Sok napsütés mellett időnként erős felhősödés
Várható időjárás kedd estig:A sok napsütés mellett a délutáni és az esti órákban időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és hétfőn főként nyugaton és északkeleten, kedden északon, északkeleten helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. Keleten időnként megélénkül az északkeleti szél. Zivatar környezetében erős vagy viharos széllökés is előfordulhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, de északkeleten néhol kissé hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 30 fok körül valószínű.Az időjárási helyzet Európában:A...Megnyitják a Balaton vízeresztő zsilipjét
A vízügyi igazgatóság hétfőn délután a Kiliti duzzasztó megnyitásával már meg is kezdte a Sió siófoki belterületi szakaszának leürítését. A Balaton vízeresztő zsilipjén hétfőn este kilenctől kedd reggel hat óráig engednek friss vizet a Sióba. A felhasznált víz mennyisége mintegy 60.000 m3 lesz, amely csupán 0,1 milliméternyi vízszintcsökkenést okoz a Balatonon.A tó vízállása hétfőn 100 cm, amely megegyezik a nyári időszakra megállapított optimális felső határral - tudatta Csonki István, aki arra is kitért, hogy a zsilipnyitást egészségügyi és esztétikai okok egyaránt szükségessé...Egerben 650 dolgozó nem ír alá a HospInvestnek
Ezen belül az egri kórház 150 orvosa közül 101-en csatlakoztak a tiltakozáshoz - közölte a főorvos.Ez azt jelenti, hogy reményeik szerint sikerül megvédeni a kórházat, mert a HospInvest Zrt. nem rendelkezik majd a működési engedély megszerzéséhez szükséges létszámmal a szeptember 1-jei határidőig - mondta a főorvos.Szabó Pál, a "kórházvédő bizottság" elnöke bejelentette, hogy június 25-i hatállyal felmentették a munkavégzés alól egy általa nem ismert rendőrségi vizsgálatra hivatkozva. A kórház élére - szerinte jogtalanul - kinevezett első számú vezető azzal..."Sikeres volt a...

Égett egy gázcsonk...
Nem sokkal éjjel 2 óra előtt érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy az épület oldalában lévő gázcső eltört és abból erősen szivárog a gáz. A helyszíni vizsgálatok során kiderült, hogy...Dél-Alföld: veszélyben a...
Elfogytak a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány tartalékai, ha a szervezet nem kap támogatást, augusztus utolsó hetében leállhat a koraszülöttmentés a Dél-Alföldön - mondta...Lassan, de még árad a...
Hétfő délelőtt a hidasnémeti mértékadó vízmérce 245 centiméteres vízállást mutatott, a szombat reggeli tetőzés óta 170 centimétert apadt a folyó, ugyanakkor a lelassult árhullám továbbra...Csődközeli helyzetben a...
Mint Varga György polgármester a lapnak kifejtette, ennek egyik fő oka, hogy a település határában hét éve feltárt két gázkút kimerülőben van, az idén befejezik a termelést, így az...Árokba borult egy kisbusz...
A kisbuszban négy férfi utazott: a balesetben egy húsz év körüli férfi a helyszínen életét vesztette, a három sérültet kórházba szállították - mondta el Csizmazia Péter.Csődeljárás indult Neszmély ellen
Az önkormányzat 60 napon túli tartozásai meghaladják a 27,5 millió forintot, nem számolva a további nyolcmillió forintnyi kifizetetlen számlákkal - olvasható a lapban.A Napi Gazdaság szerint az elmúlt 12 esztendőben mintegy harminc önkormányzat ellen indult csődeljárás, túlnyomó többségben az érintett testületek kérésére. Az eljárások általában a települési vagyontárgyak értékesítésével oldódtak meg, elsősorban helyi kis cégeket és földtulajdont adtak el, ha ez nem segített, a veszteséget gyakran állami cégek viselték.MSZP: öt-tíz pontos csomag körvonalazódik
A lap már ezt megelőzően írt arról, hogy a kormányfő zárt tanácskozások keretében vitatja meg a felmerült kérdéseket. Akkor arról számoltak be, hogy korábban felmerült a differenciált áfaemelés lehetősége az adó- és járulékcsökkentéshez szükséges források bővítése érdekében. Ez azonban csak egy lehetőség volt a sok közül, ám kétségtelenül a legtöbb vitát kiváltó.A pénteki találkozón ismét szóba került az áfaügy, az egyik felvetés szerint az élelmiszerek áfáját 15-17 százalékra lehetne csökkenteni (a mérséklést nemrég a Fidesz kezdeményezte), a többi kulcsot pedig differenciáltan...Sok napsütésre, meleg időre számíthatunk
Előrejelzés az ország területére hétfő estig:Túlnyomóan derült időre van kilátás, csak kevés gomolyfelhő képződik, mérsékelt lesz a légmozgás. Hétfő estig egy anticiklon peremén egyre szárazabb levegő érkezik fölénk, ezért sok napsütésre, meleg, nyári időre számíthatunkA legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 26 és 31 fok között alakul.Időjárási helyzet Európában:A szárazföld nagy részén a Skandináv-félsziget felett elhelyezkedő anticiklon alakítja az időjárást, ezért nagy területen száraz, meleg, nyári idő a jellemző. A...Meghalt egy motoros az...
