Nem szavaz a Ház a Megegyezésről
2008. szeptember 18. csütörtök 14:01

A házelnök közölt: hétfőn ismét lesz rendkívüli házbizottsági ülés, amelyen döntenek arról, hogy tárgyalják-e sürgősséggel a Fidesz indítványát. Szili Katalin bejelentette, hogy a kormány az október 6-án kezdődő hétre parlamenti vitanapot kezdeményezett a Megegyezés programról.
Répássy Róbert (Fidesz) szerint az, hogy az MSZP nem támogatja a házszabálytól eltérést, annyit jelent: a miniszterelnök nem vállalja a program megméretését a parlamentben, mert pontosan tudja, hogy nincs többsége, ő is, és a programja is megbukott. Véleménye szerint a sürgősségi tárgyalással nagyjából egy hónap alatt jutna el a szavazásig az indítványuk.
Göndör István (MSZP) szintén a házbizottság ülése példátlannak nevezte azt, hogy valaki egy más által írt anyagot nyújt be az Országgyűlésnek. Ellopták a miniszterelnök sajtóban megjelent hirdetését - tette hozzá.
Úgy látja, a Fidesz csak szavazni akar, és mindenáron élezni azt az eszetlen háborút, amit 2006 óta folytat az Országgyűlés mindenáron való feloszlatásáról - fogalmazott, hozzátéve: ezért kezdeményezték az ügyrendi bizottság összehívását, a tartalmi vita érdekében pedig a politikai vitanapot.
Szili Katalin kitért arra is: a jövő héten kezdődik a 2007-es zárszámadás vitája, folytatódik a Ptk. tárgyalása illetve plusz egy órában bepótolják az elmaradt interpellációkat. Tájékoztatása szerint a kormány 19-én benyújtja az adótörvényeket, 29-én pedig a jövő évi költségvetést. Mint mondta, várhatóan december 15-én lesz a költségvetés zárószavazása.
MTI - MTI Fotó: Soós Lajos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...