkezett ki - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi...Mentő ütközött kamionnal...
Egy személygépkocsi és egy mentőautó Szeged felé tartott, amikor lassítottak, mert az előttük haladó jármű lekanyarodott balra egy mellékútra, ezt azonban nem észlelte időben a mögöttük...Horn várja a kormány cselekvési programját
A liberális politikus emlékeztetett arra, hogy "Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és pártelnök azt ígérte a Fodor Gábor pártelnökkel való egyeztetés során, hogy augusztus elejére az SZDSZ kap egy cselekvési programot (...), ezt nem kaptuk meg, várjuk továbbra is".A kormány tevékenységével kapcsolatban úgy vélte, a jelek nem biztatóak, amikor azt hallják, hogy az egészségügyi reform megállt, a gazdasági növekedés érdekében semmi nem történik, szerinte osztogatás folyik minden téren és a szociálpolitikában a lehető legrosszabb irányba mennek a dolgok.Az SZDSZ tisztújítását...Szilvásy: közös érdem a kuruc.info megszűnése
"A feltételezés megállja a helyét, ám arról már nem szívesen beszélnék, hogy kik, milyen technikával, milyen módszerekkel érik ezt el" - nyilatkozta arra az újságírói felvetésre: abban, hogy nem talál a honlap új szerverszolgáltatót magának, szerepe lehet, hogy "mintha valakik nyomon követnék a kuruc.info vándorlását".A szakemberek, az informatikusok számtalan olyan megoldást tudnak, amivel gyorsan és hatékonyan meg lehet akadályozni egy honlap működését, de ezeket csak törvényes felhatalmazás alapján lehetett meglépni - tette hozzá a miniszter.Szilvásy György...Vajnai a sarló-kalapácsot is rehabilitáltatná
Közlése szerint most azt a június 10-én, több ügy egyesítése után jogerőre emelkedett ítéletet támadják meg, amelyben társával együtt tiltott önkényuralmi jelkép folytatólagos használatának vétségéért marasztalták el; őt 120 ezer forint pénzbírsággal sújtották, míg Horváth Sándort egy évi próbára bocsátották.Emlékeztetett arra: az ítélet alapjául szolgáló esetek közül az váltotta ki a legnagyobb sajtóvisszhangot, amikor őt és későbbi vádlott-társát 2004. április 3-án a budapesti szovjet emlékmű megkoszorúzása közben őrizetbe vették; az eset kapcsán számos közéleti szereplő...
« Előző
37773 | 37800 | 37827 | 37854 | 37881 | 37908 | 37935 | 37962 | 37989 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...