Bényi Mónika elmondta, a motoros a 46-os kilométerkőnél eddig ismeretlen okból hátulról beleszaladt egy teherautóba. A helyszínre helikopterrel kiérkező mentők sokáig küzdöttek az...Osztrák rendőr halálra...
Kocsis Tünde alezredes közlése szerint az osztrák rendőr személygépkocsijával a 85-ös úton Soprontól Győr irányába haladt, amikor Nagycenk és Fertőd között egy óra húsz perckor elütötte a...Több órás várakozás Röszkénél

Moszkva tér: negyven...
A polgármester elmondta: már az első két héten sikerült elérnie a kerület hét közterület felügyelőjének, hét polgárőrének és két rendőrének, akik a téren teljesítettek szolgálatot, hogy...Újabb árhullám a Felső-Tiszán
Bodnár Gáspár elmondta, hogy magyar területen, Tiszabecsen a harmadfokú készültséget megközelítő magas vízállással tetőzött a folyó, azonban a lassú apadást még vasárnap délután egy újabb...Fidesz: a kormány már...
A politikus a kormányzat "felesleges kiadásai" között elsőként a kormányszovivo.hu portálról beszélt. Mint mondta, az e célra elköltött 200 millió forint túlságosan sok pénz,...25 ezer voltos áram rázta meg a fiatalt
A baleset akkor történt, amikor hajnali egy órakor az állomásra beérkező szerelvény kocsijainak tetejére ismeretlen okból hárman felkapaszkodtak. Unger Pál, a BRFK ügyeletese azt közölte, hogy egyikük, egy 19 éves fiatalember túl közel került a vasúti felső vezetékhez, ezért megrázta az áram.A 25 ezer volt feszültségű vezetéknek már a megközelítése is életveszélyes.A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a súlyos balesetet. Az MTI úgy tudja, a fiatalok szórakozásból, "brahiból" másztak föl és ugráltak a tehervagonok tetején. A baleseti helyszínelés idejére,...Három osztrák szurkolót állított elő a rendőrség
A mérkőzés előtt az osztrák szurkolókat a belvárosi Vörösmarty téren magyar drukkerek támadták meg, a verekedést a rendőrök akadályozták meg azzal, hogy sorfalat álltak a két tábor közé.A rendőrök innen két osztrákot állított elő; egyikük egy rendőrautót rongált meg, egy másik a sorfalat dobálta. Velük szemben a BRFK garázdaság miatt indított eljárást. A dobálás miatt egy rendőr a kezén könnyebben megsérült.Az MTI szerint a mérkőzés előtt egy harmadik vendégszurkolót is előállítottak, mert egy pirotechnikai eszközzel a biztonsági szolgálat munkatársai elé lőtt.Az osztrák szurkolók...Hernádszentandrást körbezárta az áradó Hernád
A településre egyik irányból sem lehet közúton bejutni, csónakkal, helyenként vízben gázolva gyalog még igen - mondta a polgármester, hozzátéve: a folyó nagyobb áradásakor ez általában mindig így van, az itt élők ehhez jószerivel hozzászoktak már.Az ellátással nincs gond, mindenki feltöltötte a készletét - mondta Üveges Gábor, aki szerint rövidesen levonulhat a víz, amely ha lassan is, de apad - számolt be az MTI. A Hernád áradása miatt egyébként szombat hajnalban lezárták a forgalom elöl a Kiskinizs-Hernádkércs közötti út egy szakaszát is, így összességében már hat út...
« Előző
37881 | 37908 | 37935 | 37962 | 37989 | 38016 | 38043 | 38070 | 38097 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...