Orbán feloszlatná a parlamentet
2008. szeptember 09. kedd 16:46

A parlament feloszlatását tartaná a legjobb kiútnak a jelenlegi, kaotikusnak ítélt helyzetből Orbán Viktor. A Fidesz elnöke pártja elnökségi ülése után arról beszélt, hogy ennek kezdeményezéséről tárgyaltak ugyan, de döntés nem született. A parlament feloszlatásának kérdéséről a Fidesz évadnyitó frakcióülése nyilvánít majd véleményt.
Mindenesetre Orbán úgy vélte, hogy a kormányzásról nem a pártelvtársakat, hanem a népet kell megkérdezni. A Fidesz elnöke bízik benne, hogy ehhez, azaz a Tisztelt Ház szélnek eresztéséhez megszerezhető a parlamenti többség - olvasható az Indexen.
A legnagyobb ellenzéki párt azért elmegy a Fodor Gábor SZDSZ-elnök kezdeményezte, a szakértői kormányról szóló tárgyalásokra is. Hogy a delegáció ott milyen álláspontot képvisel majd, arról Orbán nem beszélt, mint mondta: előbb Fodorral közlik a véleményüket, csak aztán a nyilvánossággal.
A parlament feloszlatása nem volna jó megoldás a jelenlegi válsághelyzet kezelésére, mert újabb több hónapos szünetet eredményezne a kormányzásban, mondta el az Index kérdésére Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. Szerinte az országnak cselekvőképes kormányra van szüksége, az SZDSZ pedig végigmegy az úton, amit kijelölt magának.
A teljes cikket elolvashatja itt: KLIKK!
Index - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Szederkényben lelt otthonra a...